Menu Close

Abbi Waxman: Felnőttképző

Néhány éve nagy kedvenc nyári olvasmányom volt Abbi Waxman: The Bookish Life of Nina Hill című regénye, ami azóta már magyarul is megjelent (Egy könyvmoly élete), s mivel nagyon kellemes élmény volt, örültem, hogy lesz egy újabb Abbi Waxman sztori is, hát még amikor a fülszövegből kiderült, hogy Nina és bandája is vissza fog térni egy kicsit, még inkább érdekelt a könyv, mert úgy gondoltam jó lesz ismét látogatást tenni Los Angeles egy kis sarkába. S nem is csalódtam.

Laura Castello egy sor katasztrofát követően csurom vizesen bukkan fel abban a könyvesboltban, amit Nina és Liz vezet. A lány csak nemrég költözött LA-be, hogy fizikoterápiát tanuljon az egyetemen, de a házban, ahol albérletet vett ki tűz ütött ki és a legtöbb cucca megsemmisült. Ráadásul még el is kapta egy kiadós nyári zápor ezért szó szerint bőrig ázott a kb. egyetlen váltás ruhájában, ami túlélte a lángokat. A könyvesbolt munkatársai azonnal a segítségére sietnek nem csak törülközővel, teával és száraz öltözékkel, de Polly az egyik eladó még lakhatási lehetőséget is tud: a házban, ahol él éppen megüresedik egy szoba és biztos benne, hogy a főbérlője szívesen kiadja azt a lánynak. Laura azért ebben annyira nem bízik, de megint csak szerencséje van: Maggie, a ház tulajdonosa tárt szobával fogadja, igy Laurának biztos, hogy lesz fedél a feje felett. Sőt nem lesz egyedül sem, hiszen Polly és Maggie mellett még három ember (például a Hihetetlenül Jóképű Bob) és három állat (kutyák és macskák) lakik. A lány különösen hálás a lehetőségért, ugyanis már-már fontolgatta, hogy a sok csapás után visszatér New Yorkba és ezzel mintegy alátámassza igazán erős egyéniségekből álló családja véleményét, hogy márpedig neki ott van mellettük a helye.

Laura családjában mindenkinek van valami tudományos végzettsége, s azt várták, hogy a lány is szerezzen valami fokozatot, azonban egy baleset közbeszólt. A felépülés ideje alatt Laura érdeklődni kezdett a gyógytornászat és fizikoterápia iránt és úgy döntött, bármennyire is tiltakoztak a szülei és volt vőlegénye (aki egy igazi seggfej), egy ilyen képzésre jelentkezett, s hogy kikerüljön a többiek hatása alól és megpróbáljon maga talpra állni, még az ország másik végébe is költözött. De nem egyszerű megküzdenie a külső és belső akadályokkal. Ugyanis a baleset óta Laura rendszeresen szorong és pánikrohamai is vannak, főleg ha autóba kell ülnie. S mivel már régóta belenevelték, hogy mindezek gyengeségek, ahogy az is, hogy segítséget kérjen, többfronton is küzdelmet kell folytatnia: önmagával és szeretteivel egyaránt. S itt jön a képbe a Hihetetlenül Jóképű Bob, aki kertészkedik, s akinek a külseje megtévesztő: ugyanis nagyon is visszafogott, szerény fickó, s igencsak ért ahhoz, hogy biztos pontot tudjon adni és a háttérben maradni, ha kell. Laurával tetszenek egymásnak, de óvatosak: előbb csak barátkoznak, kiderül, hogy mindketten szeretik a sportot és nehezen nyílnak meg, viszont segítőkészek és pont azt tudják egymásnak nyújtani, amire szükségük van. Igazi lassú izzású a románcuk.

“Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy az aggodalom az ismeretlen jövőben lakozik, a depresszió az elfelejthetetlen múltban, a békesség pedig a jelen pillanat elfogadásában.”

Laura és Bob körül pedig ott vannak a barátok és ismerősök, akik maguk is érdekes karakterek. Maggie mivel maga is terapeuta, jó emberismerő (ezért is fogadja be elsőre Laurát), ugyanakkor megvan a maga problémája, főleg ami a lányával való kapcsolatát illeti. Polly színesnek és vidámnak tűnő karaktere is komolyabb dolgokat rejt, s jó volt bepillantani abba, hogy mi a helyzet éppen Ninával is.

Nagyon jól éreztem magamat a Felnőttképző olvasása közben, hiszen Abbi Waxman nem csak érdekes karaktereket tud teremteni, hihető konfliktusokkal, de mindezt könnyedén, ugyanakkor biztos kézzel teszi: pergő dialógusokkal, vidám jelenetekkel tud komoly helyzeteket ábrázolni, s nem válik ismétlődővé és unalmassá a regény. Egyáltalán nem bántam, hogy főszereplőink története mellett sok mellékszál is volt. Sőt mint megtudtam utólag, még első regényéből, az Apró örömök kertjéből (amit én nem olvastam még) is vannak szereplők, elvégre Bob is ott tűnt fel először.

Blogturné

Abbi Waxman harmadik magyarul megjelent regényének főszereplője rendkívül peches időszakot él át! Ám miután Laura Costelló Nina Hill könyvesboltjába menekül a zivatar elől, a legnagyobb meglepetésére igaz barátokra talál az ott megismert különcökben, akik segítenek újra sínre tenni az életét.
Tartsatok bloggereinkkel legújabb blogturnénkon, és ne felejtsetek el játszani se, hiszen egy szerencsés olvasónk a kiadónak hála megnyeri a Felnőttképzőt!

Fülszöveg

Laura Costellónak meglehetősen rossz napja van. Most bontotta fel az eljegyzését a gimis szerelmével, a szülei nem értik meg, a bérelt lakása leégett, és mindennek tetejébe még bőrig is ázott a Los Angelesben évezredenként egyszer előforduló zivatarban. Nemhogy száraz, de semmilyen ruhája sincsen. Beszalad hát az első helyre, amit menedéket keresve talál. Ez pedig nem más, mint a könyvmoly Nina Hill boltja – és itt, a regények között Laura nem csupán rokon lelkekre, hanem segítőkész barátokra is talál.

A különc Polly, a felesleges tényeket habzsoló Nina és a hihetetlenül jóképű Bob a segítségére siet – ki-ki a maga őrült, szeleburdi vagy éppen visszahúzódó módján. Laurának pedig pont erre van szüksége ahhoz, hogy valahogy újra összerakja az életét, és számtalan vicces, mégis embert próbáló kalandon át választ találjon arra a legnehezebb kérdésre, hogy mi is akar lenni, ha nagy lesz.

Kiadó: General Press
Téma/műfaj: chick lit, romantikus
Terjedelem: 424 oldal
ISBN: 9789634527640
Fordította: Gieler Gyöngyi

Eredeti mű: Adult Assembly Required
Eredeti megjelenés éve: 2022
Megrendelés

Nyereményjáték

A General Press kiadó sok szórakoztató chick littel kedveskedik az olvasóinak, és most azokra szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy vagy több nevet, melyek a korábban megjelent romantikusok szereplőié, és a ti feladatotok, hogy kitaláljátok a könyvek címét!

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

Feladványom

Jamie Snyder

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

1 – Pandalány olvas
3 – Betonka szerint a világ…
5 – Olvasónapló
7 – Kelly és Lupi olvas
9 – Könyv és más
11 – KönyvParfé
13 – Hagyjatok! Olvasok!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *