Menu Close

2020 decemberének tervei

Mindenki tudja már, hogy 2020 volt az az év (vagy évtized) amikor nem volt érdemes terveket készíteni, mert mindig minden borult. Még jó, hogy én nem is nagyon szoktam a blogra ilyenekkel vesződni. Kivéve decemberben. Mert ilyenkor mindig vannak olyan fix pontok, amiket szeretek előre kihirdetni, főleg mert másokat is érintenek (VCS), de ezeken felül csak pár olyan bejegyzés lesz, ami tuti értékelés, mert mostanában mint látható, ami nem volt kötelező, azt annyira nem akaródzott megcsinálni. Na de nézzük, hogy mi az ami tényleg várható majd a következő 31 napban.

  • Kezdjük a legfontosabbal, ami a legtöbb embert érdekel: Várólista csökkentés. Igen, indulni fog megint, most pontosan december 14-én. Tudom már tűkön ülve várja mindenki, de így is lesz bő két hét jelentkezni rá, hogy 2021-ban nekivághassatok. S megtartom az elmúlt években bevezetett változtatásokat, mert kevesebb gondot okozott: a válogatott könyvek megjelenése legfeljebb 2019 lehet. Addig is lehet nézelődni és ismerkedni (újaknak pl.) a szabályokkal és persze ne felejtsen el jelentkezni aki már letudta.
  • A karácsonyi könyvajánló is immár hagyományosan, a Popkult, csajok, satöbbi podcast-ban lesz, a december 7-én, hétfőn megjelenő adásban.
  • Egész évben folyamatosan gyűjtöm az ajándékötleteket könyvmolyoknak, hogy ne csak könyvet kapjanak. Korábbi válogatások nagy része még mindig jó inspiráció, illetve a vonatkozó Pinterest oldalam is bővült tavaly óta.
  • Ami az olvasásokat illeti, idén úgy jön el a december, hogy még hajráznom kell a Várólista csökkentéssel 🙂 De ez nem újdonság, tavaly volt különleges, amikor időben elkészültem. Ennek megfelelően még vagy 4 könyvet el kell olvasnom, de ez nem tűnik lehetetlennek, majd rövideket válogatok.
  • Főleg azért sem lehetetlen, mert már csak egy Blogturnés könyvem lesz, amiről biztos írni fogok: Sarah MacLean: A Lepke és a Láng – történelmi romantikus sztori.
  • Az éves értékelésemet majd január elején teszem ki, hátha valami nagy dolog történik még addig.

Szóval részemről ennyi a minimális teljesítendő idénre. Minden más csak plusz ajándék lesz Nektek meg nekem is 🙂

 

Photo credit: www.evanemeth.com

4 Comments

  1. Avilda

    A Várólista kihívás miatt nagy köszönet 🙂 Idén végre sikerült teljesítenem (kb. fél év alatt, amit el sem hiszek), úgyhogy most nagy erőkkel vágok bele a jövő évi összeállításába 🙂 El is felejtettem, hogy már ilyen közel van ez is… felgyorsultak számomra az események.

    A podcastet is el kezdtem hallgatni, mióta rájöttem, hogy Spotify-on elérhető 🙂

    Sok sikert a várólista csökkentés maradékának elolvasásához 🙂

  2. Dóri

    Jövőre én is újra jelentkezem a vcs-re, már nagyjából össze is állítottam a listámat 😀 Sok sikerült a maradék könyvek olvasásához és nagyon várom az új podcastepizódot!

    • Lobo

      Óóó örülök, hogy újra VCSt csinálsz. Persze hiába van még vissza 4 könyv már megvan, mi kerül a jövő évi listámra 🙂

Leave a Reply to Avilda Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *