Menu Close

Matt Haig: Az igazmondó Glimpi

Matt Haiget nem nagyon kell bemutatni a blog olvasói számára. Főleg azt nem, hogy izgalommal várom minden Karácsony környékén, megjelenjen magyarul is valamelyik mesekönyve. Mert ugye minden kezdődött A fiúval, akit Karácsonynak hívtak, hogy aztán jöjjön A lány, aki megmenti karácsonyt, majd a Karácsony apó és a csokitojás. Most pedig itt van a történet Az igazmondó Glimpiről, aki a korábbi könyvekben mellékszerepet kapott. S bár ez a könyv rövidebb és kisebbeknek íródott mint a sorozat többi része, ráadásul rímekben gazdag, azért az üzenete bárkit megérint és megint csak kiváló karácsonyi ajándék lehet belőle. Vagy bekerülhet könyves Adventi naptárba is.

Az igazmondó Glimpi egy távoli varázslatos helyen él, de családja többi tagjával ellentétben ő olyan ajándékot kapott tündérkeresztanyjától, amiben számára nincs sok köszönet. Egyszerűen mindig igazat kell mondania. Nem tud hazudni, de még kicsiket se füllenteni és ha megszólal csakis a színtiszta igazság hagyja el a száját. Ami azt jelenti, hogy nem éppen kedvence, nem hívják bulikba, nem barátkoznak vele, mert az igazmondás bajba sodorja. Méghozzá akkorába, hogy egy trollsvunggal Helsinkiben köt ki, ahol találkozik egy kislánnyal, aki nagyon szomorú, s itt éppen Glimpi azon tulajdonsága, hogy igazat mond lesz az, ami kisegíti mindkettejüket a gödörből.

Álltalában azt szoktuk mondani, hogy a hazugság sodorja bajba az embert, de itt meg Glimpi azt éli meg átoknak, hogy mindig minden körülmények között igazat kell mondania. Nem tud más tenni, még akkor se, ha az élete van veszélyben még olyankor is kimondja az igazságot. Úgyhogy a barátok elvesztése és a magány az, ami eléggé rossz hangulatba taszítja őt, s nem csoda, hogy korábban amikor találkoztunk vele mindig olyan zsémbes és magának való volt.

Amikor azonban találkozik a Aadával a kislánnyal, aki fél a jövőtől ami bizonytalan dolgokat tartogat számára, mikor kimondja az igazságot, az mindkettejüket megkönnyebbüléssel tölti el. S a történet végső tanulsága igazából kb. ugyanaz, amit Matt Haig felnőtteknek is hangoztatni szokott.

S természetesen mint a korábbi kötetekben Matt Haig ismét Chris Moulddal dolgozott együtt, aki bravúrosan illusztrálja a történetet. S most igazán teli van mindenféle rajzzal a kötet, hiszen kisebbeknek szól. A rímek magyarítását pedig Szabó T. Annának lehet köszönni, aki tökéletesen átadja a történet játékosságát és szépségét.

Úgy gondolom, hogy a könnyednek tűnő kis mese igazából minden korosztályhoz szól és bárki megfogadhatja, amire az igazmondó Glimpi és Aada is rájön. Nagyon várom már az igazmondó Glimpi kalandjait az iskolában is (Matt Haig következő gyereksztorija, ami idén augusztusban jelent meg), ahol még inkább kiderül majd, hogy mi a barátság.

Az igazmondó Glimpi története nagyon bájos, nagyon kedves igazi gyöngyszem, ami életkortól függetlenül rezonál az emberrel. Jómagam alig várom, hogy a következő esti mesénk ez a könyv legyen 🙂

Blogturné

A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Matt Haig Az Igazmondó Glimpi c. verses mesekönyve. A Blogturné Klub kilenc bloggere ennek örömére bemutatja A fiú, akit Karácsonynak hívnak sorozatból más jól ismert és mindenki által szeretett Igazmondó Glimpi vicces és szívmelengető történet, melyben szó esik igaz barátságról, őszinteségről, kudarcok feldolgozásáról, és az élet szépségéről.

Fülszöveg

Majd pirulsz és vidulsz és rossz viccen nevetsz,
és szaladsz és maradsz és szeretsz és feledsz.
Te döntesz, hogy telik veled az élet el,
úgy hajlik, mint hangod, amikor énekel.
Igazmondó Glimpinek, a Karácsony-trilógia egyik legnépszerűbb szereplőjének nehéz az élete, hiszen képtelen hazudni, és emiatt folyton bajba kerül. De ebben a könyvben Glimpi végre igazi otthonra talál!
Ez a vicces és szívmelengető mese az igaz barátságról, az őszinteségről, a kudarcok feldolgozásáról, de leginkább mégis az élet szépségéről szól, amit csakis mi teremthetünk meg a magunk számára.
Szabó T. Anna friss, szemtelen és könnyfakasztó fordításában.
Fordító: Szabó T. Anna
Oldalszám: 122 oldal
ISBN: 9789634375784
Illusztrálta: Chris Mould
Megrendelés

Nyereményjáték

Mostani játékunk során az Igazmondó Glimpi bőrébe bújunk… több-kevesebb sikerrel. Emberek lévén sajnos nem mindig sikerül igazat mondanunk. A Ti feladatotok, hogy eldöntsétek, igaz vagy hamis az adott állomáson olvasható állítás. Amennyiben mind a kilenc megfejtést beírjátok a rafflecopter megfelelő sorába, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Feladványom

Az Igazmondó Glimpi először a Karácsony Apó és a csokitojás c. részben tűnik fel.

a Rafflecopter giveaway

Állomás lista

11/08 Flora the Sweaterist
11/09 Olvasónapló
11/10 Spirit Bliss Sárga könyves út
11/11 Csak olvass!
11/12 Zakkant olvas
11/13 Könyv és más
11/14 Könyvvilág
11/15 Hagyjatok! olvasok!
11/16 Dreamworld

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *