Dec 132018

A nyár egyik nagy kedvence lett nálam Kevin Kwan: Kőgazdag ázsiaiak című regénye, amely egy trilógia első része. A kötetnek nagy sikere volt, a belőle készült film is meghódította a közönséget (bár nálunk nem mutatták be, pedig roppant kíváncsi vagyok rá). Most pedig itt van a második rész, ami ha lehet, még inkább grandiózus, még több benne a melodráma és az elképesztő dolog, na meg szurkálódásból is több van, mint az első részben volt.

Az előző részben megismert gazdag világ nem állt meg, hanem tovább peregnek az események, Nick és Rachel immár házasságukat tervezik, de mindig fenn áll a veszélye, hogy a fiú családja megpróbálja megakadályozni, éppen ezért titokban próbálják tartani a helyszínt és időpontot. Ami persze nem sikerül teljesen, de kiderül, hogy nem is ez a legnagyobb probléma, ugyanis előkerül Rachel apja, aki nemcsak roppant gazdag, de kínai gazdag és vagyona mellett nagyon fontos pártszereplő is. Na és persze van saját családja, akik közül nem mindenki örül felhőtlenül annak, hogy előkerült egy törvénytelen gyerek. Szingapúr, Hong Kong és Sanghaj felsőbb rétegei kavarodnak a történet oldalain, ahogy Rachel és Nick megpróbálnak navigálni és rájönni, ki az, aki segíteni akar nekik, s ki az aki legszívesebben eltörölné a tényt, hogy a lány létezik. S félő, hogy pénzzel bármit el lehet érni. Például, hogy az egykori szappanopera sztár, Kitty Pong kikaparja magának a helyet a krém krémjébe, vagy hogy Astrid házassága rendbe jöjjön, mert a férje immár vagyonos. Vagy éppen mégse lehet minden? A nagy pénzzel megváltoznak az emberek? Vagy éppen kiderül, hogy javíthatatlanok és a pénz mégse megoldás… Mindez a dráma, a cicaharcok és a családi furkálódások továbbra is az extragazdag ázsiaiak világában játszódik, ahol a tradíciók és a nyugati hatás keveredik egymással és még mindig az a fontos, hogy kinek van régi vagyona és az mennyire köthető az anyaországhoz.

Kwan már nem bajlódik a családfával, aki átrágta magát az első köteten annak nincs rá szüksége, meg amúgy azt is túl lehetett élni anélkül, ráadásul itt kicsit kevesebb név fordul elő, illetve lehet, hogy már hozzájuk szoktam és egész egyszerűen tudtam, kikről van szó, ha újabb szereplő jelent meg a színen. A három nagyobb történetszál (Rachel megtalálja az apját, Astrid a házasságáért harcol, Kitty Pong pedig a társadalmi helyzetéért) nem egyenlően van jelen a történetben, sőt az utóbbi, ami igazán jól indul (imádtam azt a részt, ahol Kittyt kielemzik és részletes utasításokat kap arra nézve, miképp tudja újra feltalálni magát, hogy elfogadhatóvá váljon a fontos emberek szemében) a regény közepén kicsit leül. Ugyanakkor annyira szórakoztató volt továbbra is olvasni ezekről az elképesztően gazdag emberekről, hogy csak a regény befejezése után jöttem rá, mennyi minden lett túlságosan is nagyvonalúan kezelve: sok volt a felvezetés, a megoldás viszont nagyon összecsapottnak tűnt. Ráadásul Rachel és Nick fénye is kicsit megkopott, igazából nem volt elég jól kidolgozva az ő szerepük, csupán annyit csináltak, hogy kedvesek és normálisak voltak, meg mindenkivel kijöttek, de nem ők mozdították előre a történetet.

De a szatíra része a dolgoknak, a szerző csipkelődése és a jól elhelyezett sunyi mondatai (nem szabad kihagyni egyetlen lábjegyzetet se!) roppant szórakoztatóak voltak. A Kőgazdag ázsiaiak világa továbbra is igazán magába szippantó szappanopera a legjobb fajtából: okosan intrikus és ironikus.

Bármennyire is vannak olyan jelek a regényben, hogy amolyan középső könyv szindrómával állunk szemben (összekötő kötet mindenfelé csapong és néhol csak helykitöltés van), annyira olvasmányos és ínycsiklandó (ha nem a kaják akkor a ruhák, műtárgyak és sportkocsiktól csorog az ember nyála), hogy mindent megbocsátunk neki. Tényleg magába szippantó szappanoperai intrikus világ ez, amibe jó belemártózni és lubickolni.


Blogturné

Folytatódik a trilógia amely bemutatja nekünk, hogyan élnek az ázsiai gazdagok. A Kossuth Kiadó jóvoltából visszatérnek és tovább dőzsölnek a Kőgazdag ázsiaiak szereplői, újabb intrikákkal és problémákkal szembesülnek. Ha a blogturné klub bloggereivel tartasz bepillanthatsz ebbe az egzotikus világba és megnyerheted a kiadó által felajánlott két könyv egyikét.

Fülszöveg

Alamak! ​A Kőgazdag ázsiaiak története folytatódik a Kőgazdag barátnő történetében. Néhány év eltelt ugyan, de az események mozgatórugói ugyanazok: pénz, hírnév, pletyka. És persze a hagyományok. Úgy tűnik, a szerelmesek, Nick és Rachel végre révbe érnek és legyőzik a családi ármánykodást, de Eleanor még korántsem fogyott ki az ötletekből, hogyan távolíthatná el az amerikai lányt imádott fia mellől. A tét óriási: ki örökli az igazi nagy vagyont, a Young család ősi birtokát, a varázslatos Tyersall Parkot, amely minden hatalom és gazdagság szimbóluma? Megengedi-e a család, hogy a nagymama Rachel miatt kizárja kedvenc unokáját a végrendeletéből? Meginog-e Nick a nyomás alatt, és ismét sikerül-e eltávolítani egymástól a két fiatalt? Vagy talán Rachel múltjából bukkan fel újra valaki, aki épp kapóra jön az ellendrukkereknek? Korábbi ismerőseink, Astrid Teo, Kitty Pong és Araminta Khoo házassága is érdekesen alakul.

És mindeközben csillognak a gyémántok, száguldanak a sportkocsik és megállíthatatlanul röpködnek a milliók…
Kiadó: Kossuth
ISBN: 9789630993289
Sorozat: Kőgazdag Ázsiaiak #2
Fordította: Németh Dorottya
Megrendelés

Nyereményjáték

Mivel a kőgazdagok szinte folyamatosan esznek, játékunkban ázsiai ételeket keresünk. Minden bloggernél találtok egy étel leírását, a kaja nevét kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. Segítségül az étkek betűit elrejtettük a bejegyzésben is.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladványom

Indonézia nemzeti eledelének számító egytálétel, alapját a rizs, fűszerek, tojás, tofu és rengeteg zöldség adja, de természetesen húsos vagy halas változatokat is lehet készíteni.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

12.11 Betonka szerint a világ
12.13 Olvasónapló
12.15 Ambivalentina

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *