Menu Close

Chris Colfer: A gonosz tündér visszatér

Chris Colfer iránt persze nem én, hanem Brigi, tettestársam a Popkult, csajok, satöbbi podcastban kezdte a rajongást. A színész/író mesekönyvéről többször is mesélt, például amikor a mesefeldolgozásokról beszélgettünk és kiemelte, hogy mennyire kreatívan nyúlt ez a fiatal srác a tündérmesékhez. Amikor 2 éve megjelent magyarul is Colfer mesefolyamának első könyve meg is kaptam karácsonyi ajándéknak, hogy aztán szépen ne olvassam el, csak miután felpakoltam az idei várólista csökkentős listámra vált aktuálissá a dolog, s extra löketet adott az olvasásnak az is, hogy tudtam hamarosan jön a második kötet is. S remélem, miután ez igazi függővéggel zárult, hogy a harmadikra kevesebbet kell várni (amúgy Colfer közben annyira belejött a Mesék Földjén sorozatba, hogy már a 6. résznél tart).

Alex és Conner ikrek, s az első részben eljutnak a mesék földjére, s megpróbálnak visszakerülni a saját világukba. Persze kalandokat élnek át, veszélybe kerülnek, barátokat szereznek és titkokat tudnak meg saját származásukról is. A második rész ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. A két gyerek nem csak élményekkel gazdagabban tért vissza a saját világába, de mind a ketten sokat fejlődtek és míg most már Conner az, aki jól érzi magát a bőrében és megtalálja a helyét, Alex pedig egyre inkább szeretne visszatérni a Mesék Földjére. Ahol éppen a hősök legrosszabb rémálma válik valóra: visszatér a Gonosz Tündér, akinek óriási hatalma van és már nem elégszik meg csak azzal, hogy minden országot meghódítson, hanem a mi világunkba is átmerészkedik. S persze Alex és Conner megunják, hogy nem mondanak el nekik semmit, viszont állandó védelem alatt kell éljenek, úgyhogy megtalálják az utat és visszatérnek a Mesék Földjére. Ahol azonnal az események sűrűjébe keverednek, hiszen a Gonosz Tündér ismét Csipkerózsika birodalmára támadt és elrabolta Hamupipőke lányát, s attól se riad vissza, hogy ártalmatlanná tegye a Tündér Keresztanyát. Az ikrek ismét csak ott találják magukat, hogy egy varázstárgy összetevőit kell megtalálniuk.

Ez a motívum, ami visszatért az első könyvből kicsit erőltetettnek tűnt, mint azok a filmfolytatások, ahol igazából nem találnak ki semmi újat, csak az előző alkalommal bevált formulát alkalmazzák más néven. Viszont most legalább már ismertük a Mesék Földjének szereplőit, őket nem kellett újra bemutatni, de jó volt újra találkozni velük és néhány kiemelttel tölteni az időt. Az ilyen modern mesefeldolgozásokban az szeretem, amikor a szerző életet lehet az ismert karakterekben, akik mondjuk az eredeti tündérmesében maximum külső jelekkel rendelkeztek, de jellemekkel nem. Igazán ez az egyik erőssége Colfernek, hogy képes izgalmas háttértörténeteket és karakterrajzokkal élettel tölti meg a mesehősöket. Az egyik legjobban megírt alakja amúgy Piroska volt, már az előző részben is bírtam, itt meg különösen tetszett, hogy nem egysíkú karakter, hanem bár többnyire idegesítő és el van telve magával, alapjában véve jó a szíve és segítőkész.
Az előző regényhez képest az ikrek kapcsolata is sokat fejlődött, jóval bensőségesebb lett, s míg az előző részben Conner volt az, aki inkább kellemetlenkedett és hátráltatta az eseményeket, főleg az elején, most Alexnél éreztem úgy, hogy kicsit kilóg a lóláb.

A szerző amúgy nem hiába színész, nagyon filmszerűek a leírásai, sőt az első regény határozottan forgatókönyv-szerű volt. Így a második körre mintha jobban belerázódott volna Chris Colfer a mesélésbe, bár még mindig volt néhány jelenet (főleg a gonoszok monologizálása!!!!) amit meg lehetett volna vágni, de legalább is feszesebbé tenni. Összességében a Mesék Földjén nagyon izgalmas és magába szippantó történet, egyformán szórakoztató lehet gyerekek és felnőttek számára is. Én is hajlamos voltam elnézni a hibáit mert annyira lekötött és gyorsan lehetett olvasni, s alig várom a folytatást!


Blogturné
Hol volt, hol nem volt két világ, amelyet egy ikerpár születése kapcsolt össze. Chris Colfer mesés sorozatának folytatása ismét elrepít minket a világba, ahol kedvenc meseszereplőink élnek. Szeptember 26-a és október 2-a között tartsatok ti is velünk, hogy megünnepeljünk A Gonosz Tündér visszatérésének megjelenését!

Fülszöveg
Lépj be a Mesék Földjére, ahol a tündérmesék valóra válnak!
A Mesék Földje már nem az a vidám hely, amire Alex és Conner Bailey a Kívánságvarázslat-kalandjukból emlékeznek: a Gonosz Tündér, aki megátkozta Csipkerózsikát, visszatér, hogy bosszút álljon, és a mesevilág rettegésben él.
Amikor a Gonosz Tündér mesterkedése Alex és Conner világát is eléri (és elrabolják az édesanyjukat!), cselekedniük kell. Szembeszegülnek nagymamájuk utasításaival, és követik a Mesék Földjére, hogy megmenthessék őt.
Vajon sikerül megmenteniük édesanyjukat és a mesevilágot az eddig látott legnagyobb veszélytől?
A Mesék Földjén az utóbbi évek legvarázslatosabb meseregénye, A Kívánságvarázslat izgalmakkal teli folytatásában a veszély minden sarkon ott leselkedik. Alex és Conner pedig utazásuk során olyan helyekre jutnak el, amikről még csak nem is álmodtak.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Enchantress Returns
Fordító: Benedek Dorottya
ISBN: 9789633999424
Terjedelem: 520. old.
Megrendelés

Nyereményjáték

Ha már a Mesék Földjén járunk, a mostani nyereményjáték is az ott élőkkel kapcsolatos lesz. Mindegyik blogon találhattok három szót, amellyel egy mesére utalunk; ezeknek a meséknek a címét kell beírni a Rafflecopter megfelelő helyére. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy példányt Chris Colfer: A Gonosz Tündér visszatér regényből a Könyvmolyképző kiadó felajánlásával.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Az én feladványom:

éjfél, cipellő, bál

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:
09.26. Always Love a Wild Book
09.28. Olvasónapló
09.30. Dreamworld
10.02. Sorok között

4 Stars

1 Comment

  1. Pingback:Íme, 5 érdekesség Chris Colferről, a Kívánságvarázslat szerzőjéről |

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *