Az az igazság, hogy amikor jelentkeztem, hogy engem érdekel a Jedi Akadémia című könyv csak annyi jött át, hogy ifjúsági, tehát pont jó lesz majd a nagyobbik fiamnak, akit érdekel a Csillagok Háborúja, meg olvasni is szeret. S valóban neki nagyon bejött, 1-1 nap alatt elolvasta a sorozatból itthon eddig megjelent két kötetet. Számomra csak a kézhezvételkor esett le, hogy a kötet szerzője az a Jeffrey Brown, aki már sok kellemes percet okozott a Darth Vader és családja témáját feldolgozó könyveivel, naplóival, képeslapjaival és rajzaival. Ezek után már sejtettem, hogy a Jedi Akadémia is kicsit könnyedebben fogja feldolgozni a jól ismert motívumokat. S valóban.
Főhősünk Roan, aki a Tatooinon él és nagyon reméli, hogy pilóta lehet, mint az apja, s tanulhat a Pilótaképző Akadémián, akárcsak másik példaképe, a bátyja. Csakhogy nem veszik fel oda, viszont még mielőtt teljesen oda lenne, hogy akkor kénytelen lesz sivatagi mezőgazdaságtant tanulni, értesítést kap arról, hogy bekerült a Jedi Akadémiára. Ahol azonban rögtön az elején kirí a sorból, mert mindenki más már évek óta tagja az ottani iskolának és olyan trükkökre képesek az Erő használatával, amilyenről Roan még csak nem is hallott. De még szerencse, hogy lesznek haverjai, igazából kiderül, hogy miben tud hozzájárulni az iskolai élethez és hogy furfangos eléggé ahhoz, hogy a zaklatóit kivédje, valamint talán mégse tévedett olyan nagyon vele kapcsolatban Yoda mester, amikor felvette az Akadémiára.
Igazából a történet és a kivitelezése, akár lehetne „Egy Ropi naplója az űrben” is, mert valójában ugyanúgy egy kisiskolás hétköznapjairól szól, csak éppen Roan sulija sokkal menőbb, elvégre Jedinek tanítják, úgyhogy akadnak olyan tanórái is, mint a fénykard szerelés kezdőknek, meg a tárgyak emelgetése az erő segítségével és a tornatanár szavait/morgásait nehezebb megérteni, mert vuki. De ugye benne van minden egyéb, ami foglalkoztatja ennyi idősen a srácokat, hogy lesznek-e barátai, tud-e segíteni rajtuk és hogy a lány, aki tetszik neki az odafigyel-e rá és ha igen, nem ég (vagy izzad) le előtte nagyon durván.
Jeffery Brown talán több mindent használ az előzmény trilógiából, mint az eredeti Csillagok Háborúja filmekből, ezeknek egy része számomra is egyértelmű volt, pedig az I-III. részt csak 1-1 alkalommal láttam, mert hát… na, lássuk be, azok nem voltak jók. Ugyanígy a fiam is az alapokat ismeri, az új filmeket, meg egy kicsit a rajzfilmes Star Wars Rebels sorozatot, de ő is élvezte a történetet. Úgyhogy kedvem támadt, hogy megnézzük George Lucas kevésbé sikeres trilógiáját is.
Ami meg még külön tetszett a könyvben, hogy a naplós és rajzos, képregényes részek nagyon jó arányban vannak, Roan stílusa és hangja egységes végig, s kimondottan jó húzás a kötet végén az olvasó bátorítása, hogy fogjon füzetet, tollat és készítsen maga is naplót/képregényt, mert sok gyakorlással ha köveket nem is tud majd emelgetni, de a rajztudása, elbeszélő készsége mindenképp fejlődni fog.
Blogturné
Hallottál már a Jedi képzőről?
Arról a helyről, ahol az ifjú padavanok az Erő segítségével tárgyakat emelgetnek, és ahol Kitmama a vuki tanár testnevelést oktat a diákoknak?
Roan Nochez régi vágya, hogy csillagpilóta legyen, de a tanév kezdetén mégis a Jedi képzőben találja magát.
A népszerű művész, Jeffrey Brown vicces történetei elevenednek meg a lapokon, és a tőle megszokott módon a nevetés most is garantált.
Természetesen a Blogturné Klub sem maradhat ki Roan kalandjaiből, ezért június 6-tól 13 állomáson keresztül olvashattok a megjelent két kötetről. Megismerhetitek, sőt ha velünk játszotok, tiétek lehet az egyik példány!
Fülszöveg:
“Egész életemben arra készültem, hogy pilótasuliba fogok járni – erre nem vettek fel! Szinte ugyanakkor megkeresett egy kicsi, zöld fickó, akit Yodának hívnak, és meghívott a Jedi Akadémiára. Ezért járok most egy olyan suliba, ahol űrlényekkel és droidokkal vagyok együtt, és olyan fénykard-mániásokkal, akik tárgyakat emelgetnek az elméjükkel! Hogy fogok megfelelni az elvárásoknak? Mintha a középiskola önmagában nem lenne elég problémás…”
Fordította: Horváth M. Zsanett
Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 160 oldal
ISBN: 9786155501906
Megrendelés
Nyereményjáték
Bemutatjuk nektek a karaktereket, akik a Jedi Akadémián szerepelnek, néhányuk talán ismerős lehet. A feladat, hogy a nevüket írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába. De ne izguljatok, ha újak a szereplők, a bloggerek nevüket elrejtették a bejegyzéseikben, úgyhogy ki is tudjátok rakni őket!
Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Az én feladványom:
A turné további állomásai:
Jedi Akadémia 1:
06.06. Olvasónapló
06.07. Insane Life
06.08. Függővég
06.09. Dreamworld
06.10. Deszy könyvajánlója
06.11. CBooks
06.12. KönyvParfé
Jedi Akadémia 2.
06.13. Olvasónapló
06.14. Deszy könyvajánlója
06.15. Dreamworld
06.16. Insane Life
06.17. Függővég
06.18. CBooks