Ha már a legutóbb mindenféle messzi-messzi galaxisban jártam, most kicsit nézzünk körül közelebbi naprendszerben is. Chris Hadfield könyvét még tavaly (2014) karácsonyára adtam a páromnak, akit nagyon érdekelt az írás és megígérte, hogy ha elolvassa, ír is a könyvről nekem. Úgyhogy most íme megint itt van rég látott vendégbloggerünk, D. véleménye arról, hogy mégis mi volt ez a könyv.
Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak
Alcím: Mit tanultam az űrrepüléseim alatt a találékonyságról, az eltökéltségről és arról, hogy mindig felkészülten kell várni a problémákat
2013 elején, az indexen elkezdtek megjelenni nagyon jó, emberközeli, hétköznapi űrhajós képek/videók/cuccok. Nyilván nem csak az indexen, de én ott akadtam bele először. Egy űrhajós elkezdte használni a közösségi médiát, és ez megváltoztatta a világot. És ugye volt egy kis magyar vonatkozása is, így itthonról is nagy figyelmet kapott. Meg hát ki nem akart kicsit űrhajós lenni?:) Sőt kimondottan az volt a célja, hogy népszerűsítse az űrhajózást minden ember számára. Innentől én is kicsit jobban figyeltem a vele kapcsolatos hírekre és képekre. Majd miután visszajött, és életrajzi könyvet adott ki, a könyvet kértem Lobo-tól karácsonyra, hogy szeretném elolvasni. Mint kiderült egy kollégám is ezt kérte, és mindketten megkaptuk.
Két ünnep között neki is álltam olvasni, majd letettem. Talán túl nagyok voltak az elvárások? Vagy tényleg nem jó a könyv? Kiderült, a kolléga is feladta az elején, úgyhogy nem csak én voltam így vele. Majd pihent a könyv kicsit, és tavasszal nekiveselkedtem újra, mert érdekelt a vége. Megérte 🙂
Valahol Kanadában indulunk, ahol egy 9 éves kisfiú a holdra szállást látva eldönti, hogy űrhajós lesz. Kanadában. Űrkutatás nélküli országban. Majd ez a 9 éves srác, innentől mindent ennek a célnak rendel alá, és a légierőn keresztül felküzdi magát. Érdekes volt olvasni, hogy a kanadai központ újságcikkben adott fel űrhajós hirdetést. Ez az első kb. 150 oldal ami tényleg kicsit száraz, meg ijesztő. Ijesztő, mert az, ahogyan arról ír, hogy mindent alárendelt a célnak, ahogy 2x annyit teljesített mindig, hogy így talán elég lesz, az eléggé riasztó. Főleg annak a gyereknek, aki én voltam és űrhajós akart lenni 🙂
Pedig itt is nagyon fontos részek vannak, mint tartsd az irányt, hogy hogyan is kell céltudatosan élni, vagy a negatív gondolkodás ereje – ezt ismerjük mindannyian: papírgalacsin kukába dobásnál nem arra kell gondolni hogy ne dobjam mellé, mert az agy teljesíti eme hibás parancsot, hanem a beledobásra kell koncentrálni -, vagy a figyelj a részletekre, ami nagyon fontos, hogy amikor összeáll valami, minden kis rész/darab illeszkedjen. Ja nem, valahol ez sok kis részletre figyelés volt az egyik, ami ijesztő volt 🙂
De az is lehet, hogy csak nem jött még bele az írásba. Ez az első szakasz az első űrutazásával zárul, amikor még űrsiklóval volt fent, és igazából csak kis szerep jutott neki. Valahogy ez passzol is a könyvhöz, érezni lehet, hogy nem ezért volt ő fent, és a könyv se ezért született meg.
Chris itt jó érzékkel és időben vette észre, hogyha fel akar jutni másodszor is, akkor valami többet kell tennie: önszorgalomból megtanult oroszul (ez a 2x teljesítés nekem nagyon furcsa volt végig a könyvben, már túl pedáns, túl szorgalmas, és egyben el is ijesztett az űrhajós pályától 🙂 ), meg elsajátította a szputnyik vezetését is, ezzel növelve a visszakerülés esélyét.
Közben érdekes volt NASA-s belső dolgokat megismerni, hogy milyen programokkal kezelik az visszatérő űrhajósokat, hogyan hasznosítják a tapasztalatokat, vagy éppen forgatják az embereket, hogy motiváltak legyenek, és a tapasztalatukat minél jobban hasznosítsák.
Sikerül is, újra feljut, és ez az az út, amit már mi is követtünk/követhettünk.
Na innentől válik nagyon jóvá a könyv. Becsatlakozunk a már az olvasó által is ismert eseményekbe, és a könyv is vált (stílust, elbeszélést, itt már mesél, nem csak ír), mert innen élvezet volt olvasni.
Végigkövethetjük részletesen Chris szemével a felszállást, a megérkezést, az első szakaszt (űrutazás első szakasza, feljutás). Itt van egy nagyon fontos rész, a Próbálj nulla lenni!, amiben leírja hogy ő hogyan vált/válik hasznos tagjává egy csapatnak. Azóta már a nagyfiam is tudja, először nulla legyél, utána lehetsz +1.
Érdekes volt olvasni, hogyan is született, alakult ki az ismeretsége, azaz hogyan hódította meg a socail médiát.
Majd elég gyorsan vége az útnak, és már a leszállásnál járunk majd földet is értünk. Itt egy nagyon érdekes monológ van, ahogy arról ír, hogyan változott meg a földhöz való viszonya, és ez hogyan formálta át. Meg ez volt az utolsó útja, azaz ő már nem fog többet az űrben lenni.
Majd jön a vég, ami nem meglepetés annak aki eddig olvasta: ez a könyv a belső utazása és egyben bocsánatkérése a családja felé, hogy a saját álmaiért tőlük vett el kicsit. Végül is a könyv az egész életének a megbékélése, hogy megérte, hogy újra így csinálná, és a belső utazás/könyvírás végére jutott el oda lélekben, ahol most van.
A könyvben nincs nagy meglepetés, és az első rész mint egy fal emelkedik az elején, de ha valaki megmássza a falat, jobban megérti, ami a túloldalon van, és ami a túloldalon van, azért érdemes elolvasni.
De enélkül is kaptunk tőle csodás magyarországi képeket, vicces és hasznos videókat: fogmosás, hajmosás az űrben, és iskolák is kérhettek tőle valamit, amit ő megmutatott a világnak. Ez valahol része az amerikai mérnöki pálya népszerűsítése programoknak, ami biztos talált jópár 9 éves gyereket, akik majd ugyanígy feljutnak az űrbe, vagy leteszik elénk a következő mérnöki csodákat.
„Különös dolog történt velem mialatt az űrben jártam: megtanultam, hogyan lehet itt a Földön jobban és boldogabban élni.”
Eredeti cím: An Astronaut’s Guide to Life on Earth
Kiadó: Gabo
Fordította: Both Előd
Megjelenés: 2014 (2013)
Terjedelem: 327 p.
ISBN: 9789632520803
Honnan: Vásárlás, saját példány
