A klasszikusok újramesélése vagy nagyon jól tud sikerülni, vagy nagyon béna lesz. Mindenesetre én keresem a szórakoztató példákat és ha ezeket ifjúsági regények köntösében találom meg, az se tántorít el. A Hősök kalauza birodalmuk megmentéséhez például egyértelműen az illusztrációival keltette fel a figyelmemet. Ráadásul egy kicsit másnak ígérkezett az eddig általam favorizált feldolgozásokhoz képest (lásd: Jim C. Hines: The Stepsister Scheme), mert itt nem a lányok vannak a főszerepben, hanem bizony a fiúk.
A hercegek, akiknek a nevéről valahogy sose emlékeznek meg a bárdok és dalnokok, hiszen mindenki tudja hogy van Hamupipőke, Hófehérke, Aranyhaj, Csipkerózsika, de őket mindegyiket a Daliás herceg mentette meg. Márpedig daliás hercegből is van egy csokorra való. Ott van Frederick, Pipőke vőlegénye, aki tökéletesen ismeri az etikettet, tudja mikor mit kell felvenni és mit mivel enni, viszont számára a nagy kaland az, hogy a kerti pikniken sonka van a szendvicsen szalámi helyett. Márpedig Hamupipőke, aki korábban el volt nyomva mostohaanyja mellett kalandokra vágyik, úgyhogy nekivág egyedül az ismeretlennek. Mert neki tényleg minden az, hiszen annyira el volt mindentől zárva, hogy halvány lila gőze sincs a világról például azt se tudja, hogy néznek ki a goblinok. Frederick összeszedi minden bátorságát és menyasszonya után ered, hogy a szomszéd országban összefusson Gustav-val, a nagydarab sturmhageni herceggel, aki meg Aranyhaj daliás hercege volt. Csakhogy Gustav hiába erős, nagydarab, ha egyszer van nála még erősebb és még nagyobb darab 16 bátyja, akik mind nagyobb hősöknek számítanak nála, úgyhogy élete értelme, hogy bebizonyítsa, ő bizony többre képes náluk is és főleg nem kell neki holmi aranyhajú hercegnő segítsége. Eléggé egy srófra jár az agya és többnyire nyers erővel próbálja megoldani a helyzetet. Ő az a fajta, aki az egy, kettő, három kivárása helyett már az egynél berohan a csata közepébe. Gustav felkarolja Frederick-et és együtt keresik Hamupipőkét, aki közben a gonosz boszorkány karmai közé került.
Liam igazi hős, ő már gyerekkorától kezdve az volt, rengeteg nemes dolgot cselekedett már és szinte erőfeszítés nélkül sikerült felébresztenie Csipkerózsikát az álmából, ám kiderült, hogy a lány egy igazi hárpia, úgyhogy a herceg visszalépett az eljegyzéstől. Ezzel azonban egy sértett, elkényeztetett hercegnő lett a legnagyobb ellensége és az ő bosszúja kemény tud lenni. Ami oda vezet, hogy Liam menekülni kényszerül és egész véletlenül botlik bele Duncan-be, Hófehérke férjébe, aki szintén Daliás hercegnek számít, pedig ő aztán minden, csak éppen nem daliás. Sose tett semmi látványosat (na jó, a nejét azért felébresztette), viszont mindenki roppant idegesítőnek találja, mert nevetséges, néha teljesen el van szállva és igazán sose lehet tudni, mi lesz a következő lépése. Ugyanis meg van győződve arról, hogy neki a szerencse a mágikus tehetsége, éppen ezért totál félelemérzet nélkül képes a legveszélyesebb helyzetekbe keverni magát. A négy herceget egymáshoz sodorja a véletlen és rájönnek, hogy valami készül, ami mindegyikük országára kihatással lehet, úgyhogy együtt próbálják kibogozni, hogy ki áll minden mögött és mi is a célja.
Innentől kezdve pedig folyamatos kaland és veszély a hercegek sorsa: boszorkány, óriás, sárkány, rablók, fejvadászok, trollok és törpék keresztezik az útjukat. De a legnagyobb feladat, hogy csapattá kovácsolódjanak és fejlődjön a jellemük, mert igazán csak önmaguk legyőzésével tudnak felülkerekedni az apró cseprő gondjaikon és kihasználva egymás jó tulajdonságait, megmenteni a birodalmaikat a gonosz ármánytól.
Nagyon régen találkoztam ennyire szórakoztató meseregénnyel, mert az első mondattól az utolsóig a sok akció mellett Christopher Healy jól megcsavargatja a jól ismert trópusokat, és ki is figurázza azokat. Ráadásul viccesebbnél viccesebb jeleneteket sorakoztat egymás után, ugyanakkor a felszíni humor mögött teljesen korrekt és tudatos jellemrajzok vannak s olyan tanulságok, amelyek egyáltalán nem erőltetettek. Healy-nek egyébként ez az első könyve, korábban ő is könyves blogger volt és ifjúsági regényeket olvasott meg recenzált, szóval lehet, neki is mondták, hogy ha valamiről negatívat írt, hogy ha nem tetszik írj jobbat. És megtette, írt egy nagyon szórakoztató, felnőttnek/gyereknek egyaránt bejövő történetet. Az már biztos, hogy ezek után a Daliás hercegeket meg fogjuk tudni különböztetni egymástól.
Ez a könyv egyszerűen fenomenális volt és annyira, de annyira jól tettem, hogy hangoskönyvben hallgattam meg, miközben itt volt a papír verzió is, mert igazán nagyszerű narrátort találtak Bronson Pinchot személyében. A színész kiválóan személyesítette meg a négy herceget, na meg az összes többi szereplőt is. De főleg ugye a hercegekről van itt szó és hát egy idő után azon kaptam magam, hogy próbálgatom utánozni Gustav hangját, akit öblös németes kiejtéssel adott vissza a színész. Duncan-t pedig szerintem főleg Ted ‘Theodore’ Loganről mintázta. A papír kötet pedig azért volt szuper, mert kiváló illusztrációk készültek a karakterekhez, s jó volt belelapozni a kötetbe és megnézegetni őket.
Nagyon jól szórakoztam és kész vagyok a trilógia másik két részét is elolvasni (The League of Princes). Illetve szerintem meg fogom majd hallgatni, mert azokat is Bronson Pinchot olvassa fel és ezek után azt az élményt, amit az ő narrációja jelent már ki sem hagynám.
Kiadó: Walden Pond Press
sorozat: The League of Princes #1
Illusztrálta: Todd Harris
Narrátor: Bronson Pinchot
Megjelenés: 2013
Terjedelem: 438 p.
ISBN: 9780062117458
Honnan: Vásárlás, Saját példány, audible audio
