Menu Close

Az évtized könyvei

oldbooksAnnak idején a szép emlékű freeblog könyves aloldalán készítettünk egy listát a 21. század első évtizedének könyveiről. Be akartam tenni a linkjét az előző napi listázós posthoz, de már nem él. Mielőtt minden eltűnne a süllyesztőben, áthozom a bejegyzéseket, mert szerintem volt köztük néhány arra érdemes, hogy megmaradjon a köztudatban:)

Úgyhogy most visszamegyünk az időben 2010 január 12-re:

Megkértem a könyves bloggereket, hogy segítsenek és állìtsunk össze egy listát azokról a könyvekről, amik az elmúlt évtizedben jelentek meg Magyaroroszágon és számukra nagy élményt jelentett az olvasásuk.

Kikötéseim a következők voltak:

-A könyv első kiadása 2000. január 1. és 2009. december 31. között jelent meg és magyarul (azaz klasszikus sokadik új kiadása, pl. Büszkeség és balítélet, nem számít, viszont egy 1995-ös Terry Pratchett, ami magyarul csak 2006-ban jelent meg igen)

-Csak magyarul megjelent kötet számít, hiába olvastál valami jót svédül, ha az itthon nem jelent meg ebben az évtizedben, nem tudom beszámítani.

-Maximum 50 könyvet jelölhetsz, azt hiszem ennyi belefér 10 évbe, ennél többet nem, csak kevesebbet tudok számításba venni.

A felmérésben 10 blogger vett részt, 241 könyvre érkezett szavazat és ebből sikerült összeállìtani egy 50-es listát. Hiába volt azonban a pontozás, még így is vannak holtversenyek, s az első 10 talán nem lesz nagy meglepetés, továbbá érdekes, hogy csupán ketten jelöltek tényirodalmat is, pedig az nem volt kikötve, hogy kizárólag regényt várok. Az is jellemző, hogy az utolsó 5-6 év könyvei a túlreprezentáltak, de igazán nem csoda, mert legtöbben a saját blogjukhoz fordultak támogatásért a listakészítésben és én is főleg innen vettem az értékeléseket.
Remélem, hogy azért lesz, akinek meglepetést okozunk.

Akkor kezdjük is el a visszaszámlálást.

Az évtized könyvei #50-41

 

#50-46 Anita Amirrezvani: A virágok vére

viragokvereCsodásak a képek, amiket felvillant előttünk a városról, a piacról, a mindennapokról, ráadásul bepillanthatunk a csador mögé is, hogy mennyire bonyolult és szövevényes, mekkora hatalom is nőnek lenni Iránban. (Nima)

Igen, Irán. Igen, 17. század. Igen, muzulmán vallásúak. Nem, nem olyan, mint a megszokott “arabos” könyvek! Egyáltalán nem, sőt, a lány szűkebb családjában, édesapjában és édesanyjában felülkerekedik a szeretet a társadalmi és vallási hagyományokon. Inkább Az ezeregyéjszaka meséi-hez lehetne hasonlítani, ahol a hős(nő) rengeteg sok megpróbáltatás, igazságtalanság és viszontagság után eléri célját, és akkor lőn nagy boldogságosság. (Amadea)

#50-46 Jaume Cabré: A Pamano zúgása

pamanozugasaSose hallottam róla, senki sem ajánlotta, a könyves listámon se szerepelt, csak úgy teljesen véletlenül levettem a polcról a könyvtárban egy ismeretlen katalán író könyvét, és kiderült elég hamar, hogy kizárólag szuperlatívuszokban lehet róla nyilatkozni. Még azon is elgondolkoztam, hogy olvastam-e már ilyen jót, pedig amúgy biztos. (Cseri)

#50-46 Lois Lowry: Az emlékek őre

emlekekoreLowry elsőként kiadott könyve – mellyel a szerző itthon nagy népszerűségre tett szert a tizenévesek körében – nem mágusokról, vámpírokról, csodákról, hanem rólunk, az emberekről szól. Egy tökéletesen felépített, futurisztikus világban játszódik, amely – talán éppen az emberiségnek és a háborúknak köszönhetően – teljesen kifakult. A könyvtől nem kell várni hatalmas fordulatokat, épp olyan egyszerű, mint amilyenek mi vagyunk, az emberek. De mégis, teljesen magába szippant ez a különös világ, és akarva-akaratlanul olvasol tovább, és elgondolkodsz, hogy milyen is valójában a világ. Ez egy olyan könyv, amely még sokáig ott motoszkál az olvasóban, és talán – remélhetőleg – meg is változtatja őt. (Chris)

#50-46 Lucy Maud Montgomery: A kék kastély

kekkastelyA Montgomery-életmű szerintem legkülönösebb darabja: szépszomorú regény kicsit nagyobb kislányoknak arról, hogy sohasem késő, hogy mindig lehet boldognak lenni és hogy igazából mennyi csodálatos dolog van ezen a világon. (Bridge)

#50-46 Victor Pelevin: Az agyag géppuska

agyaggepuskaEgy fergeteges regény, ahol az olvasó nagy bajban van: belekeveredünk egyrészt az 1917-es orosz forradalomba, mégis olykor egy pszichiátriai intézet kényszerkezelőjében eszmélünk, hol ismeretelméleti problémákkal viaskodunk (hol húzódik a fikció és valóság közti határ), hol buddhista passzusokat fröcskölnek az arcunkba. A főhős, Pjotr Puszta egzotikus, pszichedelikus szerekkel felturbózva vág neki a tudat és az orosz történelem rejtélyeinek, mentora nem más, mint Csapajev, a vörös parancsnok, valójában guru. Beavatás, káprázat, filozófiai paradoxonok, örök visszanemtérés és szellemi Möbius-szalagok Pelevin utolérhetetlen stílusában és humorával. (Cotta)

#45-44 Spiró György: Fogság

fogsagAz ezredforduló világirodalmának egyik legnagyobb remeke. Persze vannak benne – nüansznyi – szerkesztési hibák (csak apróságok, h pl. egy jelenetben az ablak felé van kelet, a következő jelentben már másféle, ilyenek). Nevezték sok mindennek, történelmi regénynek, de még a legegyszerűbb címke is leesik róla.
Az sem stimmel teljesen, hogy “kalandregénynek is beillő fejlődéstörténet” [fülszöveg] a csetlő-botló, vaksi Uri élete: ez nem annyira fejlődés, hiszen a körülötte növekvő káoszban – ami maga az ókori történelem testközelből – ő csak az marad, ami: egy normális ember. Ez az embernek maradás regénye. Patetikusan tudok csak róla, pedig a könyv nem az. De ennél élettelibb, szagosabb regényt sem sokat tudok…
Egyesek Jézus felől olvasták (aki nem éppen egy szenthez illő jelenetben bukkan fel a regény közepén), és provokációt szimatolnak – de nem így van. (Legföljebb annyiban provokatív szál ez, hogy Jézus csak egy sokadrangú mellékszereplő…) Ez Uriról szól – aki nem kis részben maga Spiró, de lehetnénk mindannyian. (Szamárfül)

Nem éppen a történelmi regény a kedvenc műfajom, de Spiró megalkotta a tökéleteset. Ahogy azt kell, több száz oldalon, az ókori Rómáról, beleírta Jeruzsálemet és Alexandriát, Jézust és Caligulát, a rengeteg kalandot egyetlen ember, a zsidó származású római születésű Uri sorsába sűrítve. Letehetetlenül izgalmas, de nem könnyed, történelmi, művelődéstörténeti szempontból hiteles olvasmány. Mi egymás kezéből kapkodtuk ki a kollégákkal, amikor megjelent, de úgy érzem, kevesebben ismerik, mint megérdemelné. (Cseri)

#45-44 Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek

ongyilkosszuzekÖt lánytestvér megmagyarázhatatlan halála – és egy próbálkozás, hogy mégis megmagyarázzák. Rettentően lehangoló, de kiválóan megírt regény. (Bridge)

Számítottam rá, hogy sokkoló lesz olvasni a könyvet. És az is volt. Nincs kétségünk, meg fog halni az összes lány, ez nemcsak a fülszövegben szerepel, hanem már az első oldalon is. (Cseri)

# 43 Takami Kósun: Battle Royale

battleroyalBeleborzong az ember, hogy lehet ilyen szörnyűséget kitalálni, de azért szerencsére ez mégiscsak túl abszurd történet. Gondolatkísérletnek nagyon érdekes persze, érdekesen is van megírva. (Cseri)

Amin pedig végkép lehidaltam, az a könyv felépítésének a profizmusa. Nem hiába írta az író 3 évig ezt a könyvet… Egyedi és izgalmas (Borostyán)

#42 Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

kutyakulonoseseteMark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. (Cseri)

Nyomozása végül olyan helyekre és helyzetekbe sodorja, olyan hatások érik, amik megváltoztatnak körülötte sok mindent és talán, mert ez az igazán nagy dolog egy autista gyerek életében, benne is elmozdul valami. (Lobo)

#41 Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

masikboleynlanyIzgalmas, szórakoztató történelmi regény Philippa Gregory könyve, teljesen élvezhető, átélhető a cselekmény. A királyi udvar életének a bemutatása pedig roppant jól sikerül. (Lobo)

Ez a könyv szenzációs!!!! Izgalmas, fordulatos, hiteles, egyszerűen döfi! Szó szerint végig fenntartja az érdeklődést, képtelen voltam letenni, valósággal hozzám ragadt, már csak a fürdőszobába nem vittem magammal. (Amadea)

 

Eredetileg megjelent: http://www.freeblog.hu/konyv/archives/2010/01/12/Az_evtized_konyvei/

2 Comments

  1. kergezerge

    Hú, ezek közül kettőt olvastam csak, a kutyakülönöst meg az emlékek őrét, és nagyon nem tetszett egyik sem, igazi antikedvencek lettek, viszont most olvasom épp a Battle Royale-t és az nagyon bejön!

Leave a Reply to kergezerge Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *