A 20. Könyvfesztivál

Nekem mindig is a Könyvfesztivál valahogy közelebb állt a szívemhez, mint a Könyvhét. Főleg amióta kint van a Millenárison s amikor még ráadásnak ilyen klassz idő is van, egyszerűen tökéletesre tud sikerülni. Bár az elmúlt pár évben kevés időt tudtam kint tölteni, de valahogy évről évre mindig több élménnyel és találkozással feltöltődve távoztam, s inkább könyvből szereztem be keveset. Na idén ez utóbbi változott. A mellékelt képen látható amit harácsoltam, s rám igazán nem volt soha jellemző, hogy egy alkalommal mondjuk 2-3 könyvnél többet vegyek. De meg tudom ám magyarázni, s majd eljutunk oda is, de előbb a beszámoló.

Mivel szabott időm volt, igyekeztem nyitásra érkezni, egyetlen konkrét programot terveztem be, az Ad Astra vendégeként jelen lévő Hannu Rajaniemi-vel való beszélgetést és dedikálást. Már odafelé összefutottam Brigivel és Melindával, s az előbbi már áradozott arról, hogy ő pénteken összefutott a finn szerzővel, aki mennyire jó fej már, ráadásul Edinburgh-ben is lakik. Gyorsan meg is vettem a Kvantumtolvajt, mert ugyan már készültem arra, hogy a Fraktálherceget elolvasom, de majd mindenhol azt hallottam, hogy ebben az esetben nem szerencsés az első kötetet kihagyni a trilógiából. Az Ad Astra és a Moly közös standot üzemeltetett, elég nagy volt arrafelé a pörgés (vettem könyveket, kaptam kitűzőket, a könyvjelzőkre nemet mondtam, mert mostanában a srácaim hamar leamortizálják őket), mindenesetre kaptuk a fülest, hogy jobb ha sietünk a terembe, mert elég kicsi. S ez így is volt: a beszélgetés alatt teli lett a helység, később elfogyott a levegő, viszont meleg volt. De szerencsére a beszélgetés sok mindenért kárpótolt.

Hannu (a vezetéknevét nem bírom megjegyezni) beszélt arról, hogy indult a karrierje, hogy az első 24 oldal után kapott 3 könyves szerződést az angol Gollanz kiadótól, hogy talált rá arra a megoldásra, hogy ez a 3 könyv egy trilógia legyen, mert a rengeteg ötletét egy könyvbe nem tudta volna beírni. Beszélt arról, hogy két nyelvűként, hisz finn származású, de angolul ír igazából szinte kettős személyisége van, mert mindkét nyelvet másra használja, s mennyire fura volt olvasni a regényeit finnül. Mert azokat lefordították, s persze kicsit át is írták, ráadásul neki a finn az a nyelv, amin a családjával, barátaival értekezik, míg az angol a munkanyelve. S mivel matematikus-fizikus végzettségű, a beszélgetés során többször is visszatértek erre az érdekességre, hogy mennyire kötődik az írása a tudományokhoz, mi az, amit a tudományos életből megtartott (mivel matematikus és ők még mindig papírral és ceruzával dolgoznak elsősorban, Hannu is az első vázlatait még kézzel írja), s hogy mennyire hasznosnak találja a reál tudományokból megmaradt kötöttségeket, amelyek sokkal fegyelmezettebbé tudják tenni őt. Tagja egy írókörnek (Writer’s Bloc), akik előadásokat tartanak, felolvasóesteket saját műveikből, s ez a közönség számára szórakoztató, nekik meg nagyon tanulságos. Ugyanakkor tudományos projektekben is részt vesz, például van egy kísérletük, a Neurofikció, ahol EEG segítségével azt próbálják leképezni, milyen az, amikor a könyv olvassa az olvasót és nem fordítva. Azaz milyen agytevékenység figyelhető meg olvasásnál és hogy lehet olyan művet írni, ami ezt előhívja.  Aztán meg Hannu még tagja a Szingularitás Egyetemének is, ahol idén nyáron fog majd nagyon okos dolgokról elmélkedni és akcióterveket írni, hozzá hasonló emberek társaságában.  Azt is mondta amúgy, hogy a könyvei élvezéséhez nem kell tudományos fokozat, az olvasó kezelje ezeket amolyan  technikai versbetétekként, s még úgy is élvezhetőek a regények. Még nézők kérdéseire is válaszolgatott, például arról, hogy milyen nála az írás folyamata. S ő is a 80-20% gyakorlatát követi, azaz a munka 80%-a a rendelkezésére álló idő 20%-ban történik. Hogy a híres íróság mellett lehet még a tudománnyal is foglalkozni, s most éppen azt fogja tenni, mert pont Budapestre való jövetele előtt fejezte be és adta le a trilógia befejező részét a kiadójának. A végén pedig elmesélt egy nagyon klassz sztorit arról, hogy lett belőle elméleti fizikus, mi volt az, ami elindította. Jules Verne, Walt Disney és egy fúziós rakétahajtómű, meg az Európai Űrügynökségnek elküldött (és megválaszolt!) levél nagyon fontos szerepet játszott. Az Ad Astra Kiadó amúgy videofelvételt is készített a beszélgetésről, amit majd feltesznek a honlapjukra.

Aztán sorba álltam a dedikáláshoz, ami teljesen jó buli volt, mert közben találkoztam és beszélgettem 2/3 Hármas Könyveléssel és Lauren Beukes fordítójával is. Hannut megkérdeztem, hogy nála is működik-e az, hogy amikor magyar beszédet hall azt hiszi érti amit mondanak, mert annyira hasonlít a finnre, de amikor odafigyel rá kell jönnie, hogy igazából egy szót se ért az egészből és lelkesen bólogatott, majd jól beleírt a könyveimbe és az aláírása természetesen olvashatatlan.

Majd elindultam, hogy felkeressem a standokat amiket terveztem és beszerezzem a könyveket. S itt el is érkezünk ahhoz a részhez, ahol bevallom a bűneimet és megmagyarázom a bizonyítványomat.

A mellékelt képen a portyázás eredménye látható (katt és megnő).

1. A Fraktálherceget megkaptam recinek, de miután rájöttem, hogy a Kvantumtolvajt nem olvastam, fenn állt a dilemma, hogy értelmezhető lesz-e így a regény, s közben még páran élőben is megerősítettek benne, beszereztem az első kötetet is. Így mindjárt két könyvemet írhatta alá Hannu.

2. Ha már Ad Astra, megvettem a Behemótot is, hiszen a tavalyi év egyik nagy kedvence volt a Leviatán és már vártam a folytatást, ami ugyanolyan csodás és megint teli van lélegzetelállító grafikával.

3. Victoria Schwab: Az archívuma már azóta a radaromon van, hogy angolul olvastam a fülszövegét. Könyvtár a halottaknak? Bekatalogizált hullák? Naná hogy kell nekem. Ráadásul Bridge fordította, Heloise korrektúrázta, úgyhogy rossz biztos nem lehet. Ráadásul a Főnixéknél jól eldumálhattam Brigivel.

3. A Gabo standon megvettem a Hóleányt, a borítója ellenére, mert ugye olyan jókat írt róla Kleinheincz Csilla az sfmag-on. S ott szereztem még be Loretta Chase történelmi romantikus sorozatának 4. könyvét is, Az utolsó Pokolfajzatot, amit anyósjelöltemnek vettem.

4. Az Alexandránál a kinézett Holtodiglan jött velem.

5. Átmentem a gyerekkönyves részlegre, Babszemnek kerestem az aktuálissá váló Már óvodás vagyokot, s míg fizettem a Móra standján, kiderült, hogy a Manó könyveknél épp Varró Dani és Agócs Írisz írnak alá, úgyhogy gyorsan átsiettem oda, beszereztem a Nem, nem hanemet és most már Zsebinek is van dedikált könyve.

6. A Park kiadónál csak be akartam mutatkozni, hogy ki vagyok, de belelapoztam a Nyarak könyvébe és mit látok az első oldalon? Idézetet az értékelésemből, amit tavaly írtam Emylia Hall regényéhez, úgyhogy persze, hogy jött velem az is. Sajnos holnap már nem tudok ott lenni, hogy találkozzam az íróval is, de aki tud, az menjen, mert nagyon szimpatikusnak tűnik a blogjából.

Végül körbejártam még egyszer a másik oldalt is, beszélgettem Junot Diazról Grettyvel a Cor Leonis standjánál és nem találtam meg a Cicerot, úgyhogy visszatértem az Ad Astrához, s útbaigazítást kértem Amadeától.

7. A Ciceró a gyerekkönyvek között volt, de valahogy nem vettem őket észre első körben. Mindenesetre tőlük meg elhoztam amit terveztem, Valente mesekönyvét és Az utolsó egyszarvút. Mindkét könyv nagyon szép kiadás, kemény borítós, sőt a piroson még védő is van. Viszont az előbbit vissza kell majd vinnem, mert hibás példányt vettem, ugyanis a 82-96 oldal között 6 oldal hiányzik, csak sima üres lapok vannak belekötve.

Úgyhogy ez volt mára a zsákmány. Kivételesen beszereztem azokat a könyveket, amiket nem is rég ajánlgattam, szóval nem csak vizet prédikáltam és bort ittam (mondjuk azt most konkrétan igen). Persze ezek közül biztos párat elkérhettem volna recibe, de az az igazság, hogy közben szerettem volna jelezni a kiadók meg a közreműködők felé, hogy tetszenek a könyveik ne hagyják abba az ilyesmik kiadását: szóval igyekszem én támogatni a könyvpiacot. Ráadásul így, hogy saját példányok és pénzt adtam ki értük, nem köt az se, hogy minél előbb olvassam el őket és írjak róluk. Mert ugye ez elő szokott fordulni, hogy ha már megvan a regény, akkor azzal nyugtatom magam, bármikor levehetem és elolvashatom, nem vagyok semmi határidőhöz (pl. könyvtár, kölcsön, reci) kötve, s innentől hajlamos vagyok hanyag lenni. De biztos lesz, ami hamarosan sorra kerül.