Ködszerzet

Ha úgy vesszük, Shanara blogja, a Könyvek erdeje még egészen friss könyves blog, hiszen alig több mint egy éve indította. Viszont nagyon szeretem az írásait, s nem csak amiket a könyvekről készít, hanem az összefoglalóit is egy-egy témában, sorozatokról, írókról. Ezért is hívtam meg őt vendégbloggernek az ünnepi sorozatomba, s most éppen aktuális a regényfolyam, amiről ír.
Hogy jár az, akinek nem érkezik időben az ihlet? Bizony úgy, mint én, hogy nagy nehezen összerak valamit, amivel egy percig sem elégedett, aztán elkezd bizseregni az ujja és nagyon írna valami mást. Kuncsorog egy kicsit, hogy nem lehetne-e egy kis haladék és más lehetőség, aztán pedig örül, mert igen. Pontosan így jártam én magam is. Így lett a személyes ömlengésből sorozat összefoglaló és – merem remélni – kedvcsináló értékelés.
A szent cél a szemem előtt lebeg: rá kell vennem sok-sok embert – többek között Lobo-t is -, hogy vegye kezébe a sorozat köteteit és merüljön el a világban. No, akkor fel is kötöm azt a bizonyos fehérneműt és kezdem is a dicshimnuszt.
Kitaláltátok már, hogy miről szeretnék írni? Ha azt mondom, hogy Brandon Sanderson, akkor a helyére kerültek a dolgok? Mindjárt gondoltam. 🙂

Vegyük először is az írót, akiről tudni kell, hogy a könyvei számához és azok terjedelmeihez képest nem idős, hiszen 1975. december 19-én született. Sokan szerintem lényegesen idősebbnek gondolnák. Saját fantáziájának szüleményein kívül a nevéhez fűződik Robert Jordan Az idő kereke című sorozatának befejezése is. Robert Jordan halála után Harriet McDougal, az író özvegye és egyben szerkesztője őt kérte fel a sorozat utolsó könyvének megírására.
Ha már megemlítettem az író saját fantáziáját, akkor azt kell mondanom, hogy az bizony feneketlennek tűnik. Nagyon remélem, hogy nem csak annak tűnik, hanem ténylegesen is kifogyhatatlan és azt is, hogy sok írása fog még megjelenni magyarul. Csekély idegen nyelvtudással a tarsolyomban csak a magyarul már megjelent regényeiről tudok beszélni, de jelenleg az is pont elegendő lesz. Ami pedig ennek a bejegyzésnek az apropóját adja az nem más, mint a Ködszerzet trilógia befejező köteteinek megjelenése.

Brandon Sandersonról tudni kell, hogy minden története más mágiarendszerre épül. Az Elantrisban a történet komor hangulata mellett az aónok sokfélesége és alkalmazásuk ragadott meg a legjobban. Már ennek a könyvnek az elolvasása után biztos voltam benne, hogy ha Sanderson szakácskönyvet fog írni, akkor is meg fogom venni. Feltéve, ha megjelenik magyarul.
A Ködszerzet trilógia eddig megjelent köteteinek olvasását követően már teljesen biztos voltam az előbbi kijelentésem igazában.
A mágiarendszer ebben az esetben is egyedi, találkozhatunk a történetben allomanciával és ferrukímiával. Furcsán hangzanak a kifejezések? Pedig ötletnek hatalmasak. Az allomancia bizonyos fémek égetésén alapul és ezáltal a különböző fémekkel, különböző hatások érhetők el. Ahogy a fémek felhasználóit is különböző nevekkel illethetjük. A ferrukímia pedig bizonyos tulajdonságok, emberi adottságok fémekben való tárolásának és szükség esetén felhasználásának tudománya. Mindkét mágiarendszernek megvan a maga előnye és a hátránya is.

Foglalkozzunk most inkább az allomanciával. A ferrukímia titkai maradjanak meg a kitartó olvasóknak. Ahogy az atiumét is.
Melyek is allomanták által alkalmazott fémek és milyen hatásaik vannak? A vas vonzza a közelben lévő fémeket, alkalmazója pedig az ingás. Az acél épp az ellenkezőjét okozza, mert taszítja a közelben lévő fémeket, aki pedig ezt véghez tudja vinni, a petákos. Az ón felerősíti az érzékeket, az ilyen képességű ember az ónszemű. A forrasz felerősíti a testi tulajdonságokat, aki pedig élvezi ezen előnyöket, az a forraszöklű vagy martalóc. A sárgaréz csillapítja az érzelmeket, nem meglepő, hogy használója a bábos. A cinknek a zendítő veszi nagy hasznát, már a neve alapján is gondolhatjuk, hogy a fém feltüzeli az érzelmeket. A vörösréz elrejti az allomanciát. Aki vörösrezet éget, azt füstösnek hívjuk. A bronz pedig felfedi az allomanciát. Az ilyen fémet alkalmazók a fürkészek. Hogy mi közük van mindezeknek a tulajdonságoknak a ködszerzetekhez? Nagyon is sok, mert a ködszerzetek azok az emberek, akik az összes fémet képesek égetni és alkalmazni.

Képzeljük el tehát azt, az ezekkel a mágikus tulajdonságokkal felruházott világot, ahol már ezer éve hamueső hullik az égből, ahol az Uralkodó ezer éve zsarnokoskodik, ahol a szkák már ezer éve rabszolgák és ezer éve nyomorognak. Ezen a világon ezer év után felcsillan a remény, mert egy sebhelyes félrabszolga felfedezi magában a ködszerzetek erejét, véghezviszi a lehetetlent és megszökik az Uralkodó legpokolibb tömlöcéből. Merészsége, pimaszsága és ravaszsága elindít valamit, ami lavinaként fog végigsöpörni a Végső birodalmon, és ami kiforgatja sarkaiból a könyv szereplői által ismert világot.
Kelsier, a félrabszolga mesteri szervezéssel és türelemmel próbálja megkísérteni a lehetetlent. Az előbbi a több szálon futó események összefogásához és a végső cél eléréséhez, az utóbbi pedig Vinhez szükséges, akit egy tolvajbanda tagjaként ismerünk meg és ködszerzetként hagyunk magára a kötet végén. Közben pedig intrikák, cselszövések, szerelem, csalódás, önfeláldozás és még rengeteg minden vár a szerepelőkre.
Az egyedi mágiarendszer mellett rengeteg új lény is felbukkan a történetben. Megismerjük a ködlidérceket, a kandrákat, a kolosszokat, az inkvizítorokat és még sorolhatnám.

Talán a mágiarendszernek és a világnak ez a kis ismertetője elegendő ahhoz, hogy hamarabb összeálljanak az író művével ismerkedők fejében a részletek és hamarabb el tudjanak merülni a történet cselekményeiben. Ha ez megtörténik, akkor utána már úgy sincs visszaút.

Sanderson nem fukarkodik a szavakkal és a leírásokkal. Történetei kifejezetten hosszúak, terjedelmesek, de mindezek mellett olvasmányosak is. Nem egyszerű elfogadni világainak működését, de ha az olvasó kitart a történetei elején, összerakja magában a részleteket és megfejti a mágia működését, akkor onnantól már nincs megállás, mert a cselekmények egyaránt magukkal ragadják a gyanútlanokat és a mindenre felkészülteket is. A hosszú bemutatások után pedig veszélyesen pörgő cselekményeket, véletlen és tragikus helyzeteket, szívet facsaró jeleneteket és hatalmas meglepetéseket kap az olvasó.
Ha valaki pedig úgy gondolta, hogy a trilógia első része jó volt és folytatja a következő kötettel, akkor egy hosszú felvezetést követően ismét olyan események középpontjába kerül, ahol csak kapkodja a fejét és a történet vége egy még hatalmasabb döbbenetet fog okozni.
Az író mesteri történetszövésének és hatalmas csavarjainak köszönhetően nem hallottam még olyanról, aki akár csak sejteni is merte volna, hogy hová is fog kilyukadni a történet vége.

A hazai rajongók sokat vártak a trilógia köteteire. Az első rész, a Végső birodalom 2009-ben jelent meg, a második, a Megdicsőülés kútja 2011-ben és idén a polcokra kerülhet a trilógia befejező része is. Az előzmények ismeretében bele sem merek gondolni, hogy mi fog történni ebben a részben. Remegve várom, hogy végre a kezemben tartsam a köteteket és végre befejezzem ezt a szövevényes és megdöbbentő történetet.
Nem szükséges elhinni, amit írtam, – mert „semmi sem biztos, ami nincs fémbe zárva”-, de azért érdemes. Jó olvasást! Kellemes szórakozást!