Recenzió vagy nem recenzió?

Nagyon sokan vannak könyves bloggerek, akike kicsit el szokott bizonytalanítani, hogy most mégis mit várnak el tőle például a kiadók, ha recenzióra kap könyvet. De nem kell félni, mert Gretty, mai vendégbloggerem (eredetileg fellelhető: http://www.grettyszerintavilag.com/) körbejárja a témát, s bebizonyítja a maga lelkes stílusában, hogy egy blog és írója akkor jó, ha önmagát adja.
Hatalmas megtiszteltetés a 10 éves Lobonak írni, ezért ennek megfelelően hetekig tologattam is a vendégposzt elkészítését, annak rendje és módja szerint. Természetesen nem azért, mert teszek az egészre, hanem a vizsgadrukk miatt, hiszen ilyen felkérésre az ember lánya, azaz a bölcsi korú blogger nem akármilyen bejegyzést akar letenni az asztalra. Szerencsére az isteni szikra, vagyis a tökéletes téma az utcán hevert, illetve egész pontosan a virtuális placcon, hiszen nemrégiben felreppent a recenzió pontos definíciója, és ezzel együtt a rávilágítás arra a tényre, hogy a legtöbb blogger írása az akadémiai meghatározásnak nem felel meg.
Nos, engem különösebben nem ütött szíven a dolog, hiszen eléggé tisztában vagyok azzal, hogy recenziót írni azt pont nem tudok, és hát nem is különösebben érdekel ezen hiányosságom.
Mikor először jött egy recenziós felkérés, a válasz előtt utána néztem én a dolgoknak, és gyorsan meg is állapítottam magamban, hogy na, ez nekem nem fog menni, de persze ne írjuk le magunkat előre, próbálkozzunk meg a műfajjal, még ha kicsit egyéni megközelítéssel is.
Aztán valamiért nem átkoztak meg hetediziglen, szóval feltételezem, annyira nem voltam kutyaütő, és szép lassan megszaporodtak a felkérések is.
Persze recenziót írni a mai napig nem tudok.
Mert mi is az a recenzió?
Valamely műről szóló rövid ismertetés, kritika.1
Lássuk be, én már itt elbuktam minden egyes bejegyzésemmel, de sebaj, utólag már nem kesergünk!
Szóval azt mondják, a jó recenzió rövid.
Na, köszönöm szépen, röviden írni azért külön művészet, pláne úgy, hogy mondjon is valami értelmeset az ember.
Hidegrázást kapok az olyan ajánlóktól, ahol pár sorban ismertetik a tartalmat, majd újabb két mondat erejéig megjegyzik, hogy a könyv jó volt, mert szépen megírt, vagy nem tetszett, mert nem tudtam azonosulni vele, és hasonlóak. (Tipikusan a tetszett, mert tetszett felállás.)
Hát köszönöm szépen. Én ebből tudjam is, hogy mit várhatok el egy könyvtől.
Hasonlóképp vagyok az olyan ajánlásokkal, amikor a torkomnak szegezik az adott példányt, azzal a felkiáltással, hogy azt mondják, ez jó.
Ki mondja? Miért mondja?
Olyan ez, mint a falusi pletyka, teljesen hidegen hagy, amíg nem tudom a terjesztőt beazonosítani, hiszen sose azt nézzük csupán, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy kicsoda.
Számos egyéni preferencia befolyásolhatja valakinek az olvasásélményét – függetlenül attól, hogy állítólag a jó recenzió objektív –, és amíg ezt nem térképezzük fel, elég nagy a mellényúlás veszélye.
Tegyük fel, hogy olvastam Sara Fawkes: Amit csak ő akar című regényét.
A fenti ismeretek alapján ennyit kellett volna róla írnom:
Az eredetileg hazájában folytatásos e-könyvként megjelent erotikus történet Lucy Delacourt és főnöke, Jeremiah Hamilton egymásra találását, és szenvedéllyel teli kapcsolatát meséli el, akik előbb munkatársakká, majd szeretőkké válnak, szerződésben rögzítve egymáshoz való viszonyukat.
A jelenkori história helyszíne előbb New York, majd Párizs, végül ismét visszatérünk az Egyesült Államokba, hogy a mámoros kalandok és félreértések váltakozása során kialakult konfliktusokat megoldják.
A szerelmesek történetét tovább árnyalja, hogy a szerelmi tevékenységek mellett betekintést nyerhetünk az amerikai vállalkozó elit mindennapjaiba, valamint a fegyverkereskedelem szereplőinek történeti hátterébe is.
De haladjunk is tovább!
Azt mondják, a jó recenzió objektív.
Jó, ezt aláírom valahol, de valljuk be, onnantól, hogy elkezd mesélni, a legnagyobb bűne az lehet egy könyvnek, hogy hidegen hagyja az olvasót érzelmileg. Márpedig az a történet, ami megérint valamit legbelül, arról már nem lehet objektívan írni. Sőt, szerintem nem is szabad!
De legyen, közelítsük meg példakönyvünket objektívan, figyelembe véve bizonyos szempontokat, melyeket vizsgálni kell recenzió esetén: nyelvezet, történetív, interperszonális és társas viszonyok…
Miss Fawkes helyenként roppant nyers, máshol kifejezetten eufémizmusra törekvő szóhasználattal alkot, mely új irányt mutat az erotikus irodalomban tevékenykedő más szerzőknek is. Sajnos azonban fontos megjegyezni, hogy a beszélt nyelvi fordulatok ritkán váltakoznak a művészi szóképek, és a vágy hevében már-már trágárnak ható kifejezések között, így e szempontból a szöveg néhol meglepettséget kelthet az olvasóban.
Az alkalmazott nyelvi készlet mellett feltűnően hangsúlyos a párbeszédek dominanciája is, mely által igen részletes leírást kapunk a könyvben megfogalmazott aktusokról, szinte leírások nélkül. A jelenetek közötti vágások gyorsak, a dramaturgia nem próbál résztelekbe menően törekedni a karakterek vagy tetteik, sőt, azok mögöttes motivációjának bemutatására, megértésére, ezzel is igyekezvén elkerülni azt, hogy az olvasó figyelmét elvonja az akciódús jelenetekről, melyek a regény jelentős részét uralják.
Az írónő előszeretettel él korának aktuális trendjeivel, és merészen alkalmazza művében a manapság nagy népszerűségnek örvendő szexuális játékszereket, BDSM elemeket, ezzel is az olvasók elvárásainak megfelelve, és megnyitva az elfogadás felé vezető utat, akik partneri kapcsolataikat az átlagtól eltérő módon élik.
Ebből akár még arra is következtethetünk, hogy ez egy jó könyv, ami hitben meg is hagynék mindenkit, ha az volna. De nem az.
Úgyhogy itt jön a feladat, hogy ezt valahogy kommunikáljuk le röviden, hiszen „Az ismertetés szintjén már akkor is túl tudunk lépni, ha nem feledkezünk meg a recenzió figyelemfelkeltő, ajánló funkciójáról. A recenzió figyelemfelkeltő írás is, sőt jó, ha kedvet kelt a könyv elolvasására. (Megjelennek, persze, fölösleges, semmi újat se nyújtó könyvek is, amelyektől semmivel sem leszünk okosabbak, amelyeket nem ajánlanánk jó szívvel; ezt is meg is lehet/kell írni, de ilyekor komoly érveket illik felsorakoztatni véleményünk alátámasztására. Mindenképpen kerülni kell a szubjektivitást, a szerzőnek az övön alul bevitt ütéseket, a “cikizést” – ne feledjük: a bevett illemszabályok szerint a mű szerzője nem válaszolhat a recenzióra.)”2 Tehát ad lehetőséget a recenzió fogalma arra, hogy az olvasónkkal előre közöljük az ablakon kidobott pénz víziónkat.
Ezért mondom néktek:
Összességében véve a történet, és főszereplője, az anatómiai sajátosságokat meghazudtoló módon végig tettre kész, nem adja meg magát a korábban elvárt követelményeknek, hanem új ösvényeken járva igyekszik az olvasó számára minél kényelmesebb oldalszámon belül minél több cselekményt elénk tárni, elhagyva a karakterábrázolásokkal és részleteibe menő helyszínleírásokkal járó plusz információkat.
Az alkalmi románcokat kedvelőknek és nőgyógyászoknak nagyszerű választás a könyv!
Sara Fawkes: Amit csak ő akar
Kiadó: Hangos Könyv Kiadó
Oldalszám: 277, de a történet a 7. oldallal kezdődik
Megjelenés éve: 2012
Eredeti cím: Any thing He Wants
Fordította: Farkas Krisztina

Mert ugyebár ilyen alap dolgokat is illik tartalmaznia egy könyvismertetőnek.
A fenti recenziót összerakva is látszik, hogy újfent nem sikerült példaértékűen megoldanom a feladatot, hiába próbálkoztam, hiszen egyszerűen képtelenség rövid terjedelemben olvasónaplóként ismertetni a történetet, emellett objektív indokok alapján megfogalmazni az ajánlásomat, ha ajánlom egyáltalán.
Ráadásul a jó recenzió felkelti a vágyat az olvasásra, de tudományos értekezésekhez is alapot nyújt.
„A könyvismertetés akkor jó, és éri el a célját, ha elolvasása után olyan tartalmas és világos kép alakul ki a műről az olvasóban, hogy annak alapján, például, szakmai körben is be tud kapcsolódni a könyvről folyó társalgásba, vagy vizsgán képes azt a látszatot kelteni, mintha kézébe vette volna a könyvet.”3
Egyébként ez biztos, hogy a recenzióíró feladata kell, hogy legyen?
(Akkor tulajdonképp nem is kell olvasni, ha csajozni akarsz, elég csak egy jó recenzenst találnod?)
De a nagy kérdés az, hogy fenti ajánlómból kiviláglik-e az alábbi vezércsillag: „A recenziót úgy kell megírni, hogy az olvasóban ne keletkezzen kétség aziránt, hogy a recenzens alaposan elolvasta a könyvet.”4
Szerintem nem, ráadásul, ha figyelembe veszem a nem bántó lehúzás irányelvét, akkor főleg létjogosultságát érzem a részletekbe menő, példákkal illusztrált indoklásnak, hogy tulajdonképpen mi is a baj az adott regénnyel, de akkor már ezer százalék, hogy az ajánlóm minden lesz, csak rövid nem.
Mióta blogger a blogger, a hivatalos kritikusok időről időre igyekeznek kikaparni az önjelölt, mondhatni kéretlen prókátorok szemét, tollát, mondván, a tanulatlanja azt se tudja, melyik könyvespolcon terem a nyelv megújításának képessége, vagy épp az írói látomás.
És még így is, ilyen áldatlan körülmények között is ennek a sok mindennek kell(ene) megfelelni úgy, hogy tulajdonképpen alig írok valamit, mégis részletekbe menően kifejtem a tartalmat, pro és kontra érvek alapján elemzem a cselekményt, a karaktereket, az írói víziót, a könyv megírása kapcsán alkalmazott metaforákat és nyelvi eszközkészletet, és talán még a társadalomra gyakorolt hatását is.
Ja, és akkor még ne is lődd le a poént, különben mi értelme egy jó recenzió után elolvasni a könyvet, ha mégis az alapján akarnál társalgást kezdeményezni?
Ha otthon lennék, most azt találnám leírni, hogy Bullshit!, de mivel vendégségben járok, inkább azt mondom, hogy le a kalappal a hivatalos, szép tanult szakmájukat gyakorló recenzensek előtt, mert számomra ez képtelenség.
Élek a gyanúval, hogy talán a szakma sem tudja igazán, hogy mi-micsoda, vagy ez a recenzió dolog is egy amolyan fiktív fogalom, amivel meg lehet piszkálni a másikat, hiszen az újságokban, szórólapokon, könyvkatalógusokban látott ajánlók valóban 500 karakter körül mozognak, de az nekem például nem sok mindenhez csinál kedvet.
A kritikusok által ismertetett könyvek, illetve az általuk felvázolt megfigyelések és elemzések szintén teljesen hidegen hagynak.
Ennek ellenére, vagy épp ezért tiszteletteljes a recenzensi és kritikusi szakma, csak épp fel nem tudom fogni, hogyan csinálják. Főleg röviden.
Tanulatlan kis fejemmel, ám vásárlásra alkalmas bankkártyámmal/pénztárcámmal (és úgy vélem, ez azért elég nagy hatalom a mai világban… simán lenyomja a lexikonokat, bár félreértés ne essék, nem török könyves világuralomra, annyira nem vaskos a bukszám) is tudom, ha egy könyv, khm… nem megfelelő számomra, mint ahogy a fenti recenzió próbálkozásom is egy nagy rakás khm… érdektelenségbe fulladó mondat halom, akármennyire is próbált megfelelni a lexikális nyomvonalnak.
Úgyhogy maradnék annál a jó szokásomnál, ami a jogosítvány megszerzése kapcsán is már nagyon bevált: belekapaszkodom az egyetlen mondatba, aminek értelme is van a témában, és minden téren erre hivatkozom.
„A jó recenziók nem sablonok alapján íródnak.”5
Azt nem árulom el, hogy a KRESZ könyvből melyik ez az egy mondat! 😉
Ti viszont áruljátok el kérlek, hogy mi csinál számotokra kedvet az olvasáshoz!

1 (http://www.kislexikon.hu/recenzio.html)
2-5 (http://www.diplomacia.hu/doc/hogyanIrjunkRecenziot.asp)