Nem nagy titok, hogy kedvelem a romantikus regényeket, Jane Austent és a chick-litet, s amikor olvastam Victoria Connelly Austen trilógiájáról, amely 3 regényt takar, mindegyiknek köze van valamilyen szinte Jane Austen regényeihez, de önálló történetekként is olvashatók, kerestem az alkalmat, hogy belenézhessek. Aztán a netgalley-n keresztül sikerült is elolvasnom a középső regényt.
Úgy gondoltam, hogy minden adott, jól szórakozzam: angolok, vidék, Austen, vidámság, humor.
A grafikus Kay Ashton váratlanul örökséghez jut, s mivel semmi se köti jelenlegi lakhelyéhez, végre változtathat az életén. Elköltözhet az egyik Jane Austen regény helyszínére, Lyme Regis-be és befejezheti a rajzokat, amiket kedvenc regényéhez készített Az illusztrált Darcy címmel, s talán meg is tudja majd jelentetni. A tengerparti kisvárosban azonban beleszeret egy elhagyatott villába, amit megvásárol és otthonos kis panziót nyit. S rögtön híres vendégei is akadnak, ugyanis a városba érkezik egy filmes társaság, hogy leforgassák a Meggyőző érvek legújabb adaptációját. A főszereplők és a rendező Kay-hez szállásolja be magát, s a lány hirtelen azon kapja magát, hogy a szupersztár Oli Wade Owen a konyhájában reggelizik, bókokkal halmozza el, s már szinte képtelen elválasztani fantáziáiban, hol kezdődik Wentworth kapitány és végződik a világhíresség. Pedig lenne valaki sokkal kézzelfoghatóbb is, akinek megakadt Kay-en a szeme: Adam, a visszahúzódó forgatókönyvíró és producer első pillantásra beleszeretett a lányba. De Kay úgy gondolja kipróbálja magát Emma Woodehouse szerepében is és összeboronálja Adamet a félénk színésznővel, Gemmával.
Ó, nem is tudom, hol kezdjem a problémákat. Talán a karaktereknél. Kay aztán kimerítette a Túl Hülye Hogy Éljen kategóriát. Pedig eleinte nem úgy indult, bár igazán nem volt a lány jellemében semmi rendkívüli, ami kiemelte volna, de még a története izgalmasan alakulhatott volna, de aztán megérkeztek hozzá a színészek még a maradék eszét is elveszítette. Nem hiszem el, hogy normális, magát intelligensnek tartó nő ennyire figyelmen kívül képes hagyni árulkodó jeleket, na meg figyelmeztetéseket, hogy ne kezdjen színésszel. S nem csak olyanok, akiknek halvány fogalmuk sincs az adott személyről, de azok is óva intették őt Olitól, akik jól ismerték a férfit, de Kay senkire se hallgatott, még saját magára se. Pedig annyira egyértelműek voltak a jelek, s annyira fel tud húzni, ha egy olyan nő a főszereplő, aki saját magát nem becsüli, hogy a legapróbb figyelmességet elvárja másoktól, pláne ha azok állítólag udvarolnak neki. Bezzeg Szent Adam közeledését meg, ami annyira egyértelmű, hogy csak a vak nem veszi észre, rendszerint félremagyarázta.
Nos igen, a többi szereplő jelleme se volt valami hatalmas alkotás: Kay álmodozó buta liba, Adam egy szent és jó barát, kedves, segítőkész, Gemma anyja árnyékában élt egész életében, szerény tehetség, de aztán hirtelen a sarkára áll, Oli a felfuvalkodott szupersztár, akinek a titkát elég hamar lehet sejteni, viselkedésében semmi logika sincs és a végén tettei teljesen értelmetlenek, kegyetlenek és az írónő minden magyarázat nélkül hagyja el a szálat. A szerelemek meg persze egy pillanat alatt szövődnek: Adam megpillantja Kay-t, Kay megpillantja Olit, Gemma szeme összevillan Robbal stb.
Na jó, ez egy regény, ne akarjam a valóságot követelni rajta, de egy kis józan ész férhetett volna a szereplőkbe, írónőbe stb. Sőt utána olvasva a legtöbben kedvelték ezt a regényt. Úgy látszik csak én vagyok ennyire türelmetlen és kukacoskodó manapság.
Nem tudom, lehet hogy befásultam, vagy egyszerűen rosszul választok, de mostanában úgy éreztem, kevés olyan regényt sikerült kifognom, amit igazán élveztem volna. Pedig azok is, akárcsak ez, papíron nekem íródtak, minden adott volt bennük, amit szeretek. Aztán mégse jött össze a dolog. Mert szeretem az angliai helyszíneket, de itt úgy jelentek meg, hogy ha nem ismerném az ottani vidéki életet, lehetőségeket, nem értettem volna meg, mire utal a szerző. Bírom a romantikát, ami itt nagyon halvány és sablonos volt. Angol írónőtől, ha chick-litet ír, valami kis humort, szarkazmust elvárnék. De ebben a regényben ilyet nagyon gyéren és épp csak beszédfordulatokban, néhány odavetett megjegyzésben fedeztem fel. Ami humorosnak kikiáltott regényhez kevés. Az olyan regényeket meg, ahol Jane Austen nevét és hőseit arra használják, hogy tovább erősítsék mind az írónőről, mind nevezett főszereplőkről alkotott előítéleteket, ki nem állhatom. Ráadásul a legtöbb erőltetett fordulat csak azért szerepelhetett benne, hogy ha lehet az összes Jane Austen regény címe bekerülhessen a könyvbe.
S ilyenkor mindig hatalmas akaraterőről teszek tanúbizonyságot, mert egyrészt végigolvastam a könyvet, ugyanis az utolsó lapokig reménykedtem abban, hogy mégiscsak lesz értelme valaminek. Hogy kiderül, az egész csak egy rossz álom, vagy agyműtétet hajtanak végre Kay-en és végre lesz esze. Plusz az ember nem csapdossa ide-oda az e-könyv olvasóját, mert az igen drága mulatság lenne.
Úgyhogy vagy én nem vagyok elég Jane Austen rajongó ahhoz, hogy elnézzem, mennyire szipolyozzák ki a nevét és regényeit szegénykének, vagy megkövült a szívem és már egy romantikus chick-lit se tud felvidítani. Vagy egyszerűen tényleg kifulladt ez a téma (mind a nőcis, mind Austenes) és a sok epigon között, akik szép borítókat és fülszöveget kapnak nehéz megtalálni az igazán jót, szórakoztatót.
Szóval Victoria Connellyvel a kapcsolatom itt véget is ért. Még jó, hogy az első könyvét csak 2 dollárért vettem meg és a harmadikat már nem fogom kérni elolvasásra, mert tartok tőle, hogy nem lesz jó.
Kiadó: Sourcebooks
Sorozat: Austen Addicts #2
Megjelenés: 2012 január
Terjedelem: 360 p.
ISBN: 9781402251351
Honnan: Netgalley, recenziós e-book
