Menu Close

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Már megint egy könyv, aminek már a címe felkeltette a figyelmemet, főleg angolul, mert olyan szépen hangzott, hogy “The Particular Sadness of Lemon Cake“. Aztán meg azt is olvastam róla, hogy szerzője nagyon érzékien ír – mármint igazán líraian szólítja meg az ember érzékeit -, sőt még egy kis mágikus realizmust is hozzátettek ajánlókban. Viszont ez tipikusan az a fajta könyv, amit inkább megvárom, hogy lefordítsák magyarra, mert ha jól adják vissza a szöveg ritmusát, dallamát, hangulatát, illatát stb. akkor sokkal jobban járok vele, mintha megpróbálnám angolul elolvasni. Úgyhogy megörültem neki, mikor kiderült, megjelenik itthon is.

A történet Rose Edelsteinről szól, aki kilencedik születésnapját megelőzően ráébred, különös képessége van. Belekóstol a kedvenc csokis-citromos tortájába, amit az édesanyja, aki mindig vidám, szeret sütni-főzni, direkt neki készített és megérzi azokat az érzelmeket, amelyeket a torta összeállítója érez. S ezek teljesen ellentmondanak annak a képnek, ami Rose-ban addig élt az anyjával kapcsolatban, sose gondolta volna róla ugyanis, hogy boldogtalan. A lány családja látszólag normális életet él: középosztály, kicsit távolságtartó apa, HTB anyuka, egy furabogár fiú, Joseph és Rose. Akinek az élete innentől kezdve megváltozik, hiszen ő minden egyes falatban, amit lenyel megérzi a készítőjét, az érzelmeit a történetét és ez igazából nem is áldás, inkább átok. Míg Rose megtanulja kezelni ezt a képességét és kitalálni, hogyan tud együtt élni a tudással, aminek így birtokába jut, felnőtté válik. De igazán visszasírja az elveszett gyerekkort, amikor még nem tudott semmit…

A regény nagyjából beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az elveszett ártatlanságról szól, a gyerekkorról, amit nem lehet visszahozni és arról, milyen nehéz úgy szeretni, hogy tisztában vagyunk a másik minden titkával, érzelmeivel. A történet úgy a kétharmadáig megy is azon a vonalon, amire számítottam, kicsi mágikus realizmus, érzéki leírások, ételek, ízek, történetek. Aztán egy huszárvágással átfordul valami szürreálisba. S onnantól már a borító is, amit nem szerettem, értelmet nyer.

Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a párbeszédek nincsenek jelölve a szokásos módon, gyorsan belenéztem az eredeti kiadásba is, hogy ott is úgy van-e és igen úgy. A mesébe egyszerűen nem illesztette bele Aimee Bender a párbeszédet, a tagolást, mert így sokkal jobban áramlik a történet. Rose amúgy nagyon esendő és kedvelhető elbeszélő, annyira sajnáltam szegényt, hogy egy ilyen átokkal élni milyen nehéz, olyasmivel, amit nem tud senkivel megosztani. Mert a szüleivel képtelenség, lévén amit az anyjáról tud, az apját csak már tinikorban kezdi megérteni, s nyitni felé, a bátyja meg egy külön tészta – sokáig azt hittem, hogy egyszerűen az autizmus valamelyik alfajába sorolandó csak nem diagnosztizálták – , de szerencsére ott van George, a jó barát, aki akkor segít mindig, amikor Rosenak leginkább szüksége van rá. S még így se megy el a történet a romantika felé. A lány felnő, a családi dinamika megváltozik, a szeretet egyet jelent a megértéssel és elengedéssel, a hihetetlen elfogadásával és valahol meg lehet találni azt a helyet, ahol jól érezzük magunkat. S ennek nem feltétlenül kell az emberektől távol lenni, mert hiába a sok érzelem, ami ömlik a lányra, ha megtanulja ezeket kezelni akkor kiegyensúlyozott életet élhet. S a regény itt fejeződik be. Igazán szép ívet ír le a gyerekkori ártatlanság elvesztéstől a felnőttkori elhelyezkedésig, ami nem feltétlenül kell, hogy megalkuvás legyen, mert a csoda még mindig várathat magára akkor is.

A citromtorta különös szomorúsága összetett regény, kicsit mágikus realisztikus, kicsit szürreális de mindenképpen lírai. Valószínűleg nem mindenkit fog elvarázsolni és magába szippantani, mert az út, amit Rose és családja bejár elég döcögős és vannak nagy huppanók benne, néhol az ember kizökken az olvasásból, s olykor megdöbben. S van az a fordulat, amitől jómagam is ledöbbentem. Valahol az elidegenedésről is szól és benne van a két út, amelyet választani lehet: a végtelen remeteség vagy a visszatalálás az emberekhez.

Eredeti cím: The Particular Sadness of Lemon Cake
Kiadó: Gabo
Fordító: Komló Zoltán
Megjelenés: 2011 (2010)
Terjedelem: 296 p.
ISBN: 9789636895105


4 Stars

1 Comment

  1. árfül/pável

    elképzelem ha ezt Csernaszabó írja meg: milyen lélekkel, érzéssel vágja ki eléd a menzásnéni a kelkápot… ebből még vmi pszichohorrorsó is kisülhet! 🙂

Leave a Reply to árfül/pável Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *