Először azt hittem, hogy a címben valami elírás van, de a jó kis jegyzetekben, ami most azért kevesebb, mint korábban, elmagyarázzák, hogy a cím egy John Keats versből van, amit magyarra Tóth Árpád fordított (és amit Daniel Cleaver is szaval Bridget hajóján a mini-break-en: Season of Mists and mellow fruitfulness). Szóval ha nem lett volna Tóth Árpád akkor talán a köd évszaka lehetett volna a negyedik kötet címe, de mint eddig mindig, most is tetszett a fordító és a szerkesztő ragaszkodása a magyar megfelelőkhöz.
A harmadik kötet kitérője után itt megint folytatódik, mondhatni, Morpheus története. A végtelenek összegyűlnek egy családi kupaktanácsra, úgyhogy mindenkivel meg lehet ismerkedni, s ha kegyetlen módszerekkel is, de szembesítik az Álomurat egyik vétségével. S ezzel beindítják az eseményeket, mert Morpheus arra készül, hogy alászálljon a Pokolba, s látogatásának elég kétséges a kimenetele, ezért figyelmezteti birodalmának lakóit, ha netán nem térne vissza, akkor ne széledjenek szét és hagyják lezülleni Álomországot, mint legutóbb. Csakhogy közben a Pokol ura, Lucifer is döntésre jut és olyan lépésre szánja el magát, amire senki se gondolt. Morpheusnak a nyakába szakad egy kellemetlen kötelesség, s kiderül, hogy amit kapott, arra aztán többeknek is fáj a foguk, s megkezdődik egy diplomáciai csata. Követek érkeznek Álomországba, akik mindent képesek felajánlani, hogy nekik adja át Morpheus a stafétát. Az álomúrnak pedig döntenie kell, s amiről azt hitte, senkinek sincs rá szüksége, komoly filozófiai és morális problémákat vet fel. A holtak meg közben visszatérnek az élők közé…
Gaiman megint jó nagyot csavar mitológiákon és meséken, közben meg beleszövi a képregények világának motívumait. Vissza-visszautalgat az előző kötetekre, s megint kedvem támadt az eddigieket újra kézbe venni. Leginkább a különböző istenek megjelenései tetszettek, hisz majd minden nagy kultúra mitológiájának alakjai eljönnek alkudozni (kivéve a görögöket, őket leköti a saját belpolitikájuk:), úgyhogy lehet tobzódni a kultúrák közti különbségek egymásnak feszítésében. Van közben persze megint néhány keményebb képkocka is, mert hát ahol a Pokol és az ott megrajzolt szenvedések szerepelnek, már nem a kislányos tündérmese. Amúgy lassan kezd bennem is kialakulni, hogy kik azok a rajzolók, akiknek a képei jobban tetszenek, mint a többieké, ezeket főleg aszerint választottam ki, hogy szerintem mennyire jól alkotják meg az Álmok fejedelmének és a Halálnak a figuráját. Ja és Gaiman megalkotta az Álmok könyvtárát, ahol azok a művek vannak polcra téve, amelyeket az emberek sose a valóságban, hanem álmukban írtak meg. A képregényben persze a híres írókkal illusztrálják a könyvtár miben létét, de én tudom, hogy valahol a nagy polcokkal teli termekben valamelyik eldugott sarokban pár köteten az én nevem is szerepel.
Álom, mítosz, halál, útkeresés. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi jöhet még a további kötetekben. Dicséretes persze az alapos kiadás, de nem lehetne kicsit gyorsabban megjelentetni a következő részt?
Eredeti cím: The Sandman: Season of Mists
Kiadó: Carthapilus
Fordító: Totth Benedek
Megjelenés: 2011 (1992)
Terjedelem: 212 p.
ISBN: 9789632662312
Honnan: Vásárlás, saját példány
