Annak idején, amikor Carol Shields ismeretterjesztő életrajzát olvastam Jane Austen-ről, megjegyeztem, hogy az írónő életéről elég nehéz vastag kötetet kihozni. Mert ugyan műveiről lehet rengeteget írni meg elemezgetni, arról a 41 évről, amit ő a földön töltött annyira már nem könnyű vállalkozás. De Claire Tomalin, aki már írt Thomas Hardyról, Samuel Pepysről, Mary Wollstonecraft-ról (így már érthető volt, hogy miért is szerepelt ez a név nem egyszer ebben a kötetben is) nem igazán ismer lehetetlent és egy közel 500 oldalas életrajzot hozott össze Jane Austenről (a maradék 100 oldal csak a jegyzetek!)
Claire Tomalin igencsak alapos életrajz író és rendesen körbejárta Jane Austent meg a környékét. S szó szerint. Ugyanis ha már maga az írónő élete annyira nem is regényes, de érdemes megnézni a környezetét, gondolhatta, s alaposan bemutatja az Austen családot, rokonaikat, ismerőseiket és üzletfeleiket. Már az elején Tomalin fontosnak gondolja, hogy a gyerekkorról sok szó essen, a nevelési stratégiákról és a hatásokról, amik Jane-t érhették. Megmutatja, hogy kiskorától miért is lett a nővére, Cassandra a pótmamája, akivel később szinte egyek voltak, s aki a hagyatékát gondozta és mint tudott, aki úgy döntött, hogy híres húgából a világ csak egy részletet ismerhet meg. Erősen szelektálta, hogy mely levelek maradhattak fent és kerültek kiadásra, nem beszélve arról, hogy gyanús, pont Jane Austen-nek ne lett volna naplója, amikor szinte mindenkinek volt a környezetében (1-2 száraz naplórészlet az egyik szomszédtól már csak kontrasztnak is figyelemreméltó). Mindenesetre Tomalin azért a kötet végén felmenti a sokak által rossz lépésnek ítélt cselekedetet. Mert ugye az ember nem feltétlenül szeretné, ha kedvenc testvéréről bármi olyan napvilágra kerülne, ami nem éppen hízelgő rá nézve. Cassandra Austen tehát a maga szempontjából el nem ítélhetően választott.
Szóval Jane Austen míg rajongott nővéréért és 1-2 fiútestvéréért, szerette apját, addig anyjával nem jött ki annyira. Cassandra Leigh nem volt gazdag, támogatta férjét, 8 gyermeket szült, nem nagyon volt ideje a háztartás és a munka mellett mindenkivel külön foglalkoznia. Ennek ellenére a gyermekeinek legtöbbje igazán érdekes pályát és életet mondhatott a magáénak. Amiről szintén alaposan beszámol Tomalin kötete. Nem mondom, hogy nem volt ez néhol unalmas és nem vesztem el a sok névben. Nem is Austenék között, őket elég hamar megszokta az ember, de a rengeteg egyéb rokon, szomszéd, ismerős, akiknek egyikéről-másikáról kissé feleslegesnek éreztem az alapos ismertetést néhol megfeküdte a gyomromat és le kellett tennem a könyvet (ezért is olvastam vagy 3 hétig). De ha meg azt nézzük, hogy Tomalin alátámasztotta ismét a tényt, ami anno annyira bosszantott a Jane Austen naplójában, akkor igencsak helyénvaló volt az egész.
Ám ennek ellenére fontos volt megismerni Jane Austen világát, a vidéket ahol felnőtt, ahol bohó ifjúságát töltötte, s aztán azokat a helyeket is, ahol megfordult, az embereket, akiket megismert. Rövid idő jutott neki az elismertségből, ráadásul eleinte azt is titokban tartotta, mert álnéven jelentek meg a regényei.
Ez az életrajz mindenesetre alapos korrajz is egyben, az ember nagyon is ott érzi magát a régensség korának Angliájában, megismerheti a szokásokat, a viselkedési módokat és ha alaposan átlapozza a jegyzeteket az is nyilvánvalóvá válik, hogy Tomalin nem végzett félmunkát. Hihetetlen mennyiségű anyagon rágta keresztül magát, kutatott és saját eredményeivel, összegzéseivel, véleményével állt elő. S igazából olvasmányos, élvezhető kötetet hozott össze, ami kézikönyvként is megállja a kezét, s ha valakinek van valami kérdése Austennel kapcsolatban, nyugodtan használhatja a kötetet. Szóval igazi Austen rajongóknak egy kötelező darab. Aki meg csak ismerkedni szeretne általában az írónővel, annak ajánlom magamat a könnyed Carol Shields munkát.
Eredeti cím: Jane Austen: a Life
Kiadó: Európa
Fordító: Sipos Katalin
Megjelenés: 2010 (2000)
Terjedelem: 596 p.
ISBN: 9789630789424Honnan: Vásárlás, saját példány