Kicsit félrevezető volt a könyv címe és a fülszöveg. Meg voltam győződve arról, hogy valami momlit-et fogok olvasni. Amivé kifejlődtek a szingli regények, amikor a hősnők már gyereket vállalnak és megküzdenek a család és karrier témával. Én szeretem az ilyen könyveket, tehát tudtam, hogy mire számítsak. Csakhogy ez nem regény. Hanem igazából esszégyűjtemény, s még csak nem is a hazásságról szól elsősorban.
Melanie Gideon 44 éves, férjével és 9 éves fiával San Francisco környékén él, újságíró, gyerekkönyveket ír. “…azért írok gyerekeknek, mert gyerekkoromban a könyvek mentették meg az életem. Megmutatták, hogy ha akarom, erős lehetek, akár új bőrt is növeszthetek, ha az enyém túl vékony, vagy nem megfelelő színű. A könyvek révén az lehettem, ami a valóságban soha: bátor, merész, és természetfeletti módon gyors. Ezt akartam visszaadni. Azoknak a gyerekeknek, akik számkivetettnek érzik magukat, akiknek a tehetségét még nem fedezték föl, akiknek a képességei még nem nyilvánultak meg – meg akartam mutatni nekik, hogy egyszer eljön az ő napjuk.”
Melaniet olyan dolgok foglalkoztatják, ami valószínűleg mindenkit az ő korában és helyzetében. S erről esszékben vall. Egy évet fog át a könyvében, reflektál és tükröt tart elénk. Arról ír, hogy milyen anyának lenni, hogy 20 éve házasságban élni, hogy milyen neurózisai vannak, milyen rossz döntéseket hoz, mennyire hiú és hogy tud küzdeni a családjáért. Mindezt könnyedén teszi, látszik, hogy ért hozzá, ugyanakkor nagyon megfogott az őszintesége. Biztos azért, mert nem hangsúlyozza, hogy amerikai középosztályban él, ettől nyugodtan el lehetett tekinteni és inkább arra tudtam összpontosítani, hogy sorra jöttek azok az események, gondolatok és konzekvenciák, amelyek kicsit megnyugtattak, hogy nem vagyok teljesen hülye, más is jár hasonló cipőben, mint én. Be kell vallanom, eléggé tudtam azonosulni Melanie-val. Úgy éreztem, én is olyan leszek pár év múlva mint ő: régóta ugyanazzal a férfivel élek, van egy fiunk, akiért rajongunk és állandó B csoportra vagyok kárhoztatva, azaz mindig lesz aki jobb és ügyesebb nálam abban amit éppen csinálok.
Szóval Melanie egy év alatt megpróbál megbarátkozni azzal, hogy vettek egy furgont és hősies kísérletet tesz arra, hogy kempingezni menjen a családjával, hogy elveszítik a kutyájukat, matracot vesznek, biciklizni mennek, hogy a fia lassan felnő. Ben még éppen ott van azon a határon ahol ugyan nyilvánosság előtt már nem viseli el anyja babusgatását, de esténként még bebújik hozzá beszélgetni az ágyba. Melanie ráadásul esendő, sokat izgul, mindenféle katasztrófákra fel van készülve, elméletileg és gyakorlatilag is, pesszimista és a fiát azt nagyon tudja félteni. Ugyanakkor imádja a családját és ez a szeretet, ami átmelegíti az egész könyvet, ami miatt úgy éreztem, hogy nem volt hiábavaló elolvasni.
Úgyhogy elszórakoztatott és elgondolkoztatott a kötet. Melanie Gideon jól ír, a témája pedig láthatóan univerzális: anyaság, család, házasság, karrier, és hogy hogyan legyünk elégedettek és találjuk meg abban, ami van a legjobbat.
Eredeti cím: The Slippery Year
Fordító: Cseicsner Otília
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2010 (2009)
Terjedelem: 237 p.
ISBN: 9789632930374
Pont tegnap láttam a könyvesboltban. Nagyon kis rövidke könyvecske, úgyhogy majd egyszer vmikor megveszem. 🙂
Az eredeti címe mást is sejtet, mint a magyar 🙂