Menu Close

Valentin napi párok

Szépség és a szörnyeteg

Tudom, tudom nagyon divat utálni, mert felülről jön a nyomás és kötelező érvényű a rózsaszín szívecske. Na de hát lenyeljük a nőnapot, az anyák napját, apák napját, pedagógus napot, gyereknapot stb. pedig őket se azon az egy adott napon kéne ünnepelni.

Én először a Valentin nappal Adrian Mole naplójában találkoztam és halálosan irigyeltem (még a kevés kapott képeslap miatt is), hogy milyen jópofa szokás: titokban üzenetet küldeni annak, akit szeretünk. Úgyhogy számomra Valentin-nap kicsit irodalmi nap is.

Nektek vannak kedvenc szerelmespárjaitok? Fiktívek. Akiknek a kapcsolatát, történetét elirigyeltétek már különböző okokból. Vagy arra gondoltatok, hogy 1x szeretnétek az ő helyükben lenni.

Az enyimek közül néhány:

Jane és Mr. Rochester – Mert Jane Eyre számomra annak a jelképe, hogy nem kell vakító szépség ahhoz, hogy megtalálja az ember az igaz szerelmet.

Belle a Szépség és a Szörnyeteg Disney rajzfilmjéből. Mivel nem vagyok egy apró termetű lány (sose voltam, 176 cm eleve kizárja még ha a kilókat nem is számoljuk), az, hogy valaki nagy és erős a karjába zárna és rárepítene a táncparkettre: a vágyak vágya lett volna.

Cary Grant és Katharine Hepburn: Akár a Párducbébi akár a Philadelphiai történet szereplőiként – csodaszépek, összeillenek és szellemi kihívást is jelentenek egymásnak. Csak úgy záporoznak a csipkelődő odavágások.

Daniel Day Lewis – Madeline Stowe: Az utolsó mohikánból. Amikor a férfi hang nélkül kisétál, kézen fogja a nőt és kimennek a sötétbe, egyetlen szó nélkül… Ez még annál is jobb, mint amikor megígéri, hogy bárhol megtalálja….

Scarlett és Rhett – Mert annyira összeillenek és annyira tragikus ami velük történik. Ugyanakkor mindketten csodálatra méltóak. Rhett a talpig úriember kalóz, sármos és kicsit rosszfiús, de ugyanakkor hihetetlenül udvarias és segítőkész a maga flegma módján, de féloldalas mosolya mögött igaz szív dobog. Scarlett pedig tipikusan az a nő, aki nagyon modern, bár szeretne inkább beilleszkedni a környezetébe, de temperamentuma mindenütt kilóg. Ő olyan amilyen lenni szeretnék titokban, ugyanakkor utálnám ha a barátnőm volna 🙂

Leia Organa és Han Solo – Hercegnő és a kalóz. Kell ennél több?

Denisa Wry és Daniel Belloq – Vavyan Fable legsikeresebb párosa.

De még folytathatnám a sort: Elizabeth Bennett és Mr. Darcy, Henri és Clare (Az időutazó felesége)… .

 

26 Comments

  1. Natasha

    Furcsa lehet, de az én kedvenc páromat Stephen King Borzalmak városában levő író, Ben Mears és a fiatal Susan Norton alkotja – hiába Drakula-koppintás egy csöppet a könyv, mindig az ő történetüket lapozom fel, ha vicces, valósághű és mégis megható kapcsolatra van szükségem.

  2. Natasha

    Hozzáteszem, hogy a szokványos párok (mint Szépség és Szörnyeteg, Rómeó és Júlia) számomra sosem tűntek eléggé élethűnek 🙂

  3. joeymano

    A szívemből szóltál Scarlett és Rhett Butler esetében. Rögtön erre gondoltam. Méhes György regényei tele vannak ilyenekkel és azok még igazak is kicsit. Filmből pedig az Életeken át Jolieval és Ethan Hawke-kal. Főleg az ajtóban kezdődő 18 éven felülieknek szóló jelenet miatt. 😛

  4. BridgeOlvas

    Az én kedvenc párjaim:
    Elizabeth & Mr Darcy
    Dr House & Stacy
    Michael & Steve (Stephen Fry: Making History – ha alternatív párt is lehet nevezni)

  5. áááá

    A szépség és a szörnyeteg a tökéletes szerelmi történet (majdnem), nagy kár az átváltozásért a végén, a Szörnyeteg sokkal jobban tetszik szörnyetegként mint királyfiként.

    amúgy – nem irodalmi, hanem filmes – de imádom a Dirty dancing párocskáját, olyan kötetlen, laza a kapcsolatuk.

  6. PuPilla

    Nekem beugrott Ron és Hermione párosa is a Harry Potterből, mert olyan jól összeillenek és már tizenévesen úgy tudtak perlekedni, mint a házasok. 🙂 De közben igazán szerették egymást mindig.

    A Philip Pullman-féle trilógia párosát is nagyon szerettem: Lyrát és Willt, bár esetükben nem egy szokványos párról van szó. Ennél többet nem spoilerezek, de szerettem az egymásra találásukat.
    Henry és Claire az időutazóból szintén nagy kedvencek lettek, és egyetértek Natashával, hogy a “hihető” párok a legjobbak. :))

    A Valentin-napról pedig: én nem tartozom a gyűlölők táborába, de a sok csicsamicsát sem szeretem. A titkos üzenet-szál virág megközelítés az tetszik. Nekünk gimnáziumban ilyenkor volt Valentin napi üzenőfalunk… 🙂 Na az tényleg jó ötlet volt. 🙂 Szünetben lehetett lesni írt-e valaki a bé vagy cé osztályból 😉

  7. Lobo

    @Bridge: a lényeg, hogy milyen pár az, aki benned kivált ilyet, nemtől függetlenül
    @cseri 9 ó hát ők is eléggé szenvedtek:(
    @kááá : amikor először láttam, én is abban reménykedtem, hogy ennyire megváltoztatják a végét és a Szörny szörny formába marad. Hozzá képest saját alakja nagyon nyálas 🙂
    @PuPilla: ez az üzenetes vicces. Itt csokit lehet küldeni titokban a diákoknak:)
    @Cseri 14 köszi, hogy említetted, legalább más már nem fogja:)
    @IceQueen: Számomra ők már nem annyira hitelesek és összeillők mint Denisáék, de az biztos, hogy Fable-nek van pár jól sikerült kapcsolatleírása.

  8. Szilvi_Borostyan

    Nekem az egyik abszolúte nyerő páros (MR. Darcy és Eliza Bennet után) Anne Shirley és Gilbert Blythe!! 🙂 Nagyon szerettem őket: Annet ahogy próbál tudomást semmi venni a fiúról és Gilbertet ahogy titokban megleste a lányt és segített neki ha tudott.

  9. joeymano

    Én nem is a film végére gondoltam. 😀 Egyébként egyik kedvenc filmem.
    Lizzyt és Mr. Darcyt nem is értem h hagyhattam ki. Tipikus egymásratalálás. 🙂

  10. Norin

    Sally és Fred románca a Sally Lokhart rejtélyes eseteibőlt.ó, meg Judy és David házassága a Csodaidőkbőlt választanám, ha enm lenne mindkettőnek tragikus vége:( Miért kellett őket megfosztani a boldogságtól?

  11. PuPilla

    Jaj most pattant a fejembe Vianne és Roux a Csokoládéból és a Csokoládécipőből. Nem szokványos happyend, de szerettem őket olvasni, és jó párosnak találtam. 🙂

  12. IceQueen

    @Lobo: Nekem is szimpatikusabb a Denisa&Belloy páros 🙂

    Egyébként Susan Elizabeth Phillips szerelmes párjai is szeretni valóak 🙂

  13. Vierre

    @cseri: igen, Kis Tit és Gránátvirág az egyik legszebb páros szerintem is. Másik kedvenc Mado és Flynn a partvidékiek című műből.

  14. vincere

    én is Adrian Mole-tól hallottam először a Valentin napról (szerintem épp 13 és 3/4 évesen), én pedig éppen ezért nézem szörnyülködve, ahogy az elmúlt 20 év alatt beavászkodott hozzánk ez a tőlünk teljesen idegen szokás…
    de a játék kedvéért!
    a felsoroltak közül a kedvenceim nekem is
    – Jane Eyre és Mr. Rochester (az első függőséget kiváltó könyvélmény, tinikoromra már legalább 10-szer olvastam)
    – Elisabeth és Mr. Darcy – Bridget és Mark 🙂
    – Anne Shirley és Gilbert

    valamint
    – Josh és Donna (The West Wing tévésorozat) 7 évig csak nézzük, nézzük őket, és várjuk azt, ami az utolsó 4 részben történik…
    – Little Dorrit és Arthur Clennam
    – és a Love Actually-ből több pár is 🙂

    hirtelen ennyi jut eszembe

  15. Pingback:Párosan szép a Valentin

Leave a Reply to Lobo Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *