Menu Close

Megajándékozlak

Itt az ideje, hogy megköszönjem, ilyen sokan olvassátok a blogomat és hogy adjak valami kézzelfoghatót is azoknak, akik erre járnak. Van egy ilyen szép naptáras könyvjelzőm 2010-re, amit elküldök valakinek az olvasóim közül.  Feltételezem, ugyanis, hogy nagy lesz az érdeklődés, tehát valamiféle versenyt kell kiírnom, s annak nyertese lehet a könyvjelző tulajdonosa. Ami így néz ki, persze magyarul(katt a képre a nagyobbért):

Angol változat

Naptár képei

 

Ez egy nagyon helyes kis könyvjelző naptár. Minden hónapra jut egy könyvjelző (plusz ez a szép kis borító), valamint ez a szép piros szalag is vele jár.

Amit pedig tenni kell, hogy írjátok meg kommentben, mi volt számotokra 2009 legnagyobb könyves élménye (nem feltétlenül olvasott könyvre gondolok, lehet hogy egy kedves könyvtárossal való beszélgetés ragadott meg igazán, vagy egy könyvesboltban megismerkedtél a férjeddel, szépen nézett rád dedikáláskor az író stb.). Hétfő éjfélig írjátok meg, s majd én kiválasztom kinek a hozzászólása tetszik a legjobban és annak elküldöm a fenti könyvjelzőt.

Ha pedig valaki szeretne amúgy is egy, esetleg több ilyen könyvjelzőt, annak ajánlom, vegye fel a kapcsolatot vicával, a kerekerd’eux blog tulajdonosával, ugyanis az ő keze munkája ez a szépség.

15 Comments

  1. Nita

    Nekem nagyon egyszerű élményem van. Egy másik könyves blogot is vezetek, amely csak sci-fi könyvekről szól. Egy kezdő író pedig megkért, hogy olvassam el a könyvét, és írjak róla. Elküldte a könyvet, elolvastam, írtam. Ekkor érzetem azt, hogy igen, van értelme ezt az egészet csinálni, időt beleölni, törödni vele.

  2. Szilvi_Borostyan

    Bár a könyvet nem idén adták ki de csak idén olvastam el, ez pedig Jodi Picoulttól A Nővérem Húga.
    Olvasás után velem maradt még elég sokáig

  3. éni

    Legnagyobb élményem idén Julia Child önéletrajzi könyve (My life in France) volt, mert újra rádöbbentem, hogy nekem a főzés és a könyvek az életem, és ez a felismerés rángatott ki a depresszív tespedésből.

  4. zenka

    2009 legjobb könyves élménye számomra az volt, hogy végre el mertem kezdeni a saját könyvesblogomat. Nagy dolog volt ez, mert itt társakra találtam, és végre úgy érzem az olvasmányélmények kapcsán, hogy nem vagyok egy különálló sziget.

  5. szaguldokacaj

    Az én élményem az, hogy sikerül a fogadalmamat tartani:
    még tavasszal megfogadtam, hogy ezentúl mindig olvasok valamit. Ha egy könyvvel végzek, veszem is kézbe a másikat. És ha netán nem marad erőm estére, vagy időm nem lesz egész nap, akkor is legalább egy oldalt elolvasok. 🙂

  6. zelka

    nekem az Orr című sárgafedeles Réz András kötethez kapcsolódik. új munka, sok üresjárattal, utazással, így belejöttem az olvasásba. ennek a kölcsönkapott darabnak viszont igen erős hatása lett: a szagokról, illatokról olvasva én is felfigyeltem rájuk, és hónapok óta legalább úgy megragadnak, mint a látvány vagy a hangok. eddig inkább tudat alatt hatottak, de most már észre is veszem őket, és rácsodálkozom, milyen erősen befolyásolnak. ez a könyv eddig méltatlanul mellőzött dimenziókat nyitott meg számomra.
    (rám nem kacsintott író, viszont rájöttem: képtelen vagyok ellenállni némely férfiú illatának.)

  7. rill

    a 2009-es évben szerettem volna megdönteni az olvasási rekordomat. sok-sok könyvet vettem ki a könyvtárból és le a polcomról, és augusztusban úgy tűnt, sikerrel is járok. negyven felett volt az elolvasott könyvek száma akkor, és köztük a meséktől kezdve Tove Jansson) lányka könyveken át (A kék kastély) kortárs írókon keresztül (Bartis, Háy) olvastam Allendét, Keyes-t, Szabó Magdát és sorolhatnám. sokat és gyorsan olvastam, egészen addig, amíg egyszercsak megszületett a kisfiam. nem az én pocakomban töltötte a 9 hónapot, ezért nagyon nagy csoda és meglepetés nekünk. amióta itt van, lőttek a rekordnak, viszont újra lassan és szavakat ízlelgetve, tartalmat átgondolva olvasok. mégpedig Darvasi Lászlótól A könnymutatványosok legendáját. örülök, hogy ilyen lassan haladok vele, mert csodaszép mondatokkal teli és a hangulata sokáig fog tartani.
    az igazsághoz hozzátartozik, hogy én már rendeltem Vicától könyvjelzőket, magamnak szánva, de aztán elajándékoztam őket. hátha most lesz nekem is.

  8. helen

    Egyértelműen a Twilight. Valahogy sokként hatott rám, és sokat változtattam az életemen miatta. Kicsit újra szerelmes lettem 🙂 Már hiányzott ez a fajta érzés…

  9. wish

    Nekem az öt hónapos és a két és fél éves mellett alig van időm olvasni. És ez nem is annyira igaz, mert hetente többször kiolvasom az Anna és Petit, a Thomast, Boribont, Kipp-koppot. De azért ez nem ugyanaz.
    Szépirodalomból nekem idén Ulickaja volt a felfedezettem, bár még csak a Médea gyermekeit sikerült elolvasnom, nagyon tetszett. Többek között az itt olvasottak hatására szereztem be a könyvet, úgyhogy köszönöm ezúton is!
    Gyereknevelésből meg a Testvérek féltékenység nélkül nagyon jó ötletek vannak benne, be is szereztem az írók másik könyvét is.

    És ha esetleg én nyerném a könyvjelzőt, akkor át szeretném adni “rill”-nek, mivel tudom milyen évekig hiába várni egy gyerekre és nagyon örülök ismeretlenül is, hogy révbe értek és fia született.

  10. Miestas

    Nekem a legutóbbi könyv olvasmányom J.L Carrell A Shakespeare-titok, és nem csak a tartalma miatt, hanem mert egy nagyon nehéz év után az új házunkban a kandalló mellett ez volt az első nyugodt olvasós napom.

  11. PuPilla

    Nekem 2009 legnagyobb könyves élménye maga a könyvekhez való visszatérés volt. Ismét felfedeztem sok-sok idő után, hogy mennyire jó dolog olvasni, és olvasó embereket megismerni. Beléptem a Moly és a könyvesblogok világába és aktívan kezdtem részt venni ebben. Még aktívabban pedig újra elkezdtem olvasni napi szinten, és a bűvkörébe kerített ez a régi, elfeledettnek hitt hobbim. 🙂

  12. BridgeOlvas

    Én nem is tudom, mit válasszak, mert 2009 a legvadabb könyves álmaim megvalósulása volt. Legyen talán a legutolsó nagy élmény, amikor is alkalmam volt szót váltani Jonas Hassen Khemiri Montecore regényének egyik szereplőjével, Kadirral a blogomon. 😉

Leave a Reply to szaguldokacaj Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *