Hogyan másképp is tudott volna olyan szerelmi történeteket írni Jane Austen mint hogy maga is megtapasztalta ezeket az érzelmi viharokat? Csakhogy ennek sehol semmi nyoma az írónő hivatalos életrajzaiban. S erre milyen jól lehetne egy romantikus történetet alapozni. Amit Syrie James meg is tett regényében. Nem értem én se a könyvesblogos felháborodást, hogy hazudik a kiadó (a Kelly KFt kezdi magát összeszedni, ami a borítókat illeti) hiszen a címlap elég sok mindent tisztáz: Jane Austen naplója, író: Syrie James, műfaj: regény. Szóval aki ez alapján valami tényre vágyik az csak magára vethet. (Egyébként a száraz tényeket és adatokat a kötet végén egy kronológiában meg lehet találni)
Én nem ringattam magamat illúziókban: itt egy romantikus regény, aminek a koncepciója nem más, mint eljátszani, hogy pont Jane Austen tollából nőtt ki. Eddig ugyan elkerültem gondosan az Austen koppintásokat, a rengeteg folytatásos regényt, de most kicsit benne voltam a lendületben: el kéne olvasni Gaskelltől az Édesek és mostohákat, közben megnéztem végre a Jane Austen book clubot, lapozgattam újra a regényt is, elolvastam a Shields-féle Austen életrajzot aztán az antikváriumban potom pénzért szembe jött velem ez a könyv is, törölhettem tehát a könyvtári kívánságlistámról. Szóval a hangulat megfelelő volt, kívántam is valami hasonlót.
A regény határozottan jól indul: találnak egy ládát, benne Jane Austen eddig eltitkolt emlékirataival, s ennek megszerkesztett változata olvasható, melyből fény derül egy titkos kapcsolatra, amely az írónő életében fontos volt ugyan, mégse lehett róla nyilvánosan beszélni. Az elbeszélő tehát maga Jane Austen, s a stílus tényleg emlékeztet az övére, könnyed, olvasmányos és teli van a könyveiből ismert idézetekkel. Na és jelenetekkel. Részemről ezek voltak azok a részek, amik nem tetszettek. Mert azt olvastam, hogy Austen igyekezett nem sokat és főleg nem egy az egyben felhasználni dolgokat az életéből, bár kétségtelenül hatással voltak rá az élményei. Itt meg a cselekményvezetés és néhány kulcsjelenet arra akar utalni, hogy ezek alapján keletkeztek a Meggyőző érvek, az Értelem és érzelem valamint a Büszkeség és balítélet fontos részei, emlékezetes pillanatai.
A szerző igyekszik az ismert tények, események, emberek és helyszínek közé illeszteni a történetet, ami végülis sikerül neki. Csupán azt nehezményezem, ha már kitalált egy szerelmi történetet Jane Austen köré miért nem írt valami eredetibbet? Miért nem saját kútfőből dolgozott? Miért koppintotta le igazából a fent említett regényeket?
Úgyhogy az első kiváló 100 oldal után a könyv második fele számomra hitelét vesztette és hatalmas csalódás volt.
az itt a nagy kérdés, hogy volt-e bármi értelme ezen könyv megírásának? vagy csak szimplán kihasználja Austent?
A könyv végén van egy interjú az íróval, aki azt állítja, a Szerelmes Shakespeare inspirálta, hogy milyen jó ötlet lenne másról is írni hasonlót, s mivel Jane Austen rajongó volt, hát őt választotta. Meg egyébként is Austenről annyi mindent nem tudunk, bőven befért ilyesmi is az életébe.
A koncepcióval semmi bajom, engem a kivitelezés, hogy semmi eredetiség nincs benne, mert túlságosan szóról szóra másolja az Austen regények cselekményét, az zavart. A Szerelmes Shakespeare-nél legalább a Vízkereszt, Rómeó és Júlia stb. elemei cifrázva voltak benn a sztoriban.
Hmm, nekem nagyon tetszett a könyv. Igaz, én előtte nem nagyon olvastam Jane Austen-t/-ról, tehát nem sok háttérinfóval rendelkeztem az írónőről. (A postomban írtam is, hogy valószínűleg ez előnyömre vált a könyv élvezhetősége szempontjából, az általad leírtak pedig úgy tűnik, mindezt megerősítik.)
állítólag lesz majd Bronte-s napló is, arra nagyon kíváncsi leszek. őket kicsit jobban ismerem, mint Austent.
Nem kell Austen életét ismerni, elég a regényeit ahhoz, hogy kellőképpen felhúzza magát ezen a könyvön az ember.
Na, megvenni már biztos nem fogom.
Én karácsonyra kaptam a könyvet, a Büszkeség és balítélet az egyik kedvenc könyvem, nagyon sokszor olvastam, így boldogan vettem kezembe Austen naplóját. Bár utólag belegondolva a címlap alapján tényleg nem lehet senkinek oka azt feltételezni, hogy tényleg Austen írta a könyvet, viszont, ez konkrétan sehol sem jelenik meg az előszóban, ami szerintem fontos lett volna!!
Nekem nagyon tetszett a könyv, egész éjjel olvastam ma fél 4kor fejeztem be. Nagyon szimpatikus volt Ashfort jelleme és maga a történet is, tetszettek a jelenetek amelyek 1-1 könyvében hasonlóan megtalálhatóak, tehát összességében rendkívül izgalmasnak találtam, hogy Austennak tényleg megadatott egy ilyen szerelem és később ez inspirálta arra, hogy ennyi csodás regénye lehessen. És ekkor jött a szerző utószava, amiben is kiderül, hogy igazából ő ollózta össze az egészet Austen munkásságából, felhasználva néhány konkrét adatot az életéből. Így persze már nem tűnik olyan fantasztikusnak, hogy hasonlóak a helyszínek a könyvekben leírtakhoz, hiszen nem ezekből táplálkozott az írónő, hanem ezt adta a szájába a regény írója! Egyetértek azzal, hogy ha már kitalál egy szerelmi mesét Austen titokzatos 2 éve köré, akkor legalább a saját kis története lett volna, így nem lenne annyira felháborító az, hogy teljesen érdemtelenül kapja az elismerést nomeg a pénzt.
elnézést, hogy ismeretlenül is beleszólok a parázs vitába, de értetlenül állok a az itt leírt dolgok előtt.nos jane austen semmiképp sem írhatta a művet…és hogy ezen bárki is egyetlen pillanatig gondolkodott, az ne vallja magát austen-rajongónak.másodjára a szerző, ez a bizonyos syrie james, a mű végén mindenki számára érthető módon leírja, hogy a könyvben szereplő alakok, és események csupán a képzelet szüleménye? de kérem, annyi badarságot piacra dobnak manapság, kezdve dan brown csöpögős sematikus történeteivel, danielle steel meg hasonló jelenségekkel…miért pont ezt a szerencsétlen művet bántani?nekem kifejezetten tetszett, hogy annyira bele-belelopta az austen-szövegeket a sajátjába, és borzasztóan sajnálom, hogy csak 6 ˝teljes műve maradt fenn, de ha írt volna saját életéről, maiben, ha jól tudom szerepelt egy ismeretlen férfi (jane szerelme, aki később meghalt) biztosan hasonló (ez azért túlzás, bőven eredetibb módon, és több humorral, és brillírozással) módon tárta volna a nyilvánosság elé. (bár ez elég bizarr ötlet, nézve a puritán angol társadalmat 18. század végén)…ahány mű, annyi olvasat és vélemény, tartsuk tiszteletben a másikét.