Annak idején jó sokáig szemezgettem A Hollókirály kötettel, aztán egy ismerősöm megvette, mondta ha kiolvasta majd odaadja, aztán pár hét múlva lebeszélt róla. Ő is csak ajtótámasztéknak fogja használni. Azóta nem is fáj a fogam rá, na meg a Könyvesblogon is lehúzó kritika jelent meg a regényről még akkoriban, amikor én ezt etalonnak értékeltem. Elég az hozzá, hogy a Hollókirály lekerült a szeretném elolvasni listámról.
Azért a novellákra kíváncsi voltam. Vagyis inkább szembe jött velem a kötet a könyvtárban és úgy döntöttem, legalább Clark stílusával megismerkedem, ha már Neil Gaiman annyira rajong érte (én meg Gaimanért). Végülis nem csoda, hiszen a történetek, amelyek egy kicsit alternatívabb, kicsit mesésebb XVIII-XIX. századi Angliában játszódnak erősen emlékeztetnek hangulatukban, stílusukban a Csillagporra. Sőt az illusztrációkat az a Charles Vess készítette, aki a Stardustból is csodás mesekönyvet csinált. Plusz van egy történet, ami Falva faluban játszódik. Állítólag a legtöbb novella már korábban megjelent itt-ott, csak most egybe lett gyűtjve, hogy a rajongóknak legyen mivel kihúzni az időt a Hollókirály készülő folytatásáig.
A közös a sztorikban, hogy mindig a mágia, a tündérek és az emberek világának, értékeinek összeütközése a téma. A címadó történetben még Jonathan Strange is szerepel, sőt az utolsó sztoriban maga a Hollókirály. El lehetett úgy is olvasni a novellákat, hogy nem ismertem a regényt. Clakr stílusa kellemes, olvasható, mesébe illő. Jó neki. De maguk a történetek nem különösebben tetszettek. Terry Pratchett óta tudom én is, hogy a tündérek nem feltétlenül jók. Sőt. S ez itt is megnyilvánul. De nemcsak hogy nem jók, de még igénytelenek is. Ez egy kicsit ledöbbentett, elvégre ők lennének a szépek. De vannak köztük, Clark szerint, akik bizony nagyon durván élnek ezzel a tulajdonságukkal (ld. Mr. Simonelli, avagy a tündérözvegy történetet a kötetből). Ráadásul Clark egyetlen szereplője se volt szimpatikus nekem.
Aláirom, hogy tud történetet mesélni, a stílusa lehengergő, ringató, csak éppen amit mesél az nem tudott elvarázsolni. Márpedig ha én fantasyt, mesét olvasok erre a bizonyos varázslatra szükségem van.
Úgyhogy a Hollókirály maradhat továbbra is ajtótámasz.
Egyelőre nekem is az.
én elolvastam az Agavés részletet, és az nem volt annyira rossz, de sajnos tényleg hiányzik valami belőle, amitől érdekes lenne. írni tud, csak történetet nem tud tisztességesen összerakni.
Legyünk pontosak: a Csillagport Gaiman Vess-szel együtt készítette, gyakran a rajzok alakították tovább a történetet Gaiman fejében – ő legalábbis ezt mondja. Úgyhogy nem csak egy egyszerű illusztrátor.
Köszi a pontosítást. Én ennyire nem mélyedtem bele anno a körülményekbe, mert nekem már csak a regény változat került a kezembe, nem az eredeti graphic novel.
Kedves Lobo!
Régóta olvasom a blogodat. Sok jó könyvet ismeretem meg rajtad keresztül (Setterfield, Baricco).
A hollókirályt én olvastam, de nem kötött le, nagyon nyomasztó és vontatott volt a történet.
nekem nagyon tetszett a könyv minden szemszögből.