Menu Close

Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár

Ismét egy Matthew Scudder történet Block tollából, ami vagy egy évtizeddel az előtt játszódik, hogy a sorozat elején megismerkedhettünk a nyomozóval. 1975-t írunk, Matt már maga mögött hagyta előző életét a rendőrséget és a családját is, járja a kocsmákat és iszogat. De nem magányosan, ahogy azt eddig megszokhattuk, hanem van néhány haverja, kocsmabarátja, néha kimondottan hangos társaságba csöppen és vesz részt a beszélgetésekben, miközben le-lecsúszik az a pár bourbon esetleg kávéval, majd tovább állnak a következő kocsmába. Mattot innen a haveri körből találják meg ketten is kéréssel: segítsen nekik. Először is, a bárt üzemeltető Skipnek ellopták a kettős könyveléséből azt a főkönyvet, amivel az adóhatóság eléggé megszorongathatja, s ő inkább fizetne, mint az adócsalás vádja. Aztán meg Telefonos Tommyhoz betörtek, megölték a feleségét amíg ő a szeretőjével volt, s bár nagyjából semmi sincs ellene, azért ha bíróság elé kerül a dolog, megszorongathatják. Matt pedig ismét csak segít, csekély díjazásért cserébe. Amit azonban talál, mert megérzései még alkoholmámorban is kiválóan működnek, nem éppen az, amit akárki is vár. Hát még a következmények. Bár az ital még nem tette tönkre Scudder és barátainak életét, azért már elkezdte a rombolást: a felszín alatt majdnem mindenkinek van valami komolyabb sebe, sérelme vagy csak a düh, kapzsiság, irigység munkálkodik bennük, de az árulás még így is mindenkinek, így Mattnek is fáj.
A regény címe egy Dave Van Ronk számból van, aminek történetét picidzé már megírta. Én azért utána kerestem a youtube-on meg a wikipédián a pasinak, hogy megtudjam, mégis milyen stílusban adta elő magát, s huhh, tényleg nem semmi volt a hangja.
A könyv ott van a Nyolcmillió halál mellett az eddigi legjobb Scudder történek közt, feltétlenül.

 

4.5 Stars

2 Comments

Leave a Reply to Amadea Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *