Menu Close

Vavyan Fable: Apád, anyád ide lőjön!

Azt hiszem, megenyhültem Vavyan Fable iránt is, akinek a mélyrepülése szerintem kb. a Tűzvarázzsal kezdődött és az Ezüstegérben csúcsosodott ki. Azóta azonban, mintha összeszedte volna magát és kezd visszatalálni a régi hangjához, amibe anno beleszerettem. Mi sem példázza ezt jobban, mint legelső sikerének, a Halkirálynő és a kommandónak legújabb folytatása, az Apád, anyád ide lőjön!

A Halkirálynő sorozat utolsó része a z 1997-ben megjelent Hold forró jegén volt, amely az előzményekhez képest csalódást okozott nekem, de megnyugodtam a végén, hogy ebből nem lesz folytatás, hiszen mit lehet kihozni abból, ha már Denisa gyermeket vár, anya lesz stb.

De Vavyan Fable-nek sikerült meglepnie egy jól megírt, pörgős és hihető folytatással. Kivételesen siettem megvenni a könyvet, pedig az utóbbi időkben megvártam, mire kedvezményesen hozzájutottam, s szinte egy nap alatt fel is faltam. Mert magával ragadott. A történet az ismerős szereplők és újabb bűnügyek körül bonyolódik. Közben megtuthatjuk, mennyire változtatta meg a család új jövevénye a főszereplőket, s bár a szülés ugye nem éppen hétköznapira sikerült, de Denisa még a szülés utáni depresszióról is híven beszámol. Mind ő, mind férje, Belloq, az akciózsaru is komoly ügyben nyomoz. Egyrészt valaki rituális gyilkosságokkal tizedeli az egyik kórház nőgyógyászait, másrészt pedig egy volt smasszernő próbálja többször is kiszabadítani sittes szerelmét, s amire mindenki nagyon ugrik a testületben, rendőrgyilkosságok szegélyezik útját.

Vavyan Fable most nem okoskodik, megmondózik, Denisa se fordult ki teljesen magából, megmaradtak a rossz vonásai is (makacsság, önfejűség), szóval a folytatás nem okozott csalódást. Az Apád, anyád ide lőjön! igazi klasszikus Fable-regény.

2 Comments

  1. Pingback:Vavyan Fable: Mennyből a csontváz | Olvasónapló

Leave a Reply to Kiss Tímea Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *