Vanna Cercená: Tükörnapló

Amikor a moly-on összegyűjtöttem a Pöttyös könyvek sorozatot, találkoztam rengeteg olyan kötettel, amit nem ismertem. Főleg, mert miután már kinőttem belőle, a Móra Kiadó azt követően is jelentetett meg regényeket a pöttyös borítóval, na meg az is kiderült, hogy anyunak és nekem nem volt meg minden, ami annak idején elérhető lett volna (Skandalum!). Így…Continue Reading

G. Szabó Judit: Hárman a szekrény tetején

Ezt a könyvet ugyanakkor szereztem be, mint az előzőt. Méghozzá azért, mert sose olvastam, de kolléganőmnek és a lányának ez volt a kedvence. Megnéztem a kiadás időpontját és rájöttem, hogy azért, mert 73-ban jelent meg először, amikor anyu már rég kinőtt a pöttyös könyvek sorozatból nekem meg még nem volt ilyenem. Úgyhogy jobb későn…Continue Reading

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

Annak idején ez a pöttyös könyv kimaradt az életemből. De legalábbis nem emlékszem, hogy olvastam volna és közben is csak 1x gondolkoztam el azon, hogy lehet, hogy mégis, amikor a főhősnő wartburgi Szent Erzsébethez imádkozott, mert az olyan ismerős volt. De amikor Isolde lelkendezett még róla régen, hogy kedvenc könyve volt aztán szembe jött…Continue Reading

Ruth Morris: A szökevény

Nevil Shute Ausztráliája után ismét arrafelé jártam, kadarm megfertőzött és még a pöttyös könyvet is megkaptam tőle. Egyébként azt hittem, anyu gyűjteményének és könyvmoly ifjuságomnak köszönhetően én már minden ifjúsági regényt olvastam, amit a hatvanastól a nyolcvanas évekig itthon kiadtak. De mindig érnek kellemes meglepetések. Mint ez a regény is. Joanne Mithcell árva, szüleit…Continue Reading