Mindig azt hiszem, hogy én tulajdonképpen már az összes Austent olvastam, de igazából csak a felét, igaz abból van amit többször is. A Meggyőző érvek…
Természetesen mi volt az első mindjárt három regény, amit megfelelő formátumban tudtam olvasni a Kindle-n, hát persze, hogy romantikus könyv. De ne is olvasson tovább…
A legutóbb ugye már elindítottam az elmélkedést arról, hogy kell-e nekem e-book ovlasó, meg milyen is legyen az. Az egyik jelölt a Kindle 3 volt,…
Igazság szerint már amikor olvastam Bridge ajánlóját erről az ifjúsági fantasy-ról, kíváncsi lettem a regényre, de épp nem volt kapható sehol, úgyhogy csak a jó…
Több mint egy éve érik bennem az elhatározás, hogy veszek magamnak egy e-könyv olvasót, amire a legutóbbi könyvolvasási mizériám még inkább sarkallt. Próbálkoztam én a…
Első alkalom, hogy mint könyvesbloggert egy Kiadó a megjelenés előtt megkért, hogy olvassak el egy regényt, ami hihetetlenül jól esett. Ráadásul rávilágított egy problémámra, hogy…