Elolvastam a könyvet is, miután láttam a filmet (azért nem a filmes borítót teszem ide, pedig a nagy sikerre való tekintettel Ulpiusék azzal is kiadták,…
William Goldman több sikeres forgatókönyet, regényt írt, még Oscar díjat is kapott. A Mit is hazudtam nem az első könyve arról, hogy milyen élete van…
Orson Scott Card: A hetedik fiú cimű regénye egy hosszabb folyam első könyve, amely egy hetedik fiú hetedik fiáról szól egy alternatív Amerikában, ahol a…
Tegnap befejeztem a Face the Fire-t, pedig nem akartam, olyan olvasmánynak tartogattam magam mellett, hogy olvasgatom metrón, ide oda utazgatva, mert könnyen elfér mindenhol. Éljenek…
Mennyivel nehezebb erről írni, mint a ponyvákról. Ezt meg kell fontolnom. Nem vagyok egy nagy Vonnegut olvasó, ez talán a második könyve, a Macskabölcsőt olvastam…
További olvasmányok: Végre megint egy olyan szingli könyv, amit érdemes volt elolvasni. Persze persze ott voltak benne a szokásos Bridget Jones elemek: a hülye fasz…
Pedig olvasgattam, azóta is, méghozzá a következőket: Terry Goddkind: Falka vére Nora Roberts: Affaire Royale J.D. Robb: Halálos összeesküvés James Harvey: Rough Treatment Nora Roberts:…
Nagyobb lélegzetű könyvek, miatt akkor most előveszek egy régebbi olvasmányt január elejéről. Karácsonyra, mivel már egy csomószor gondoltam/tunk rá, megvettem páromnak a könyvet. A véleményünk…
Mivel most egy darabig nem olvasok mást, mint a Falka vérét, azon gondolkoztam, korábbi könyvélményekről mennyire etikus írni. Igaz, én állítom fel a szabályokat. Egyébként…
Nekiálltam az újonnan megjelent Goodkind regénynek. Mostanában kevés fantasyt olvastam, és kicsit idegenkedtem ettől is, mert az Idő kerekével is le vagyok maradva a Káosz…
Az A mint alibit olvastam az év elején, mert már kíváncsi voltam Sue Graftonra és sorozatára. Pláne a csajra benne, az egyedül élő magánnyomozóra, Kinsey…
Nora Roberts nagy kedvencem. Most éppen tőle olvasok, mivel a Night Tales is megjelenik magyarul. A Hold árnyéka I. Az első kötetben az Éjszakai műszak…
Nagyon jó könyv volt, anya-gyerek kapcsolatról, életre szóló barátságról, nõk közt, a család fontosságáról, de leginkább arról, hogy bármekkora hibákat is követünk el egymással szemben,…
Végülis régi vágyam vált valóra azzal, hogy kicsit többet is megtudhattam egyik kedvenc, klasszikus filmszínészemről, Cary Grantről. Ráadásul sikerült egy olyan elfogulatlan és alapos életrajzot…
Az Állítsátok meg Terézanyut! – ról nekem se jut sokkal több jó az eszembe, mint Orsós László Jakabnak. Talán Még annyi, hogy valahogy nem sikerült…