Ebben a kötetben a közismert filmesztéta, kommunikációs szakember és médiaszemélyiség humoreszkekben elmélkedik a világról. Ráadásul – tőle szokatlan módon – nagyon személyesen. Humoros írásaiban ugyanazokról a…
Előfordult már veled, hogy eltűnődtél, vajon mi történhetett az első szerelmeddel? Képzeld el, hogy összefutsz vele az utcán tizenkét évvel azután, hogy utoljára láttad, és…
Olivia Joules újságírónőként úgy érzi, hogy nem megfelelő feladatokat kap és többre hivatott. A főnökei azonban különböző elképzeléseit elintézik azzal, hogy túlságosan is élénk a…
A rengeteg szenvedélybetegség mellett van egy ilyen is, a könyvekhez való ragaszkodás. A jelek könnyen felismerhetőek. Az ember csak könyvet vesz, mindenek felett, még a…
Az úgy volt, hogy benthagytam az unokahugom szobájában a könyvemet este és akkor levettem valamit a polcról, hogy legyen mit olvasni. Janikovszky írása akadt a…
A lány recepciós az Anyagtudományi Akadémián. Mellesleg művészettörténész. És szabadidejében könyvet ír a munkahelyi élményeiről, meg persze a magánéletéről (ez nem maradhat ki). Az akadémián…
Amikor az ezernyi apró mana beköltözött a kőfejtő romos épületeibe, úgy érezték, hamarosan Fényes Új Hajnal köszönt rájuk. Tévedtek. Rövidesen vészjósló események kezdik követni egymást.…
Az elszánt kultúrantropológus kalandjai folytatódnak! Korinorisi Arh'hin irodalomtörténész dimplomájával felvértezve elítélt rabként követ tör, szökött rabszolgaként menekül fél Szithanon keresztül, jósnőként szélhámoskodik, és amikor azt…
"Mi ne létezhetne egy világban, ahol egyes őrültek íjjal felszerelkezve vadásznak a mit sem sejtő kultúrantopológusra?" Nos, tulajdonképpen bármi. Ezt hősnőnk (éppúgy, mint a fent…
Na jó a saját hibám, hogy nagyképűen úgy gondoltam, majd én a Mrs. Dallowayt hipp hopp elolvasom angolul. Hát be kell ismernem, hogy nem olyan…
Igazából a Gaiman regényt már napokkal ezelőtt befejeztem. Pontosabban augusztus 23 körül. Nagyon akartam valamit írni róla, azért tartogattam. Aztán nekiálltam a Trónoknak, amit azonban…
Azért meg kell hagyni, ez a regény jobban sikerült, mint a Lucy Sullivan. Persze az elején ebben is voltak hihetetlen dolgok, például amikor a csaj…
Mennyivel nehezebb erről írni, mint a ponyvákról. Ezt meg kell fontolnom. Nem vagyok egy nagy Vonnegut olvasó, ez talán a második könyve, a Macskabölcsőt olvastam…
Az Állítsátok meg Terézanyut! – ról nekem se jut sokkal több jó az eszembe, mint Orsós László Jakabnak. Talán Még annyi, hogy valahogy nem sikerült…