Legutóbb elég sokáig tartott, mire megírtam Katie McGarry regényéről a postot, de most úgy döntöttem nem várok addig, hanem amíg még friss az élmény, leírom…
Search Results for: mcgarry
2013 nagy felfedezettje számomra is Katie McGarry volt, akinek első két regénye, a Pushing the Limits és a Dare You To bizonyították, hogy tud valamit…
Egy ideje már nagyon válogatós vagyok, s mielőtt valami ifjúsági regényhez nyúlnék, biztos tájékozódom, hogy ízlésben hozzám közel állók mit gondoltak róla, mert időpocsékolásnak érzem…
Ezt a könyvet még tavaly nyertem meg, amikor kijött és nagyon reklámozták, s mint olyan sok mindennel, amihez hozzájutok, amint ott van egy gombnyomásnyira (e-bookot…
A nyár olvasásra termett, jómagam is mindig ezekben a hónapokban olvastam a legtöbbet, már gyerekkorom óta. Ráadásul most már a médiából is jön ránk, hogy…
Nem győzöm mondogatni, hogy már csak 4 könyv, és befejezem az idei várólistámat és azt hiszem, bele fog férni, de azért már izgatottan készültem, hogy…
Van olyanom nekem is, hogy olvasási válság, csak éppen nem szoktam siránkozni róla, mert magánügy. Inkább most is csak jelzem, hogy nem csak azért nem…
Még amikor nyár végén végre megírtam beszámolómat az utolsó Mary Quinn regényről, a twitteren azzal a körítéssel tettem ki az ajánlót, hogy “mondhatni feminista YA…
Az idei év egyik nagy ifjúsági regény sikerének harangozták be Jennifer Niven könyvét. S olyan reklámszöveggel indítottak, hogy a “Csillagainkban a hiba kereszteződése Eleanor és…
Az új év első és kedvenc postja következik. Tavaly nem volt menő összegzéseket írni, mindenki finnyáskodott, hogy kell, most meg ismét divatba jött. Akárcsak a…
Az angolszászoknál az a divat, hogy már november elején elkezdik megjelentetni a Best of listákat. De nem csak a magazinok, hanem mindenféle oldalak is. Például…
Mottó: “Gombóc Artúr a világon mindennél jobban szerette a csokoládét. Ha megkérdezték tőle, hogy milyen csokoládét szeret a legjobban, habozás nélkül fújta, mint aki éjjel-nappal…
Tudom, hogy nem menő év végi összegzést írni, de én mindig alig várom, hogy végre eljussak idáig, előszedegessem a listáimat, visszalapozgassak az archívumban és reflektáljak…
Tammara Webber is azon szerzők egyike, aki az e-könyves magánkiadásnak és az internetnek köszönheti népszerűségét. Az Egyszeregy című NA regénye ugyanis így lett annyira népszerű,…