Menu Close

Stacia Deutsch : A ​barátságkód

Stacia Deutsch ifjúsági regényére azért figyeltem fel, mert igazi girpower sugárzott róla. A színes, rajzolt borítón négy lány beszélget, láthatólag eltérő származásúak és jó néhány elketronikus kütyü is hever a kezük ügyében. A sorozat címe pedig: Kód, csajok, satöbbi, ami lássuk be, eléggé jól hangzik, nem véletlenül ennek a variációja például a podcastunk is (Popkult, csajok, satöbbi, ha véletlenül nem ismernétek bár többnyire jóval idősebbeknek szól, mint ez a regény 🙂
Stacia Deutsch eléggé termékeny ifjúsági regényíró, gyakran jelentek meg írásai más sorozatok részeiként, például írt Nancy Drew történeteket is, szóval a nyomozás nem áll messze tőle. Ennek a könyvnek a bevezetőjét és ajánlóját pedig Reshma Saujani írta, aki a “Girls Who Code” nonprofit szervezet alapítója, ami azon igyekszik, hogy a számítógép programozást népszerűvé tegye a lányok körében is és programokat, táborokat szerveznek tíz-tizenkét éves fiataloknak, akiket bevezetnek a kódolás rejtelmeibe. Végülis a könyv is pont erről szól: egy csapat lányról, akik tizenkét évesek és megismerkednek a programozás rejtelmeivel.

Lucy, akinek az anyukája programozó, az apja pedig művész már alig várta, hogy elérje azt a korhatárt, amitől lehet kódoló szakkörre járni. Nagy céljai vannak, szeretne egy olyan appot fejleszteni, ami segítene a nagybátyjának. Éppen ezért meglepődik amikor az első foglalkozáson kedvenc tanárnője még csak azt se mondja, hogy kapcsolják be a számítógépeket. Helyette csoportokba ossza a gyerekeket (Lucy mellé kerül régi barátnője Sophia, akivel éppen fasírtban vannak, a lány példaképe, Maya aki mindig divatos és egy új lány, Erin akiről keveset lehet tudni) és egészen más dolgot kér tőlük, mint a kódolás. Vagy mégsem? Másnap Lucy titokzatos levelet talál az öltözőszekrényén, ami kóddal van írva, úgyhogy meg kell fejtenie. Ehhez szüksége lesz segítségre, s hamarosan a négy kényszerűségből egymás mellé osztott lány együtt nyomoz: végrehajtják a feladatokat, mert azt az ígéretet kapták, hogy ha megcsinálják akkor megtanulnak kódolni, illetve próbálják kideríteni, hogy ki állhat az egész dolog mögött. Lucy és barátnői a történet folyamán megtudják, hogy az alapokat nem szabad kihagyni és a barátság sokat segít a kódolásban is.

A barátságkód tényleg olyan kedves történet, amilyennek első pillantásra, csak a külsejét nézve gondoltam. Mondjuk inkább 8-10 éves lányoknak szól, bár a főszereplők már 12 évesek de tudjuk, hogy a fiatalok jobban szeretnek náluk idősebbekről olvasni, éppen ezért a szövege könnyű és gyorsan lehet vele haladni. A regény ráadásul rejtvényekbe és kincsvadászatba csomagolva ismertet meg a kódolás alap dolgairól, úgyhogy igazán vonzóvá tudja tenni a számítástechnikát. Ráadásul a történet folyamán megismerhetjük a kódolás néhány alapszabályát, amiket a főszereplőink a saját életükben is tudnak alkalmazni, sőt el-el vannak ejtve olyan szakszakszavak is amikkel olvasás során megismerkedtünk. Szóval abszolút közel hozza a regény a számítástechnikát, s emellett még kedves szereplőink is vannak, akikkel nagyon együtt lehet érezni. Különösen Lucy türelmetlensége tetszett, ami annyira jellemző a gyerekekre, hogy mindent azonnal akarnak és nehezen értik meg, hogy szükség van az alapozásra ahhoz, hogy valamit sikeresen elsajátítsanak. Igazán igyekezett Stacia Deutsch színesnek ábrázolni a szereplőket, valamint jópofa volt, hogy például Lucy szüleinél a szerepek megcserélődtek, hiszen anya volt a kocka, apa pedig a művész, de van komolyabb vonatkozása is a történetnek, nem minden rózsaszín, hiszen szó van benne betegségről és válásról is.

Úgyhogy A barátságkód pont azt adta, amit ígért: egy könnyed oktatómesét, ami szórakoztat és tanít. Nagyon tetszett a regény külseje és remélem folytatják a magyar kiadást is, mert a sorozat többi részében más-más lány lesz a főszereplő, az ő szemszögükből is megtapasztalhatjuk milyen a kódolás, na és megtudhatjuk, hogy Sophia, Maya vagy éppen Erin milyen problémákkal szembesül.

Érdekesség, Reshma Saujani egyik TED előadása, aminek van magyar szövege is, arról, hogy mire érdemes tanítani a lányokat:

Blogturné

A Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg Stacia Deutsch A barátságkód c. könyve. A Kód, csajok, satöbbi sorozat első részében négy teljesen különböző fiatal lány kerül egy csapatba a kódoló szakkörben. Lucy, Sophia, Maya és Erin egy titokzatos feladat megoldása közben nemcsak a kódolás alapjait sajátítják el rövid idő alatt, hanem egy bimózó barátság is kezdetét veszi négyük között. Ha ti is kíváncsiak vagytok a lányok kalandjaira, akkor tartsatok velünk, és játsszatok a három példány egyikéért!

Fülszöveg

Stacia ​Deutsch számos New York Times bestseller gyerek- és ifjúsági könyv szerzője. Végre magyarul is megjelenő könyve a technológia és a kódolás világába vezeti be fiatal olvasóit. A Kód, csajok, satöbbi sorozat első kötetében, A barátságkódban az iskolai programozó szakkör hozza össze a lányokat, akik csakhamar egy megoldandó rejtéllyel találják magukat szembe…
Tudod, mi az a kódolás? Amikor te mondod meg egy számítógépnek (vagy egy iPhone-nak vagy egy robotnak), hogy mit tegyen. Ha megtanulsz programozni, a lehetőségek száma végtelen: készíthetsz játékprogramot, appot, de fel is találhatsz valamit.
Lucy is alig várja, hogy elkezdődjön a programozó szakkör a suliban. Ám ott pechére azokkal a lányokkal kerül egy csoportba, akiket inkább elkerülni szeretett volna, és végtelenül lassan haladnak az anyaggal is.
Közben viszont sorra kapja a kódolt üzeneteket. Hogy megértse a programozói nyelven írt leveleket, segítséget kellene kérnie valakitől… De kitől? Lucy hamarosan rájön, hogy a programozás – éppúgy, mint a barátság – időt és kitartást igényel, de egyben a legnagyobb buli is.
Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2018. augusztus 21.
Eredeti megjelenés: 2017
Oldalszám: 164
Fordító: Neset Adrienn
ISBN: 9789634373506
Megrendelés

Nyereményjáték

A játékban kódolni nem, viszont egy kis matek példát kell megoldanotok. Minden állomáson találni fogtok egy kérdést, amire a válasz valamilyen szám lesz. A csavar az, hogy ne csak a válaszokat írjátok be a rafflecopter dobozba, hanem a végén adjátok össze a válaszokban szereplő számokat, és a kapott eredményt írjátok be a doboz “végösszeg” sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladványom

Melyik évben jelent meg a könyv először külföldön?

a Rafflecopter giveaway

Állomások
09.30. Könyvvilág
10.02. Olvasónapló
10.04. KönyvParfé
10.06. Spirit Bliss Sárga könyves út

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *