A legutóbbi Popkult, csajok, satöbbi podcast adásban, ahol azokról a regényekről beszélgettünk, amit szeretnénk elolvasni, amikor Bridge említette, hogy listáján szerepel a When Dimple met Rishi én azonnal félbeszakítottam és rajongtam egy kört, hogy éppen olvasom a regényt és mennyire aranyos és teli van szívvel és én hogy imádom a két főszereplőt. S bizony azóta végeztem a regénnyel és az egyharmadnál tett kijelentéseim mellett továbbra is kitartok.
Túl azon, hogy már mindenféle jókat hallottam a könyvről más oldalakról, még két dolog fogott meg benne. Először is a borító, aminél életvidámabbat talán nem is lehet találni, ráadásul külön tetszik, hogy semmi fehérítést nem alkalmaztak, egy indiai származású modellel dolgoztak és a hennás kezéért meg külön odavagyok. Aztán meg a cím ugye az egyik legklasszikusabb romantikus komédiára a When Harry Met Sally-ra utal (ha valakinek ez nem tűnne ismerősnek, itthon simán Harry és Sally címen futott), azaz megadja az alaphangot. Ohh és mennyire hozza mint két ígéretet a regény az egyszerűen hihetetlen.
Dimple az a típusú lány, aki szeretne megszabadulni a hagyományok béklyójától. Úgy gondolja, hogy szülei, de főleg az anyja szemében neki csak egy feladata van: mielőbb megtalálni a TIF-et (Tökéletes Indiai Férj), letelepedni és családot alapítani. Csakhogy ő kódolni szeretne, programokat írni és karriert építeni, s ezekben egyáltalán nincs semmilyen szerepe egyetlen fiúnak se. Dimple harcias feminista és ki akarja élvezni a lehetőségeket, amelyekhez azzal, hogy Amerikában született sokkal inkább élni tud, mint Indiából ide érkező szülei. Akik talán éppen engednek neki, hisz befizetik egy főiskola előtti hat hetes kódtáborba, hogy kipróbálhassa magát és Dimple úgy gondolja, ennél jobb dolog nem is történhet vele. Aztán amikor megérkezik San Francisco-ba, egy totál idegen fiú elébe áll és jövendő nejeként üdvözli, tehát nem tehet mást, mint ráönti a jeges kávéját.
Rishi Patel nem éppen így képzelte el első találkozását leendő menyasszonyával, hogy a végén tetőtől-talpig kávéba öltöztetik. Fel se merült benne, hogy Dimple esetleg nem tud arról, hogy szüleik megbeszélték, szívesen látnák együtt a fiatalokat. Márpedig Rishi igazán szófogadó fiú és öccsével ellentétben hajlandó követni a szülei által neki kitalált életutat, mert hihetetlenül komolyan veszi az indiai örökséget, ami a vállát nyomja: arra készül, hogy az MIT-n fog mérnöknek tanulni, félreteszi a képregény rajzolást és még erre a kódtáborra is eljön, hogy találkozzon jövendőbelijével. Ugyanakkor velejéig romantikus fickó és pont kiváló családi példát is lát maga előtt arra, hogy egy elrendezett házasság is lehet tökéletesen kielégítő és szeretettel teli.
Úgy tűnik, hogy a két fiatal teljesen ellentétes egymással, de aztán ahogy az lenni szokott a körülmények kényszerű hatására egyre több időt töltenek együtt, megismerik egymást és kiderül, hogy talán nincs is olyan sok különbség közöttük, mint ahogy gondolták volna. Mindkettejüknek van problémája a választott hivatásával, a családjukkal és egyáltalán azzal, hogy értelmezzék helyüket a világban. Dimple igazán harcias és szívvel-lélekkel csinál mindent, alaptermészete tüskés és nagyon is hozzá van szokva ahhoz, hogy egyedül van, nincs aki igazán megértse. Rishi túl azon, hogy romantikus, mindig, minden helyzetben kiáll a gyengébbek mellett, ő extra szociális érzékenysége miatt találja kívül magát a legtöbb belső körön. Összebarátkoznak és egymásba szeretnek, kicsit elsimogatják egymás éleit és miközben sok vicces helyzetbe is kerülnek, elég komolyan magukba kell nézniük és a környezetükre is koncentrálni ahhoz, hogy kisebb-nagyobb szívfájdalmak után kiérdemeljék a boldog végkifejletet.
A regényt tehát igazából az ember hatalmas vigyorral a képén olvassa végig, mert annyira jól van összeállítva. A szereplők roppant kedvelhetők és valóságosak, akár csak az összes kapcsolat és konfliktus is, ami a történet során előfordul. Ráadásul a humor az állandó kiegészítője az összes jelenetnek és a végső megoldások is teljesen kielégítőek, ugyanis nem csak Dimple és Rishi kapcsolatának a kérdése oldódik meg, de mindkettejük egymástól független problémája is. A lány és a fiú kölcsönösen vezetik rá egymást arra, hogy meg kell oldani a családdal kapcsolatos gondokat is, mert azért az teljesen biztos, hogy a szülők nem akarhatnak rosszat a gyerekeiknek, hisz szeretik őket, de ha félrecsúszik a kommunikáció (mert nem beszélnek), akkor a rosszul értelmezett elvárásokból kellemetlen terhek lesznek. Még az is annyira jól meg volt rajzolva a könyvben, hogy Dimple és Rishi azért hiába 18 évesek ez az első valódi kirándulásuk a felnőttek világába és mint minden fiatal csak fekete és fehérben tudnak gondolkozni. Meg kell tehát tanulniuk azt is, hogy a világ nem ilyen és anélkül is lehet kicsit belemenni a szürke dolgokba, hogy feladnák a saját elképzeléseiket és vágyaikat, sőt, lehet hogy épp a szürke valamelyik árnyalata hozza el a megoldást. Csak éppen az oda vezető utat kell kicsit megreformálni és a kompromisszum nem ördögtől való.
Imádtam tehát olvasni a regényt, Sandhya Menon annyira jól ábrázolta az indiai-amerikai fiatalok életét, elragadó főszereplőket alkotott, akik között az első pillanattól ott van az a szikra, s akik képesek együtt egy nagyon jó történetet összehozni. Egyetlen mondatát se éreztem feleslegesnek a könyvnek, vagy éppen kínosnak, lekezelőnek, mindent beteljesített, amit a borító ígért: romantikus komédiát, bepillantást egy számomra ismeretlen világba és kiváló szórakozást. Eddig az év romantikus regénye volt számomra a When Dimple met Rishi, s az is biztos, hogy aki elolvassa, az utána Bollywoodi táncjeleneteket fog nézegetni a youtube-on.
Kiadó: Simon Pulse
Megjelenés: 2017 május 30
Terjedelem: 320 p.
ISBN: 9781473667402
Honnan: Saját példány
