Sara Goodman Confino regénye a fülszövegével keltette fel a figyelmemet (néha nem árt elolvasni) ami a borítóval együtt amolyan jólesően kellemes chick-lit érzést keltett bennem. S az az igazság, hogy pontosan ezt is kaptam a könyvtől: két idősíkon játszódó történetet, amiben van egy kis romantika és családregény is.
A harmincas évei közepén járó Jenna élete egyik napról a másikra felborul: a férje bejelenti, hogy válni szeretne. A nőnek fogalma sincs, mihez kezdjen magával, kezdetnek hazaköltözik a szüleihez. Bár be kell vallania, hogy érezte valami nincs rendben a házasságukkal, mégse számított ilyen drasztikus fordulatra, úgyhogy leginkább saját magában csalódott. Tehetetlenségében még fél év múlva is a régi szobájában húzza meg magát, amikor megjelenik a nagyanyja aki lassan 90 éves lesz és bejelenti, hogy el kell utaznia szülővárosába a massachusettsi Herefordba, mert ügyeket kell intéznie. Jenna vállalja, hogy sofőrködik és vigyáz Evelynre, aki többnyire egyáltalán nem úgy viselkedik ahogy a kora megkívánná. Az utazás során Jenna megismerkedik a nagyi fiatalkorának történetével, hogy milyen tiltott románcba keveredett Tonyval és miképpen alakult a családjuk története. Evelyn csak azt hajlandó azonban megosztani unokájával, amit ő akar, ugyanakkor nem titkolt célja, hogy a lányt kimozdítsa az állóvízből és rávegye, lépjen tovább. Aztán megérkeznek a tengerparti városba, ahonnan Evelyn családja származik és ahola tengerparti nyarakat is töltötték, s Jenna megismerkedik Joe-val, aki a titokzatos Tony rokona. S végül ez a kirándulás valóban ismét felpezsdíti a lányt, még ha nem is úgy, ahogy arra számított …
Evelyn története az 50-es években játszódik: zsidó családja ha nem is ortodox de követik a hagyományokat, s elképzelhetetlen a szülei számára, hogy a gyerekük más vallásúhoz menjen hozzá. Bizonyos dolgokban igazán felvilágosodott például az apja, mert alapnak tartja, hogy a lányait főiskolára járatja, ugyanakkor hiába a kedvenc gyermeke Evelyn, aki mindig mindenből ki tudja vágni magát és megszerzi amit akar, Tony-t a portugál bevándorlók leszármazottját nem hajlandók elfogadni és nem adják áldásukat a kapcsolatukra. Úgyhogy szinte Rómeó és Júlia történet az övék: a vallás és származás állít komoly akadályokat a szerelmesek útjába. Jennát többnyire frusztrálja, hogy a nagyanyja nem fogad szót neki, nem lehet igazán fegyelmezni, odafigyelni rá, ugyanakkor ahogy megismeri a történetét és hogy mi mindenen ment keresztül, mennyi veszteség érte már de még is itt van és végtelenül bátor, meg határozott, megpróbálja magáévá tenni Evelyn hozzáállását és bátrabban meg spontánabban viselkedni.
Szerettem a történetben a nagy család ábrázolását, hogy mennyire összetartottak és a leírások azokról a nyarakról amiket a testvérek együtt majd a saját gyerekeikkel, unokáikkal a tengerparton töltöttek egyértelműen a saját balatoni nyaraimat juttatta eszembe. S a problémák amik felmerültek ahogy az évek teltek és generációk cserélődtek, szintén nagyon olyan húrokat pengetett meg, amik mostanában nálunk is aktuálisak. Ez a része nagyon meglepett a regénynek, de jó értelemben: mindig örülök, ha olyasmiről olvashatok amire tudok rezonálni mert hasonló problémáim vannak. Igazából míg a múltban játszódó történetvonal és Evelyn alakja nagyon magával ragadó volt, hozzá képest Jenna problémái és a vele történtek egész halványra sikerültek, pedig azt hittem eleinte, hogy ő lesz az aki majd a regény szíve lesz, de pont nem. A mellékszereplőnek induló nagymama teljesen leuralja a könyvet, szívesen olvastam volna még róla.
A Bajos nőszemély igazi könnyű olvasmány, igazi strandkönyv lehet, még szerencse, hogy én nem csak évszakok szerint olvasok 😊 mert engem most így a karácsonyi készülődés alatt is kikapcsolt és szórakoztatott.
Blogturné
Sara Goodman Confino Bajos nőszemély című regénye egy különleges utazás története térben és időben, amely most végre magyar nyelven is felkerülhetett a polcokra a Kossuth Kiadónak köszönhetően. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!
Fülszöveg
Jennát váratlanul éri a férje bejelentése, hogy négyévnyi házasság után válni akar. Hirtelen rengeteg szabadideje lesz, és nem tudja, mit kezdjen az életével, ezért beleegyezik, hogy különc nagymamájával, Evelynnel tartson a massachusettsi tengerparti városba, ahonnan a családjuk származik.
Az utazás során Evelyn elmeséli ifjúkori románcának történetét, és hogy annak idején Tony hogyan ejtette rabul a szívét, ám a világért sem vallaná be, hogy e felejthetetlen és tiltott első szerelem miatt tér vissza a szülővárosába.
A városba érkezve Jenna találkozik Tony figyelmes dédunokaöccsével, Joe-val. Az új barátság és a friss tengeri levegő hatására kezd megfeledkezni a fájdalomról, amit tönkrement házassága miatt érez.
Ahogy fény derül Evelyn múltjának titkaira, Jenna felfedezi nagymamája és saját maga új oldalát, amelyről eddig nem is tudta, hogy létezik, miközben azt is megtanulja, hogy egy nő életében a gyógyulás a legváratlanabb pillanatokban következhet be.
Kiadó: Kossuth Könyvkiadó, 2024
Fordító: Kertész Edina
Oldalszám: 448 oldal
ISBN: 9789636364632
Megrendelés
Nyereményjáték
Sara Goodman Confino regénye párhuzamosan mutatja be több generáció, egy fiatal nő és nagymamájának történetét. Mostani játékunk során az egyes állomásokon egy-egy generációkon átívelő regény betűit rejtettük el, a feladat pedig az, hogy kitaláljátok, hogy melyik könyv címét rejtik a betűk, a helyes megoldást pedig beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állomások
12/18 Veronika’s Reader Feeder
12/20 Olvasónapló
12/22 Ambivalentina