Hannah Gadsby: Ten Steps to Nanette

Hannah Gadsby nevével mint a világ nagy része, 2018 nyarán találkoztam, amikor is a Nanette című stand-up show-ja felkerült a Netflixre. Mivel sok helyen beszéltek róla, megnéztem és az én szívemet is szépen kitépte a helyéről, jól megtaposta mi meg, mármint a Popkult, csajok, satöbbi teljes csapata, leborultunk a nagysága előtt. Ez dokumentálva is van.
Úgyhogy innentől kezdve nem volt kérdés, hogy minden, amit csinál érdekel minket. A második special-jéről már külön adást is csináltunk (ez volt a 2020-as Douglas).

Már a Nanette után úgy volt, hogy könyvet is ír, előrendelhető volt a BookDepository-n aztán vicc lett belőle a podcastunk háza táján, mert Brigi meg is rendelte, de aztán két évvel később visszautalták neki a pénzt, mondván, hogy nem tudni lesz-e ebből valami. De csak még két évet kellett várni és lett: 2022 tavaszán jelent meg Gadsby önéletrajza a Ten Steps to Nanette. Most már én voltam a merész és előrendeltem, sőt igazából párhuzamosan hangoskönyvet is hallgattam hozzá, mert bár írásban is átjön azért mégis a legjobb ezt a történetet Hannah előadásában megismerni. Ugyanis tökéletesen uralja a történetet és a komikusi érzéke a felolvasásnál is nagyon átjön: tudja hol és hogyan foghajta meg a hallgatóságát, hol milyen poénnál kell időt hagyni és a lábjegyzeteket is kiválóan tudta alkalmazni (írásban és szóban is, ez utóbbi zavaró tud lenni hangoskönyveknél).
Hannah Gadsby úgy tűnhet, hogy egyik napról a másikra lett sztár a Nanette-el. Holott addigra már több mint egy évtizedes stand up múlt állt mögötte. Csakhogy Ausztráliában, ami elég messzi van meg egészen más a stand-up kultúra ott, mint mondjuk az államokban. Sőt, bár próbálkozott korábban, igazából még az angoloknál se aratott nagy sikereket, pedig próbálkozott ottani fesztiválokon is (pl. a híres Edinburgh Fringe-en). A könyv azonban nem csak erről szól, hanem a gyerekkoráról, azokról a meghatározó élményekről amelyek őt formálták.

Hannah a 90-es években nőtt fel Tasmániában, egy kisvárosban egy ötgyerekes családban ő volt a legfiatalabb. Amellett, hogy a könyvben felidézi a családi dinamikát, rendszeresen elhelyezi a kulturális-politikai térben is ezt az időszakot. Fontos tudni, hogy Tasmániában 1997-ig a homoszekszualitás bűnténynek számított, Hannah pedig, aki tinédzserként jött rá, hogy meleg, ebben a tudatban nőtt fel. Ráadásul most már tudjuk, hogy csak felnőttkorában diagnosztizálták nála az ADHD-t és hogy autista is. Ami végre értelmet adott az életének, mert egészen addig úgy gondolta, hogy valamiért nem kapta meg azt az élethez tartozó gyakorlati útmutatót, amit valószínűleg mindenki másnak biztosítottak, mert annyira nem találta a helyét. Már gyerekkorában sem és a legdurvább volt ilyen ismerettel hallgatni a visszaemlékezéseit. Mert így teljesen érthető, hogy miért viselkedett úgy ahogy bizonyos esetekben, miért voltak ilyen-vagy olyan elképzelései, viselkedési formái és így szívszorító volt olvasni/hallgatni, ahogy tök tárgyilagosan beszél arról milyen volt az élete fiatalon, mennyit küzdött minden nap csak mert nem diagnosztizálták az autizmusát és ADHD-ját. A traumáiról is beszél, amelyeket a Nanette-ben is említ, de meg is mondja, hogy nem fog benne vájkálni és nem is részletezi a vele történteket, de ezek is hozzá tartoznak, teszik azzá a munkáját ami.

Aztán eljut addig, hogy több önálló show után végül miután összeállt a kép magában Hannah Gadsby-ről és értelmet nyert számára a világ (a felnőttkori diagnózis segített rajta, bizony) úgy döntött, hogy szembesít mindenkit a traumáival. Ebből lett a Nanette, s a könyv utolsó két lépése tényleg konkrétan arról szól, hogyan rakta össze az előadást, honnan indult, mennyit csiszolta és finomította, s mekkora sikereket ért el vele, s eljuthatott oda, hogy elkészüljön a Netflix felvétel is és a világ is megismerkedhetett vele.

Nagyon erőteljes, magával ragadó és elképesztő az ő története és persze az előadásmódja is, hiszen különösen izgalmas a világot az ő szemén keresztül látni. A könyv egyszerre humoros és nagyon szomorú is. Konkrétan egyik percben vigyorogtam, hogy a következő bekezdésnél, egy odavetett mondatnál meg előkapjam a zsebkendőt.

Hannah Gadsby még remélem sokáig kap mindenféle platformot, hogy hallattassa a hangját. Remélem az új estjét, amivel most turnézik szintén megörökítik majd, hiszen természetesen a könyv után újból megnéztem a Nanette-t és ma este jön a Douglas is.