Sarah Winman Csendélet című regényének borítójára figyeltem fel először, még az eredeti megjelenése idején, s nem is raktam sokáig össze, hogy ő írta a várólistámon már évek óta szereplő két regényt (Amikor isten nyúl volt, Bádogember) s már eléggé neve van a szépirodalomban. De most már örülök, hogy megismerkedtem vele és hogy mindezt teljesen vakon tettem, így igazán kiváló sokrétegű élmény volt a Csendélet művészetről, hogy a szeretet millióféleképpen jelenhet meg és hogy nem csak vér szerinti családunk lehet.
A regény tragédiák árnyékában kezdődik: 1944-ben Toszkánában, ahol egy fiatal angol katona, Ulysses Temps véletlenül összetalálkozik a hatvanas éveiben járó művészettörténésszel, Evelyn Skinnerrel. A nőnek az a feladata, hogy megtalálja és megóvja felbecsülhetetlen értékű műkincseket, amelyeket szerte a vidéken rejtegetnek. A fiatalember nem is érti, hogy a pusztulás, halál között mi értelme van egy ilyen mentőakciónak, mire megkapja a választ, hogy
„A gyönyörű művészet a gyönyörű világra nyitja rá a szemünket, Ulysses. Igazít a látásunkon, az ítélőképességünkön. Megörökíti az illanót. Nyamvadt kis folt a történelem folyosóin, ennyi vagyunk mindössze. […] Az idő hadrendje rendületlenül menetel. A művészet szembeállítása az emberrel álprobléma, Ulysses. Nincs egyik a másik nélkül. A művészet ellenszer.”
S igazából a regénynek ez a tétele, ezt igyekszik aztán bizonyítani a történet további sodródása. Ulysses sose felejti el ezeket a mondatokat, az emlék és a háború traumája, a veszteség vele marad, mikor visszatér Kelet Londonba, ahol egy kocsmában dolgozik és az ottan megfordulók: kocsmárosok, bárzongoristák, énekesek, szerencsejátékosok között él, jól ismerik egymást sztorizgatnak ugratják a másikat ugyanakkor hihetetlenül védelmezők, összetartók is. A háború és a következményei a hagyományos családokat teljesen szétszórták ezen a környéken és ezek az alakok a feldúlt határok mentén hoznak létre valamit ami újragondolja a régi intézményt. Amikor Ulysses megörököl egy hatalmas lakást Firenzében, akár fel is bomolhatna ez a csoport, ehelyett a kemény mag együtt költözik Olaszországba, ahol esélyük van igazi idilli életet teremteni. A környezetváltozás, a kaland jót tesz majd mindenkinek és egészen más lesz az életcéljuk: a szépségnek, vendéglátásnak és pihenésnek adják át magukat. Még összetartóbbak lesznek és tovább is bővül a körük, mert a véletlen találkozások az évtizedek során egyre több embert vonz be.
Nem indult könnyedén a kapcsolatom a regénnyel, be kell vallanom, az első rész eltelt azzal, hogy hozzászoktam Winman stílusához és ahhoz, hogy a könyvben nincsenek külön írásjelekkel megkülönböztetve a párbeszédek. Aztán egy ponton és tényleg nem tudom honnan kezdődött, megfogott a történte és vitt magával, sőt sodort. Úgy éreztem, mintha valami nagyszabású családregényt olvasnék, csak éppen mint mondtam is itt nem hagyományos modellről van szó, hanem emberekről, akik összekerülnek és egymásban találják meg a helyüket de úgy viselkednek olyan védelmezőn és szeretettel, mintha vérbeli kötődés lenne közöttük. S bár majd négy évtizedet ölel át a regény cselekménye, a történelmi események helyett azon van a hangsúly, hogy a kisemberek észre se veszik, mennyire részei a környezetüknek, a világ eseményeinek. Mert mindenki a saját mikrokozmoszával van elfoglalva mert bizony az is tele van emlékezetes momentumokkal és azoknak mi lehetünk a főszereplői s a nagybetűs Történelem csak a háttér.
Szóval van a történelem és vannak az emberi történetek és ez utóbbi az, amitől annyira szerethető Winman regénye: az összes szereplő sorsa érdekelt, mindenki, aki Ulysses környezetében megfordult nyomot hagyott rajta és a regény lapjain is. Igazi varázslatos utazásban lehetett részem és biztos, hogy aki leteszi elképzeli, milyen lenne, ha ő is megtenné azt, amit a főhősök: mindent hátrahagyva irány Firenze …
Blogturné
Sarah Winman legújabb, kívül belül csodás regényében, amely a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg a történelem, a művészet, a szépség és a kisemberek összefonódásáról egymásra hatásáról mesél. Tartsatok a bloggereinkkel és merüljetek el ebben a különleges világban, s ha velünk játszatok, esélyetek van egy példányt is megnyerni a könyvből.
Fülszöveg
1944, hullanak a bombák Toszkánában, és egy borospince romjai között találkozik két idegen. Különleges estét töltenek együtt.
Ulysses Temper fiatal brit katona, Evelyn Skinner hatvanas művészettörténész. Talán kém is?
Evelyn azért utazott Olaszországba, hogy festményeket mentsen meg a pusztulástól, és felidézze, milyen volt, amikor találkozott E. M. Forsterrel, és belehabarodott egy olasz szobalányba Firenzében, egy kilátással rendelkező szobában.
Ahogy Evelyn az igazságról és a szépségről beszél, Ulysses fejében szárba szökken egy gondolat, amely évtizedekre megváltoztatja életpályáját, sőt a szeretteiét is.
Kiadó: 21. század kiadó
ISBN: 9789635681563
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
430 oldal
Megrendelés
Nyereményjáték
Firenze és a műkincsek fontos szerepet játszanak a regényben, ezért most a városban található Uffizi Képtár gyűjteményében lévő festményeket kell felismernetek. A festő nevét és a mű címét írjátok a megfelelő sorokba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
Állomások
02.05. Olvasónapló
02.07 Csak olvass!
02.09 Booktastic Boglinc
02.11 Könyv és más
02.13 Szaffi könyvespolca