Menu Close

Lucy Strange: A világítótorony legendája

Lucy Strange előző regényéről lemaradtam, de mindenütt nagyon jókat olvastam róla, úgyhogy most már inkább figyeltem, hogy mikor jelenik majd meg a második regénye, ami majdnem egy időben jött ki magyarul is, úgyhogy a Blogturnénak köszönhetően megismerkedhettem az írónővel én is. S megállapíthattam, hogy a fiatal angol írónő tényleg tehetséges és megismerkedhettem egy olyan történettel, ami igazán magával ragadott és megszólított.Izgalmas sokszínű ifjúsági regényt olvashattam, amelyben csendes kislányokból legendák lesznek. Nagyon remélem, hogy Petra története a célközönséget (10-14 éves korosztály) elvarázsolja.

Petra a nővérével Mags-szel és szüleivel egy tengerparti kisvárosban él, az édesapja a világítótorony őre, ők figyelik a hajók mozgását és jeleket adnak, ha szükséges, a tengerészeknek. Az idilli élet azonban csak 1939 őszéig, a második világháború kezdetéig tart, ami olyan eseményeket indít el, amelyre senki se számított. A lányok anyját, a német származású Muttit internálják, mint az országban élő potenciális ellenséget, apjuk egyre zaklatottabb lesz, furán viselkedik, a rendőrség titokzatos küldemények után kutat, a faluban szabotázs akciók történnek és Mags is egyre furábban viselkedik, s hosszú időkre eltűnik. Az összetartó család tagjai egymás elől titkolóznak és Petra világa darabjaira hullik, s egyedül kell szembenéznie a félelmeivel.

Az egész történet roppant hihető és akár megdöbbentően aktuálisnak is lehetne mondani, pedig ami a történelmi részeket illeti, nincs benne semmi kitaláció. Nagyon is valós volt, hogy az ellenséges származásúakat internálták és elszakították a családjuktól, amíg ki nem derült, hogy mennyire veszélyesek. Az pedig abszolút hihető, hogy egy kisvárosban miután megtudták, hogy német származású lakosuk van, azonnal mindenki gyanakodni kezd, bizalmatlankodnak és félreértések történnek. Lucy Strange regényében kiemeli, hogy az angol tengerparti kisvárosok/faluk mennyire fontos szerepet kaptak főleg a háború első éveiben, s egy világítótorony őrének felelősségteljes és veszélyes feladatai vannak háborús időkben. De szó esik a kitelepítésekről is, amikor Angliában gyerekeket küldtek biztonságosabb helyre nagyvárosokból, tengerpartokról, azaz veszélyes területekről. S a szabotázs akciók arra utalnak, hogy valóban még a szárazföldön, Angliában is akadtak olyanok, akiknek szimpatikus volt a Németországban terjedő náci ideológia. S bár a világítótorony helye, a Kősziklák legendája meg a kis falu valójában nem létezett, de a dunkerque-i mentőakció itt is fontos szerepet kap.

Az események mellett, amelyek igazi rejtélyeket is tartalmaznak, rengeteg csavar van és izgalom egészen a történet végéig, a regény nagyon jó karakterekkel dolgozik. Főszereplőnk, Petra igazi kis félénk kisegér, saját magát is annak látja, de az események, hogy látja széthullani a családját, hogy nem tud senkihez se fordulni a kétségeivel arra kényszerítik, hogy megbízzon saját magában és legyőzze saját félelmeit, s még nagy veszéllyel is szembenézzen annak érdekében, hogy megmentse azokat, akiket szeret. Szerencsére segíti őt ebben hite, a Kősziklák legendájában (ugyanis nem a világítótorony legendás, hanem a közelében álló kövekhez tartozik egy régi mese). De éppen ilyen jól van megrajzolva a nővére, Mags is, aki sokkal lázadóbb és lobbanékonyabb, mint Petra.

Lucy Strange elérte, hogy nagyon igaznak, valóságosnak tűnjön Petra története, s nem csak a szereplők, de a helyszínek is emlékezetesen vannak megírva. Olyan, mintha egy klasszikust olvasnánk, pedig csak pár hónapja jelent meg a regény. Van benne izgalom, jellemfejlődés, titkok, történelmi tények és mindez nem megy a stílus kárára, mert Lucy Strange nem nézi le a közönségét. Letehetetlen volt, főleg a vége lett nagyon izgalmas. Azt hiszem ezek után mindenképp el fogom olvasni a szerző előző könyvét is, és várni fogom, hogy mivel rukkol elő legközelebb.

 

A könyv illusztrációit, a borítót és a belső rajzokat ugyanaz készítette mint a Fülemüle erdő titkát: Helen Crawford-White. Kevés könyvillusztrátor van, akinek a nevét megjegyzem, de vele már több olyan kötetnél találkoztam, ami egyszerűen lenyűgözött. Még az elvetett tervei között is vannak zseniálisak. Érdemes végignézni a portfólióját. Íme néhány a kedvenceim közül:

Blogturné

Lucy Strange különleges regényét egy angol kislányról, aki a világítótorony mellett lakik és részese lesz egy legendának, a Manó Könyvek hozta el magyarul. A Blogturné klub bloggerei bemutatják nektek, mi történik Petrával és családjával a második világháború kezdeti éveiben.
Tartsatok velünk a turné folyamán, hogy megismerjétek a Kősziklák titkát, s ha szerencsétek van a játék során a Kiadó jóvoltából felajánlott regényt is megnyerhetitek.

Fülszöveg

A világítótoronyban felnövő Pet világa tengeri viharok, titkos alagutak és egy titokzatos vízszörnyről szőtt legenda köré épül. De most, hogy Anglia háborúban áll, a fennsík egyszeriben csaták helyszíne lesz, és a családja szétszakad. Ez a könyv egy kicsi, bátor lányról szól, akire senki sem figyel oda, és aki riadtan bújik el, ha egy repülőgép elszáll fölötte. Egy lányról, aki részese lesz a legendáknak.
Kiadó: Manó Könyvek
Fordította: Ruff Orsolya
Terjedelem: 336 old.
ISBN: 9789634035879
Megrendelés

Nyereményjáték

Petra története a második világháború idején játszódik. Nagyon sok ifjúsági regény dolgozta fel a 20. század ezen éveit. Ezek közül mutatunk minden állomáson 1-1 könyvborítót megfejtésnek az adott regény szerzőjét és címét kell beírnotok a Rafflecopter megfelelő dobozába

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladványom

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

03.10 Könyv és más
03.12 Olvasónapló
03.14 Zakkant olvas
03.16 Könyvvilág
03.18 Szofisztikált Macska
03.20 Kelly és Lupi olvas

4.5 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *