Menu Close

Sötét, viharos éjszaka volt …

Január ugyebár az új kezdetekről szól és ennek megfelelően akik januárban indítottak könyves blogot, azok szépen sorban ünneplik mostanában a blogszülinapjukat. Komolyan meglepett, hogy milyen sokan vannak akik ezekben a napokban ünneplik az évfordulójukat.

De tudjátok mit? Hozzám képest mindenki csíra kis kezdő 🙂 Vannak bloggerek, akik egyidősek az Olvasónaplóval, ami pont ma 15 éve indult útjára.

Amikor az első évtizeden voltam túl, így indítottam:

Sötét, viharos éjszaka volt 2003 január 21-én*, amikor úgy döntöttem, hogy … Na jó, fogalmam sincs, milyen éjszaka volt akkor, de valamiért késztetést éreztem, hogy egy külön blogba kezdjem el írogatni az olvasmányaimat. Bizony, már 10 éve vezetem az olvasónaplómat. Akit érdekel, az őskövületet még megtekintheti az olvasonaplo.blogspot.hun is, ugyanis nem emlékszem a loginomra és képtelen vagyok bebizonyítani a Google-nak, hogy az a blog az enyém és szeretném ismét magamhoz venni. Szegény kis árva csak ott kéklik a hidegben ősrégi web 1.0-s külsejével, viszont jó hír: senki se tudja megkaparintani az olvasonaplo-t a blogspoton.

Folytatást és az első 10 év összefoglalóját itt lehet elolvasni
Aztán a tíz évesre meghívtam egy csomó embert (bloggert, könyves bloggert, fordítót, életmód bloggert, pályaelhagyót), hogy írjanak valamit ide hozzám. Még ma is szívesen olvasom vissza ezeket a cikkeket és örülök, hogy sokan közülük még mindig itt vannak velünk az interneten. Itt vannak összegyűjtve a cikkek.

Most, 5 évvel később már nem csinálok nagy hajcihőt, lassan ez a 15 év azt jelenti, hogy igazából lúzer vagyok, mert másfél évtizede tolom az energiáimat egy semmi jövedelmet nem hozó dologba. De tudjátok mit? Nem érdekel 🙂 Már megvan az új ars poetica bögrém, úgyhogy én már jól vagyok.

Ez egy hobbi és tökre örülök, hogy még mindig, kisebb-nagyobb hallgatásokkal tűzdelve itt eljátszok a saját kis homokozómban. Az elmúlt 5 évben annyi változott, hogy az Olvasónapló mellett jelentős energiákat ölök bele a Popkult, csajok, satöbbi podcastba, valamint tagja lettem a Blogturné csapatának is. A jövőben csak még több ilyesmire lehet itt számítani, köszi, ha továbbra is velem tartatok.

Mivel van egy ilyen jópofa, veterán blogger kérdőív, úgy gondoltam én is inkább ezekre a kérdésekre válaszolok, hátha valakit még érdekel:

1. Hány éve blogolsz?

15

2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban?

1-2 hét kihagyás maximum, ennél hosszabb nem nagyon volt.

3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?

Igen, csak a kiterjesztés volt más.

4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?

Nem, csak 2011 óta használom az olvasonaplo.net-et. Előtte: olvasonaplo.blogspot.com , olvasonaplo.freeblog.hu, olvasonaplo.blogter.hu

5. Változott az évek során a blogod témája?

Nem 🙂 Na jó, annyiban, hogy eleinte tényleg csak fülszövegek voltak, aztán lassan jöttek az értékelések, sokáig tartott mire elkezdtem nem csak könyvértékeléseket, de egyéb, könyves dolgokat is írogatni. Alapjában azonban még mindig több a könyvajánló bejegyzés, mint bármi más.

6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz?

A blogszolgáltatóktól függött, most már 2011 óta ugye WordPress-t használok, meg a képek szerkesztésében sokszor fordulok a canva-hoz segítségért.

7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?

Kezdetektől nem 🙂 De talán páran a könyvesblogolás/molyolás őskorából még itt vannak és olvasnak.

8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál?

Találkoztam jó pár bloggerrel személyesen és levelezgettem is velük, de egy ujjamon meg tudom számolni, kivel lett igazi barátság a dologból. S ez persze csakis rajtam múlott, azt hiszem elmondhatom, hogy egészen introvertált vagyok.

9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz?

Igen. Eleinte titkoltam, hogy blogolok, mármint az offline ismerőseim előtt (leszámítva persze a családomat), de most már határozottan büszke vagyok erre az egészre, a kitartásomra és a munkára amit beletettem és a közel állandó színvonalra. Szóval szívesen beszélek róla manapság már bárkinek.

10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás tekintetében?

Hogy nem veszem túl komolyan magam és az internetet.

11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz?

Könyves bloggerként a recenziókat tudnám ide sorolni és a meghívókat exkluzív eseményekre, író-olvasó(blogger) találkozókra. Még ha nem is tudok a legtöbbön részt venni, ezek mindig nagyon jól esnek.

12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál?

Nincs

13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen?

Korábban elkezdtem volna más cikkeket is írogatni, nem csak könyvajánlókat. Akkor talán kicsit több élet lenne itt akkor is, ha éppen nem olvasási válságban szenvedek 🙂

14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed?

Ennyi idő alatt több ilyen is született, nehéz választani csak néhányat, de nagyon szerettem a saját játékaimat, a Chick-lit-es romantikus, ifjúsági regényes védőbeszédeimet, amit a Cabin Pressure-ről írtam na meg persze a Várólista csökkentést is imádom, bármennyire is sok vele a munka.

15. Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban?

Nem igazán, inkább csak ha jó magam éreztem úgy, hogy valami nem működik akkor azt elhagytam (volt jó pár ilyen rovatom, amelyek tiszavirág életűnek bizonyultak).

16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni?

Remélem, amíg élek 🙂

17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet?

Azt hiszem ha valaki rendszeresen olvas/hallgat, akkor körülbelül már tudja, hogy mit szeretek és mit nem, mi az ami foglalkoztat és hogyan állok a világ dolgaihoz. Ez mind tükrözi a személyiségemet, mert az egész blogot meglehetősen szubjektív műfajként kezelem.

18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod!

Hobby, amit szeretek.

19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből!

Nagyon-nagyon-nagyon régóta folyamatosan jelen van a könyvesblogos szférában (Lobo, az ősblogger™).

 

*Majdnem elsumákoltam idén ezt az időpontot, valamiért úgy hittem, hogy 23-án indultam, még jó hogy kivételesen előbb akartam összeszedni a gondolataimat, úgyhogy leültem a gép elé és “visszalapoztam” s megláttam, már csak 1 napom van az évfordulóig! 🙂

16 Comments

  1. Nima

    tudom, nem olyan nagyon látszik, de ősküvöletként azért állandó jelleggel olvaslak.
    boldog blogszülit, örülök, hogy ilyen régóta kitartasz.:)

  2. zakkant

    Wuhúúú! Boldog blogszületésnapot! Tök jó, hogy kitöltötted a kérdőívet, és éljenek a januári blogok! Én szerintem legalább 10-12 éve olvaslak (bár szerintem sokáig kommentelni sem mertem), és érdekes belegondolni, hogy mennyire kevesen vannak azok akik igazán régóta és kitartóan blogolnak. Sokan lemorzsolódtak, bár ez nem egy disztópikus csata, amit meg kell nyerni, de azért tök jó érzés, valamiben kitartani, és energiát ölni. És az meg hogy nem jön érte semmi? Hát aztán? Az ember az időtöltésért csinálja, nem azért, mert ebből akar megélni. Szerintem a könyvesbloggerkedésből nem is lehet megélni 😀 Szóval ezt buktuk!

    • Lobo

      Jó volt ez a kérdőív, Nálad találtam én is, így legalább valamire felfűzhettem a mondanivalómat nem csak ömlengtem hanem olyan volt, mintha interjúztam volna a jeles alkalomból. De ha megélni nem is lehet, azért vannak előnyei a dolognak, például hogy ilyen jó olvasóim vannak 🙂

  3. Shanara

    Gratulálok! Kitartásban mindenképpen Te vagy a követendő példa – nem csak újoncok, hanem a már valamivel többet megélt bloggerek számára is. 🙂
    A bloghoz és a podcasthoz is további kitartást és még sok-sok könyvet/témát kívánok. Persze leginkább önös érdekből, hogy még sokáig legyen mit olvasnom és hallgatnom, ha fellapozom az Olvasónapló aktuális oldalát. 😉

    • Lobo

      Köszönöm szépen, és tök jó, hogy emlékszem, 5 éve még te is “kezdő” bloggernek számítottál, de már lassan a 6 éveddel iskolás korú lettél 🙂 Köszi, hogy olvasol 🙂

  4. Dóri

    Boldog blogszülinapot és még rengeteget! :)))) Sok jó olvasmányt, energiát a bloghoz és a podcasthoz is <3 (megyek is meghallgatni a legfrissebb részt, mert eddig elmaradt)
    Én talán 2009 óta olvaslak, akkoriban találtam rá a könyves blogokra és követendő példa voltál és vagy azóta is 🙂

  5. reea

    Még csak most mentem iskolába, szóval nem szólhatók egy szót sem, még igenis ott a tojáshéj a blog popóján, de azért követlek, szóval ne állj le, mert az a susogás ott a hátad mögött jó néhányuktól származik, ahogy ólálkodunk a sötétben! 😀
    Mindig újítasz valamit, talán ezért sem unsz még bele, és hogy ennyi idő után is szereted, szerintem kimondottan szuper dolog. Gratulálok az elmúlt 15 évhez, és csak így tovább a következőkhöz! 🙂

    • Lobo

      Köszi Reea, remélem, hogy nálad is megmarad a lelkesedés én meg majd igyekszem továbbra is legalább kitartásból példát mutatni 🙂

  6. Ilweran

    “Lassan ez a 15 év azt jelenti, hogy igazából lúzer vagyok, mert másfél évtizede tolom az energiáimat egy semmi jövedelmet nem hozó dologba. De tudjátok mit? Nem érdekel :)”
    Ez baromi jó 🙂 azt hiszem, tökéletesen összefoglaltad a hosszú távú könyvesblogolás lényegét.
    Mi idén leszünk 10, úgyhogy pont 10 éve olvaslak (amikor rátaláltam a könyvesblogokra, rögtön blogolni kezdtem úgyhogy erre fixen emlékszem 🙂 vicces hogy azok közül, akiket akkoriban olvastam, rajtad kívül csak Amadea meg Nima aktív, mindenki más lemorzsolódott.
    Boldog blogszülinapot és még sokszor 15 évet együtt a világhálón 😀

    • Lobo

      Köszi szépen és tudod szerintem az hogy itt vagyunk már tizenx éve gyönyörű dolog 🙂 Örülök, hogy Ti is kitartotok, s majd virtuálisan koccintunk a Szülinapotokon is!

  7. Heloise

    Azt én se tudom pontosan, hogy sötét, viharos éjszaka volt-e (vagy nappal 😀 ), amikor rátaláltam a blogodra a blogolásom kezdetén, de én is azóta olvaslak. Még a párszor előforduló féléves kihagyásaim korszakában is így volt, és szerintem ez már így is marad 🙂 Szuper a kitartásod és a lelkesedésed – és persze a blogodra is mindig jó visszatérni. 🙂
    Még sok sok évet kívánok a bloggal is és a podcasttal is, és hogy örömödet leld bennük mindig. A bögre pedig zseniálisan szuperség! 🙂

Leave a Reply to Lobo Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *