Menu Close

Susan Elizabeth Phillips: A nagy menekülés

A nagy menekülés Évek óta nem nagyon olvastam Susan Elizabeth Phillipset, főleg magyarul nem, angolul is csak azért, mert épp rajta voltak a várólistámon. Pedig a legtöbb regénye még ma is ott a polcomon, papírkötésben, amerikai kiadásban. Mondhatnám, még azelőtt ismerkedtem meg vele és kedveltem meg, mielőtt menő lett volna itthon is. Márpedig miután jó rendesen felkarolták, normális fordítóval és szerkesztővel látták el a regényeit, itthon is nagy kedvencévé vált a romantikát szerető közönségnek. Mert Susan Elizabeth Phillips (SEP, a rajongóknak) a modern romantikus írónők egyik nagyasszonya, évente előáll legalább egy megfelelően izgalmas, humoros és könnymorzsolgatásra is ingerlő kötettel. Ez A nagy menekülés esetében sincs másként.

Lucy Jorik az esküvője előtt hirtelen meggondolja magát és vőlegényt násznépet hátra hagyva elszökik a boldogító Igen elől. Mert erőst úgy véli, őt ez mégse tenné boldoggá, viszont fogalma sincs, hogy mi az, ami meg igen. Szerencsére belefut egy motoros fazonba, akivel nekivághat a ki tudja hova vezető útnak. Persze a motoros fickónak is megvan a maga gondja-baja és a végén kiderül, hogy pont egymásra van szükségük ahhoz, hogy megtalálják mi végük a világban. De addig még sok mézet termelnek a méhek…

Nagyon tetszett a regényben a hely, ahol Lucy végül kiköt, mert alapjában én kedvelem a kisvárosi románcokat, szeretem amikor valaki nagymenő egy kicsit lelassul és élvezi az életet normálisabb léptékben. Márpedig Lucy pont ezt teszi, hogy megtalálja magát a michigani Charity szigeten fészkeli be magát, ahol összebarátkozik a szomszédokkal és olyan hétköznapi dolgokban leli örömét, mint a kenyérsütés. Ráadásul a helyi lakosok és az újonnan érkezők majd mindegyikének van nem kevés fejlődni valója és sokaknak kell rendbe tenni az életét. Ott van mindjárt a szomszédban élő Bree, aki valahogy megörökölt egy méhészetet és egykori legjobb barátnőjének az árváját, hogy ezeket gondozza. A nő házassága felbomlott, utoljára gyerekként pont Charity szigeten volt boldog, de már rég elmúltak azok a gondtalan nyári éjszakák, amiket a helyi ingatlanügynök, Mike egykori árulása zúzott szét. Breenek gerincet kell növesztenie, átértékelnie és elengednie a múltat, megbocsátani és belátni, hogy az emberek változnak és tovább lehet lépni lelkiismeret furdalás nélkül is. Van még egy harmadik történetszál is, ahol a románc ha felszínesen is olyan dolgokat érint, mint a testkép és a másság elfogadása, felvállalása. Úgyhogy egész sok mindent tett bele SEP a regénybe, eleinte nem is gondoltam volna, hogy kitölti Lucy menekülése a 368 oldalt, de szokás szerint könnyen, gyorsan lehetett olvasni és hamar a végére ért az ember, hogy aztán elégedetten csukja be a könyvet, ismét jól szórakozott.

Rögtön leszögezném, hogy az elején mondottak miatt igazából én nem követtem nyomon SEP Wynette, Texas sorozatát, aminek ez a 7. darabja,  ám ennek ellenére teljesen érthető volt a történet számomra. Úgyhogy mindenképp ajánlom azoknak is, akiket megrettent ez a szám, hogy ha nem olvasták az előző részeket, akkor is nyugodtan vágjanak bele Lucy és Shane történetébe (bocsánat, de az egyetlen nagy kifogásom a regénnyel szemben, hogy a Panda nevetséges becenév egy felnőtt pasasnak és egészen addig, amíg meg nem tudtam főszereplőnk polgári nevét, nehezen tudtam romantikus hősnek tekinteni).  Mindezek ellenére a regény magán hordozza a kedvelt SEP jellemzőket: lebilincselő karakterek, érdekes történetszálak, könnyed stílus, pörgős párbeszédek, humor és a románc nem csak szexet jelenti, hanem érzelmeket is.

A regény jövő héten fog megjelenni a Victória Kiadó gondozásában, s lehetőség van egy példányt megnyerni itt a blogon is, csak görgessetek tovább.

Eredeti cím: The Great Escape
Sorozat: Wynette, Texas #7
Kiadó: Victoria Kiadó
Fordító: Szalai Emmi
Megjelenés: 2014 június 10 (2012)
Terjedelem: 368 p.
Honnan: Kiadói, recenziós példány

A akik még szintén részt vesznek A nagy menekülésben:

Nagy menekülők05.31 – Angelika blogja
06.02. – Olvasószoba
06.04. – Kristina blogja
06.06. – Olvasónapló
06.08. – Francica blogja

Ha Te is szeretnéd elolvasni A nagy menekülést, akkor meg is nyerheted a regényt, mert a június 10-ei megjelenésig kétnaponta 1-1 példány (összesen 5) talál gazdára a Victória Kiadó jóvoltából! Csak az alábbi Rafflecoptert kell kitölteni, s június 8-án kisorsolom a nyertest. (Éber spamszűrőm miatt lehet kicsit eltart a hozzászólás megjelenése, de ne add fel:)

 

a Rafflecopter giveaway

3.5 Stars

43 Comments

  1. otaksa moly

    Julia Quinn (ugyan ő történelmi vonalon van, de a humor és a cselekmény ugyanolyan színvonalas) 🙂

Leave a Reply to Enn Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *