Armageddon Reality ShowMint könyves bloggert meg szoktak keresni azért ajánlásokkal arra nézve, hogy mit olvassak és miről írjak. Nos, eléggé válogatós vagyok, jól megnézem, hogy mit választok be olvasmányaim sorába. Ez főleg a bizalmatlanságom javára (?) írandó, mert nem vagyok kísérletező típus, szeretem, ha már van korábbi vélemény a szerzőről/műről, mielőtt nekifogok, nem árt, ha a témája legalább olyan, ami engem érdekelhet. Néha azonban beadom a derekamat, s elolvasok olyan dolgokat is, ami amúgy teljesen kívül esik a komfortzónámon. Ennek több oka is lehet, de a lényeg, hogy van aki tud hatni rám pár jól elhelyezett dicsérettel (hízelgéssel). Az Armageddon Reality Show is valahogy így került a szemem elé és kaptam meg előolvasásra. Azt hiszem, ezt előre kellett bocsátanom, mert ez a könyv kb. minden, csak éppen nem az én asztalom.

Tehát eljött a világvége, ami annak rendje és módja szerint zajlik, a végső összecsapásra várnak a jól ismert ellenfelek, akik azért igénybe veszik (kisebb-nagyobb sikerrel) a modern technikát is. A világ pedig teljesen a végletekbe menőleg reagál rá, ahogy azt már megszokhattuk az emberektől. De a világvége közelsége semmi ahhoz, hogy így elmarad főhősünk, Richard Love producer életének fő műve: egy megakoncert. Míg haverjával a lengyel Janekkel a koncert helyszínén bolyonganak belebotlanak egy csapat meselénybe, akiket a világvége közelsége szintén életre hívott és ki tudja miért, ők kapják a lehetőséget, hogy véghezvigyenek dolgokat, amelyek aztán segíthetnek a totális katasztrófa megakadályozásában. Úgyhogy Richardék útra kelnek térben és időben, hogy támogatókat keressenek a jó ügy (azaz a világ fennmaradása) érdekében.

A regény úgy indul, mint valami börleszk, fel is jegyeztem magamnak, hogy talán bizony Christopher Moore magyar megfelelője bontogatja szárnyait, mert frappáns egysorokat, bekezdéseket jelölgettem be, mint idézendő részleteket. Aztán egy ponton meglepően komolyra fordulnak a dolgok, s be kellett látnom, tévedtem: itt többről van szó, mint egy menő paródiáról. Ám szerencsére a szórakoztatóan olvasmányos stílus akkor is megmarad, amikor vallási vagy erkölcsi kérdésekről van szó, azaz nem válik unalmassá a történet. Márpedig a külső és a beharangozás ellenére ez az, ami elég komolyan súlyozza a regényt. Mert itt aztán a világvége környékén eléggé hangsúlyosak lesznek a hitbéli kérdések, a vallások, az egyházak kialakulása, s hogy minden mégis miből eredt és mivé lett. Aztán elérkezünk a történetben egy olyan ponthoz, ami a modern kori történelem egyik legszégyenletesebb részéről szól, ahol aztán komolyan: megszakadt a szívem. S ezt azért nem vártam volna a könyvtől, rózsaszín borító ide vagy oda.Ugyanis szembesített azzal, hogy hiába a sok tudásunk, hogy mi már kívülről tudunk nézni rá, megfelelő időbeli távolságból látjuk a történteket és megértettük mi volt a jó meg a rossz, a helyes és a helytelen, ha a mai fejjel teleportálnának minket abba a környezetbe, akkor vajon meg tudnánk őrizni magunkat és végig tudnánk csinálni úgy, hogy utána a tükörbe tudjunk nézni? S itt van az a fordulópont is, ahol főhősünk, Richard elbukik, mert míg eddig a pontig meg voltam győződve róla, hogy érthető, miért lett kiválasztva a feladatra, mert csak szavak és lelemény kellett, márpedig abban igencsak jól el van eresztve (illetve lelemény oldalról az ezermester Janek kiválóan kiegészíti), itt azért megtudtam, hogy gyarló ember ő is. Ráadásul olyan alapvető vétséget követ el, amit nehéz megbocsátani neki. Aztán meg jött a mestercsavar, amit nem láttam közeledni, mert azért pár trükköt észleltem, jól pofon vágott az egész és felmerült bennem olyasmi is, hogy akkor én most igazából egy posztmodern regényt olvasok.

A fülszöveg és a rózsaszín borító a sokféle képregénybe illő alakkal elsőre furának tűnt, de a regény olvasása után azt kell mondanom, hogy nagyon is eltalált a csomagolás, mert pont ilyen az egész regény is. Mintha valami könnyed (rózsaszín) felhőben lebegnénk, de aztán jobban odafigyelve észrevehetőek a brilliánsan elrejtett utalások. A borítófestményen is.

Az egyetlen komolyabb kifogásom az, hogy ez egy tipikusan pasi könyv. Az elejtett popkulturális utalások kivétel nélkül a geek univerzum hím felét célozzák meg és a társas kapcsolatokra nincs sok szó vesztegetve (ezt a férfiak értik, nem kell szavakba is önteni, hogy egyetlen gyerekkori tettből örök barátság lesz, hogy az árulás miért is az stb.), a nők pedig csak kellékek, kidolgozatlanok, mert a világvége az olyan macsó dolog. Hiányoltam egy igazán jó női karaktert a regényből.

Szóval zavarba ejtő kötet az Armageddon Reality Show. A szerző tehetséges, lebilincselő és élvezetes a stílusa, a történet előrehaladtával én egyre jobban elbizonytalanodtam, hogy akkor most mit is olvasok: paródiát, (tan)mesét, vallástörténetet vagy bibliamagyarázatot. A regény csak gördül előre, mint egy úthenger, egyre megállíthatatlanabbul, minden  összekuszálódik és érzelmi meg értelmi hullámvasútra visz. Ezért aztán nagyon szívesen használom rá a posztmodern szót, mert az egy szép nagy kifejezés és még intellektuális is. Úgyhogy annak ellenére, hogy jól sejtettem, ez a regény nem éppen az én asztalom, azért tévedtem is vele kapcsolatban, mert nem csak egy macsó jópofizás a világvégével körítve, hanem annál sokkal több: inkább elgondolkodtató, mint simán szórakoztató regény ez.

Kiadó: Konkrét Könyvek
Megjelenés: 2013 november 20
Terjedelem: 368 p.
ISBN: 9789637424557
Honnan: Recenziós e-könyv

4 Stars
Oszd meg!

One thought on “B. Lotterfeld: Armageddon Reality Show”

  1. “mert a világvége az olyan macsó dolog. Hiányoltam egy igazán jó női karaktert a regénybő” – figyelem, szerzők, itt egy piaci rés! )

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *