Az évtized könyvei: Top 10

Szóval elérkeztem a listamentés utolsó fordulójához. Ez volt az a 10 könyv, ami a bloggerek között 2000 és 2009 között a legnépszerűbb volt. Ha ma készülne ilyen, biztos más könyvek kerülnének ide. Igazából még jó is, hogy közel 4 éve csináltuk meg. A legtöbb blogger, akik segítettek a könyves lista összeállításában, még ma is aktív. Csak mondjuk más címen. Aki meg nem, azok meg hiányoznak a szférából.

Úgyhogy itt van az utolsó rész 2010 január 25-ről:

 

Mielőtt bemutatnám az évtized könyvei listájának első 10 helyezettjét, szeretném megköszönni annak a 10 bloggernek a közreműködést, aki elküldte nekem a jelöltjeit, sőt később még válaszolgatott zaklató leveleimre, mert voltak kérdéseim. Itt van hát ABC sorrendben az a 10 ember, akiknek az ajánlásaiból készült tehát az Egy évtized könyvei Top 50:

Amadea, Borostyán, Bridge, Chris, Cotta, Cseri, Hannamarie, Lobo, Nima, Stippistop, Szamárfül

A lebonyolítás meg úgy ment, hogy a bloggerek kaptak levelet az ötletről, elküldték a maguk ajánlását, maximum 50-t lehetett nevezni (10-nél többen voltak eredetileg, de nem mindenkinek volt ideje/kedve/ihlete/ötlete stb. részt venni a felmérésben – utólag nem is baj, épp elég volt ennyivel dolgozni:) ). A listahosszak változóak voltak 6-50 között voltak a jelöltek, bloggerfüggően. Végül 241 könyvre érkezett szavazat. Minden könyv az alapján kapott pontot, hogy hányadikként szerepelt a beküldött lajstromban és ezek összeadásából jött ki az elmúlt hetekben itt olvashatott lista. Lehetett volna talán jobban disztingválni és kevesebb lett volna a holtverseny, de például a top 10 az elég egyértelműen kijött első nekifutásra. A number 1-t például szinte mindenki jelölte.

Na de akkor nem is húznám tovább az idegeket. Íme az elmúlt 10 év legjobb 10 könyve, 10 könyvesblogger jelölése alapján.

 

#10    Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Na, ez az a könyv, amit nem lehet kritizálni. Órákig lehetne elemezgetni, ugyanoda lyukadnánk ki: fantasztikus. Egy biztos: nem egyszerű mese, annál jóval több. (Amadea)

Beagle fantasy regénye – amely sok helyen novellának van feltüntetve – , a Jó és a Rossz örök harcáról szól, hogy a Szépség felszabaduljon. És a könyvben valóban végig jelen van a Szépség: nem csak a címszereplő, az utolsó egyszarvú képében, hanem Beagle írásmódjában, stílusában is megjelenik az, amire nem lehet mást mondani, minthogy Szép. Az Amerikában 1968-ban, hazánkban érthetetlen módon csak a 2000-es években megjelent kötetben az izgalmas történet és a már-már költőien leírt részletességgel együtt a mai napig érvényes filozófiai kérdésekkel is találkozhatunk, amelyek annyira különlegessé teszik ezt a könyvet. (Chris)

Peter S. Beagle igazi mesét írt, ami építkezik a mitológiai hagyományból és az angolszász regékből, mégis egyetemes igazságokról szól, hősőkről, mesékről és allegóriákról.  S mindezt elvarázsoló prózában. (Lobo)

#9    Margaret Atwood – A szolgálólány meséje

Pár nap alatt behabzsoltam ezt a könyvet, elég könnyű olvasmány. Műfaját tekintve disztópia. Ennek ellenére az elejétől a végéig izgultam és vártam a végkifejletet. Az első olyan disztópikus könyv volt amit nagyon élveztem (Borostyán)

A történet egy disztópikus társadalmat ír le, a 20. századi USA helyén egy keresztény fundamentalista állam jön létre: Gileád. A 80-as években felmerülő problémákra (szingli-jelenség, pornográfia, nemi betegségek, érzelmi kiüresedés, abortuszok növekedése, válások, környezetszennyezés stb.) egy diktatórikus válasszal áll elő az Egyesült Államok, jelesül: megfosztják a nőket alapvető jogaiktól (munka, pénz, magánélet) és igyekeznek (erőszakkal, átneveléssel) korábbi elnyomott pozíciójukba visszahelyezni őket (anya, szolgáló, prosti, munkás). A történetet Fredé meséli el, aki szolgálólány, vagyis “működik” a petefészke és ezért olyan magasabb státuszú, többnyire házas férfi mellé osztják, ahol a feleség terméketlensége miatt nem születhetett gyerek. A regény, mint a legtöbb disztópia (Orwell, Bradbury, Zamjatyin, Huxley) tartalmaz közös elemeket: egyenruha, nyelvi fegyelmezés, könyvégetés, átnevelés, rituálék – mégis olyan új megközelítésben, ami miatt mindenkinek a figyelmébe ajánlom.  (Cotta)

Az egész könyvben az a legmegdöbbentőbb, hogy a történet alapján mai modern társadalmunkban élők (legalábbis a XX. század vége) alig pár év alatt képesek voltak teljesen megváltozni, új rendet, hitet, elveket követni, s birkamód. Azt hiszem, igazából az összes ilyen negatív utópiában ez az, amit egyszerre tartok elképzelhetetlennek (hogy én így, ilyet soha nem tennék, fogadkozom), ugyanakkor mélyen valóságosnak is, hogy tényleg bármikor megtörténhetne egy ilyen fordulat, mert mi az emberek bizony ilyenek vagyunk. (Lobo)

#8    Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

A perzsa írónő hármas fonatú varkocsba fonta történetét: életközeli riportok a fundamentalista Irán mindennapjairól keverednek feljegyzésekkel angol, amerikai írókról (Nabokov, H. James, Fitzgerald, Austen), mindezt Khomeini halála után Amerikába költözve egészíti ki magánjellegű iráni naplórészleteivel mozaikszerű, mégis egységes memoárrá. (Szamárfül)

De azt hiszem, mindez nem lenne ennyire magával ragadó, ha nem Náfíszí írja a könyvet… nemcsak arról beszélek, hogy jól ír – nagyon jól letehetetlenül! -, hanem arról is, mennyire átsugárzik a könyvön kivételes személyisége, tele empátiával, humanizmussal, intelligenciával. Nála jobb szószólója nem is lehetne az irániaknak. (Cseri)

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, amely egyszerre szól az irániak méltatlan, elnyomott helyzetéről, a nők szenvedéseiről, ugyanakkor Teherán szépségéről és mindenekelőtt az olvasás hatalmáról, arról a mérhetetlen szabadságról, amit ezek a könyvek adnak, melyekből reményt, bátorságot és kifogyhatatlan örömet merítenek. (Cotta)

#7    Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei

Részleteket, apró felvillanásokat láthatunk Médea gyermekeinek életéből és persze Médeáéból egyaránt. Még azt sem bánjuk, hogy állandóan (és nemcsak az elején:) vissza kell lapoznunk a családfához. (Amadea)

Egy népes orosz-görög család próbálja megőrizni a családi köteléket, s találkozásaiknak központi színtere Médea háza. Bár Médeának nincs is gyermeke, mégis valahogy ő a család feje. Kiváló embertípusok, alakábrázolások, tájleíró részletek sorakoznak fel a könyvben, s közben egy izgalmas szerelemért is drukkolhatunk. Nekem mindig is tetszett Ulickaja hangvétele, az ahogyan az egyéni sorsokat bemutatja. (Hannamarie)

Míg Ulickaja felvázolja a Szinopli család viszontagságait (utazásokat, karriereket, házasságokat, válásokat, titkos viszonyokat és kétséges származású gyermekek születését) a háttérben egy évszázadnyi Oroszország vonul el minden felfordulásával, politikai és történelmi változásával, s mindezt a család viszontagságain keresztül láthatjuk. Ulickaja prózája elcsábítja az olvasót, szenvedélyes viszony fűzi hőseihez, s ehhez a meggyötört hazához, ezért aztán nehéz ellenállni a történetvezetésének, prózájának s az ember csak falja a sorokat. (Lobo)

 

#6    Diana Setterfiel: A tizenharmadik történet

A kor híres írónője felkér egy antikvárius lányt, hogy írja meg igaz élettörténetét, amit ugyan már számtalanszor és számtalan formában  elmesélt az újságoknak, de állítja, hogy ez most tényleg a valóság. De a lány inkább mindennek maga jár utána. Lebilincselően izgalmas és hangulatos regény. (Hannamarie)

Nem az a kifejezetten pörgős, lendületes történet, inkább úgy jellemezném, hogy miközben olvastam, olyan érzésem volt, mintha a telihold fényénél egy csónakban ringatózva mesét hallgattam volna. Csodálatos történet, ami egyrészt megnyugtatja az embert, másrészt viszont folyamatosan kíváncsi, mi történik a következő oldalon, mi történt akkor nyáron, mi van most a múltbeli emberekkel, és mi történik a szomszédban az idős emberrel. (Nima)

Az van, hogy én pont az ilyen regényeket imádom. Szerintem senki, akinek életében meghatározó regények voltak a Bronte nővérek művei, főleg a Jane Eyre meg az Üvöltő szelek, valamint a Manderley ház asszonya, nem tudja kivonni magát A tizenharmadik történet varázsa alól. Azt hiszem, valami hasonlót írna Charlotte Bronte vagy Daphne du Maurirer ha ma élne. (Lobo)

A  történet meseiségét növeli a meseszámok használata, kukkants csak a könyv címére, és, akárcsak a klasszikus meséknek, igazi előzménye, bonyodalma és befejezése van. És Miss Winter története…. teljesen elvarázsolt…. képtelen voltam megválni a regénytől, amíg a végére nem értem, és sajnáltam, hogy nincs tovább… az idők végezetéig tudnám olvasni. (Amadea)

 

#5    Ian McEwan. Vágy és vezeklés

„Maga mögött hagyta a tündérmeséket, és néhány óra alatt titokzatos események tanúja lett, olvasott egy kimondhatatlan szót, meghiúsította, hogy durván bántalmazzák a nővérét, és ezzel kivívta egy –általános bizalmat élvező – felnőtt gyűlöletét; vagyis szereplőjévé vált a való élet színjátékának, mely már a gyerekszobán túl zajlik. Egy dolga maradt, rátalálni a történetekre, de úgy, hogy ne csak a tárgyuk legyen fontos, hanem az is, hogy tudása új fényében bontsa ki őket.”

Egy fiatal, fantáziadús leány véletlenül tanúja lesz egy erőszaknak, amit látni vél. Amikor letisztul előtte mi is történhetett és mi a képzelete szüleménye, már túlon-túl késő. Egy visszafordíthatatlan lavinát indít el, aminek súlyos következményeit neki is viselnie kell.    (Hannamarie)
Jelölte még: Cotta, Cseri, Szamárfül

 

#4    Jodi Picoult – A nővérem húga

Kevés olyan könyv van, amire nem tudok mit mondani, mert egyszerűen nincs mit. De ez ilyen. Holott nem más, mint egy különös történet, a szereplők szemszögéből elmesélve, melyet epizódok, anekdoták egészítenek ki. (Amadea)

Már maga az alaptörténet is viták alapja lehet, hát még az, ahogy a szereplők némelyike gondolkodik és cselekszik. Nem könnyen emészthető regény, és garantáltan változtatja véleményét az ember az egész könyv folyamán. Jodi Picoult pengeélen táncolt amikor megírta ezt a könyvet, de varázslatosan oldotta meg, hogy nehogy erkölcsi viták és tiltakozások alapja legyen. Elgondolkodtató és megható    (Borostyán)

Az élet védelme a legfontosabb. Sokunkban ez igen erősen és ösztönösen megvan, de gyakran  nem látjuk, hogy mi mindenen gázolunk át a nagy védelem közben. Ennek a tanúi lehetünk ebben a könyvben, ahol a beteg nővér szülei donorként kezelik a lány húgát.     (Hannamarie)

A regény mindenképpen érdekes, meghökkentő etikai kérdéseket boncolgat, erősen érzelmi oldalról, s szerintem kőből van a szíve annak aki nem pityereg a végén. (Lobo)

 

#3    Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Ez a regény kész művészet, hihetetlenül finoman megmunkált, máshogy nem tudom megfogalmazni. Ennek a műnek a megkomponálásához iszonyú egyensúlyérzék kellett, ennyi mindent egyszerre mozgatni és megfelelően adagolni.
(Amadea)

Minden együtt van benne, ami manapság egy bestsellert sikeressé tehet, történelmi regény, humor, titkok, rejtélyek, szenvedélyes szerelmi történet, s mindenből a duplája. Zafón prózája pedig igazán magával ragadó és az ember legszívesebben egy ültő helyében elolvasná az egészet. (Lobo)

A kalandregénybe illő történet ellenére nem kalandregény. Van ebben minden: mélylélektan, szociológiai elemzés, lélekfejlődés, köszönhetően annak, hogy egy 11 éves kissrác nő fel a szemünk láttára a háború utáni korszakban, egy felbomlott, de még újjá nem épült társadalmi rendszerben. (Nima)

Rejtélyes történet, tele humorral a múlt század Barcelonájának utcáin… Zafón könyvével úgy éreztem, megütöttem a főnyereményt: 10 in 1 könyvet sikerült vásárolnom. Egyszerre kaptam fordulatos cselekményt, izgalmas karaktereket, vérfagyasztó jeleneteket, és  nagy vihogásokat. (Stippi)

Jelölte még: Cseri

#2    Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Az a fajta típusú könyv, amit ronggyá olvasol, és ami a lakás legkülönbözőbb pontjain is fellelhető. Akárhányszor olvasod újra (mert ezt fogod tenni), mindig képes valami újat mondani. Bemutat tragikus emberi sorsokat, szerelmet, bánatot, meghitt kis négyesük életének minden apró mozzanatát. (Amadea)

Anna Gavalda-rajongó lettem most már. Az azért egy elég különleges dolog, hogy a női főszereplővel együtt szeretek bele a férfi főszereplőbe, nem? 🙂 Ilyen izgalmas, finom, vibráló szerelmi történetet legutóbb az Elveszett jelentésben láttam.(Cseri)

Egy lelkileg összeomlott lány a véletlen folytán összebarátkozik egy szomszédjával, annak lakótársával, valamit a lakótárs nagymamájával. A csodálatos négyes kihozza egymásból a legjobbat. Teljesen pozitív regény arról a kiveszőben lévő jóról, ami bennünk lakik, de jó mélyre elássuk és már-már el is hisszük, hogy semmit sem érünk. Szépséges jelenetekben gazdag könyv, tele emberi kapcsolatokkal, festészettel, és lépten-nyomon szépséggel. (Hannamarie)

Az élet lehet ilyen is, hogy a legmélyebb pokoli bugyorból ha egyedül nem is, de másokra támaszkodva, meglátva bennük a jót, előmerészkedve a csigaházból nagy meglepetés érheti az embert és nagyjából megtalálja az egyensúlyt magában. (Lobo)

Jelölte még: Cotta

#1    Audrey Niffeneger: Az időutazó felesége

Ennél szokatlanabb regényt aligha olvastam eddigi életem során. És nagyon régen olvastam ennyire lebilincselő (fotelhez szegező) regényt. Már csak a hepienddel lehetett volna tökéletesebb, de Audrey Niffenegger talán pont a tragikus, megváltoztathatatlan véggel akarta érzékeltetni a történet életszerűségét. (Amadea)

Mert abszurd ötlet és mégis tetszett (Borostyán)

Férfiként – talán nem meglepő módon – nem voltam/vagyok (azt nem állítom, hogy nem is leszek) a romantikus történetekért. Azonban mint, minden esetben: vannak kivételek. A mai napig a legkedvesebb olvasmányom a Rómeó és Júlia (szigorúan Kosztolányi fordításában!), és a tragikus szerelmesekhez most csatlakozott Az időutazó felesége is. Ennyire megható, tiszta érzelmekről szóló könyvet régen olvastam, és nem is emlékszem, mikor tudtam ennyire azonosulni a szereplőkkel. Szégyen, nem szégyen az utolsó oldalakat én sem bírtam ki sírás nélkül, ami nálam igen nagy szó.(Chris)

Annyi minden miatt lehet szeretni ezt a regényt! Tisztán ábrázolja a házasságot, minden romantikus maszlag nélkül, nem ragozza túl az identitás-problémákat, mert Henry végig Clare-hez tapasztja saját, labilis jelenvaló létjeit, Clare az a biztos pont, ahová mindig visszatérhet.Élvezetes, elsőrangú, lenyűgöző, megrázó, szép könyv (Cotta)

Megindító, felejthetetlen könyv, az eleje kicsit döcögős, meg kell szokni az ugrálásokat, a nézőpont váltásokat, de aztán az első negyed után az egész magával ragadott, a vége pedig lehengerlő és szívszorító. (Lobo)

Szomorú, szerelmes, de az időutazás nagyon realisztikus, és ami nekem a lényeg, hogy nem csöpög (Nima)

Eddig (!) háromszor olvastam és mindig tökéletesnek találtam. Hibátlan logika, gyönyörű szerelmi történet, nyál nélkül. (Stippi)

Jelölte még: Szamárfül, Cseri

 

Eredetileg megjelent: http://www.freeblog.hu/konyv/archives/2010/01/25/Az_evtized_konyvei_5/
Kép eredete: http://ancorgil.deviantart.com/art/Fly-119225398