Helen Fielding: Mad About the Boy

Számomra az év egyik legjobban várt könyve természetesen Helen Fielding Bridget Jones sorozatának folytatása volt. Annyi helyen beszéltem, meg írtam már róla, hogy miért is szerettem és kedveltem meg általa a chick-litet, hogy most nem is térnék el erre. De ha valakit érdekelne még a téma, akkor ajánlom magamat🙂 Úgyhogy természetesen úgy terveztem, hogy a megjelenés után nem sokkal el fogom én ezt olvasni angolul is (bár az első kettőhöz csak magyarul volt szerencsém), aztán majd megvárom és beszerzem a magyar kiadást is, mert a családom majd úgy tudja majd igazán élvezni. Az élményről már beszámoltam a múlt heti Hármas könyvelésben is, de azért bársonyos hangom mellett még úgy gondoltam, mindenképp fogok írásban is értekezni a műről. Főleg, mert a felvétel idején még volt vissza vagy 25 oldal a regényből, de ezt a helyzetet utána gyorsan orvosoltam és most már tényleg felírhatom az éves listámra, hogy kiolvastam a regényt.

Miután az év első felében bejelentették, hogy jön a Bridget Jones 3, s Fielding gőzerővel írja, nem sok minden mást lehetett tudni a könyvről. Ami engem egyáltalán nem zavart, mert úgy voltam vele, hogy úgyis megtudom, mi lesz. Még a fülszöveg is csak pár héttel a megjelenés előtt lett több, mint általános hablatyolás arról, mekkora megasikerek voltak az előzmények. Aztán szeptember végén, alig két héttel a könyv boltokba kerülése előtt robbant a bomba, azaz leleplezték az összes lehetséges oldalon, hogy micsoda csattanó lesz a regényben. S ezen nagyon bepöccentem én is, de inkább azért, mert mindenhol mindenki szalagcímben hozta le (s hé ha te még nem olvastad, akkor innentől SPOILER az egész bejegyszés…), hogy Helen Fielding az egyik fontos főszereplőt likvidálja.

Bridget szerelme, férje, Mark Darcy meghal. Nem azzal volt a gondom, hogy ez megtörténik a regényben, hanem a tálalással, ami értettem én, hogy marketing, na de akkor is had válasszam már én meg, hogy mit akarok tudni egy regényről előre és mit nem. Márpedig ezt nem akartam tudni, mert szerettem volna, ha meglepetés ér úgy a 4. oldal tájékán. De persze vannak akik azt mondják, hogy jó, hogy ez így kiderült, mert akkor ők bizony még véletlenül se veszik meg és olvassák el a regényt, mert számukra Mark Darcy nélkül értelmét veszti Bridget története. Na, ez is jó nagy blődliség, szerintem. Engem ugyanis nem Mark, hanem Bridget élete, kalandjai, egyáltalán a karaktere vonzott mindig is a sorozatban. Na jó, Mark egy bónusz volt, meg ugye a vele teljesen összenőtt Colin Firth is (aki a filmekben játszotta), de lássuk be, sokkal nagyobb kihívás nélküle egy regényt megírni.

S én elolvasva a könyvet és utánanézve pár dolognak teljesen korrektnek tartom Fielding húzását. Merésznek és szokatlannak, de éppen ettől lett különleges a könyv alaphelyzete. Mert lássuk be, hogy a boldogan éltek amíg meg nem haltak (és azok, akik Markot hiányolják Bridget életéből csak ezt a részt akarták volna olvasni), az igazából unalmas. Ezért is nem szoktam rajongani azért, ha jól megírt és lezárt boldog vég után még egy vagy ezer rész jön ki, amiben nem tudnak újat mutatni és hozzáadni a szereplőkhöz meg a kapcsolatuk alakulásához, csak maximum megy a huzavona aminek úgyis tudjuk, hogy mi a vége, szóval mókuskerék és önismétlés és semmi extra.  De még egy szórakoztató chick lit regényhősnő életében is lehetnek tragédiák, főleg ha eltelt bő másfél évtized, mióta utoljára találkoztunk vele. Márpedig Bridget felett elszállt az idő: immár 51 éves és özvegy, két gyereket nevel és ismét csak ott találja magát a húspiacon, ahova azt hitte nem kell többé betennie a lábát. Ha pedig társat szeretne maga mellé, mert egyedül lenni a barátok és család segítsége ellenére sem túl jó, akkor ismét randiznia kell, hogy megismerkedjen potenciális pasijelöltekkel. A randizás pedig továbbra is elég kemény sport. S szinte mindaz, amit még szingli korában a harmincas éveiben az ember lánya elfogadhatónak és követendőnek tartott, az immár ötvenes éveiben járva nem úgy működik, elvégre egészen mást keres ennyi idősen. Ráadásul szembesülni kell a legújabb technikákkal (twitter, online társkeresés, SMS stb.), s azokat is fel kell venni a fegyvertárba.

Bridget elég korán szembesül azzal, hogy itt megint csak érvényes a kettős mérce, mert amíg csak legyintenek az emberek, ha egy ötvenes férfi megpróbál új partnert beizzítani, addig megütközve néznek egy ugyanennyi idős nőre, akinek nem elég a gyerekek ellátása, a munkája hanem még pasizni is akar? Mégis mit gondol, hol lesz szerencséje? Fielding nem viszi túlzásba, nem húzza sokáig hogy is talál párt magának főhőse és mit tanul a kibontakozó kapcsolatokból (mert simán szólhatna a könyv a sokféle próbálkozásról mindenféle vesztessel, de ezt ismerjük, erről hallottunk, ezt nem kell ragozni, ha lesz belőle film, majd készítenek hozzá egy montázst). De addig azért van jó pár Bridgetre jellemző kaland. Mert persze ismét fontos lesz a külseje, úgyhogy a fogyókúrákkal való küzdelem, a ruhakatasztrófák ugyancsak befigyelnek, s a gyerekek mellett se lehet unatkozni, ők és a nevelésük újabb kihívásokat és humorforrást jelentenek. Vannak visszatérő ismerős szereplők, akik közül jó néhánynak szintén gondjai vannak és mint mindig most is sokat jelentenek Bridget életében a barátok: régiek és újak egyaránt. Közben pedig bár nincsenek anyagi gondjai, azért szeretne visszatérni a munka frontjára is, persze ezt is a maga módján.

Úgyhogy ami alap: az Bridget karaktere, ami nem sokat változott az évek előrehaladtával, úgyhogy aki őt anno se kedvelte, annak ez a regény nem ajánlott. A kritikák közül sokan pont ezt rótták fel a regény egyik negatívumának, illetve azt, hogy anyagi helyzete miatt főhősnőnk azért eléggé az átlag felett van, nem igazán kell számolgatni a pennyket, mert megvan mindene, erről Mark gondoskodott, aztán meg azt is, hogy mintha sokkal jobban foglalkoztatná így ötven évesen a szex, mint annak idején.

Ami engem illet, bár valóban Bridget és problémái most jóval távolabb állnak tőlem, mint amikor még először találkoztunk, továbbra is jól szórakoztam. Valamint meghatódtam nem egyszer, főleg amikor a gyerekekről volt szó és arról, hogy milyen boldog is volt Mark mellett az élet. A regény vége picit túl sziruposra és rózsaszínre sikerült, de ez talán kiengesztelheti azokat, akik hiányolták a boldog évek részletes leírását. Szóval összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, vannak benne megint nagyon okos meglátások is (nem csak a kettős mérce, hanem például a fiatalabb férfi-idősebb nő kapcsolat, barátok, család, öregség), megmosolyogtató jelenetek, a jól ismert napló formátum és Fielding könnyed stílusa. Igazából jobban bejött, mint a második rész, de annyira nem ütött, mint az első, s volt néhány felesleges kör benne, amolyan szájbarágás és önismétlés, de nem zavaróan. Alapjában azt mondom, akinek Bridget a kedvence volt és az ő karakterét meg problémáit szerették, s nem csak egyféle befejezést tudnak elképzelni neki, azoknak érdemes kézbe venni a kötetet.

Ha jól tudom, a regény magyarul tavasszal várható, az Európa Kiadótól, akik addig se akarják, hogy Bridget nélkül legyünk, mert ismét kiadják az első két részt.

Kiadó: Jonathan Cape
Sorozat: Bridget Jones #3
Megjelenés: 2013 október 10
Terjedelem: 390 p.
ISBN: 9780224098090
Honnan: Könyvtárból

Érdekességek: 2005/2006 folyamán Bridgetből megint volt sorozat újságcikkekben, ugyanúgy, mint ahogy annak idején indult. De az a történetszál egyáltalán nem azonos azzal, mint ami ebben a regényben található. Bridget Jones eredeti naplórészletei itt elolvashatók