Menu Close

Jim C. Hines: Libriomancer

Jim C. Hines: LibriomancerMi, akik olvasunk mindig is tudtuk, hogy a könyvek varázslatos dolgok: elrepítenek minket egzotikus helyekre, különleges emberekkel és fantasztikus történetekkel ismerkedhetünk meg, míg elmerülünk bennük. S milyen jó is volna, ha azok a helyek, tárgyak, emberek, események amelyekről olvasunk esetleg valóságossá válnának, hogy kipróbálhassuk őket, hogy működnének. Na Jim C. Hines zseniális regényében pont erről van szó.
A Libriomancia (könyvvarázslatnak lehetne nevezni talán) ugyanis létező képesség a regényben, azaz a tehetségesek, akiknek van egy kis mágikus erejük, bele tudnak nyúlni a kötetekbe és magukévá tenni belőle dolgokat: gyógyító italokat, varázskardokat, lézerfegyvereket stb.. Főhősünk Isaac Vainio legalábbis képes erre és nincs egyedül ezzel a tehetségével. A könyvvarázslatot még Guttenberg fedezte fel, aki nem csak azt tette lehetővé a nyomtatás feltalálásával, hogy tömegek olvassák ugyanazokat a történeteket, de azt is, hogy a mágia erősebbé váljon: minél többen ismernek valamit, annál nagyobb az esélye, hogy azért be lehessen nyúlni a könyvbe és kivenni, s használni a hétköznapi életben. Persze ez magában rejt mindenféle veszélyt is, ezért vannak könyvek, amelyekbe nem lehet belenyúlni (igen, az Egy gyűrűt se lehet megszerezni), illetve van egy szervezet, a Kapuőrök, akik megkeresik, betanítják a tehetséges könyvvarázslókat és vigyáznak, hogy a szabályokat ne sértse meg senki, s fennmaradjon a status quo. Isaac éppen sima katalogizálóként dolgozik egy kisvárosi könyvtárban, már két éve nincs aktív szolgálatban, nem használhatja a mágiáját, mert utolsó bevetésén kicsit túllőtt a célon, s el lett tiltva. Azonban amikor vámpírok jelennek meg, hogy elfogják, kénytelen újból a könyvvarázslathoz fordulni, s kedvenc sci-fi könyvéből előhúzott lézerfegyverekkel védeni magát. A támadást azonban szerencsére nem egyedül kell visszavernie, mert egyrészt van egy tűzpókja, Smudge, aki figyelmezteti a veszélyre, másrészt megjelenik a driád harcos, Lena Greenwood is, hogy mellé álljon. Természetesen a kalandok csak itt kezdődnek: vámpírok üzentek hadat a Kapuőröknek, a szervezet egyik fontos archívuma megsemmisült, tagjai halnak meg és ami az igazi fejetlenséget okozza: eltűnt maga Guttenberg is és vele együtt a rendfenntartó hatalom is. Isaacot visszaveszik aktív szolgálatba, s Lenával elindulnak kinyomozni, hogy mi történhetett, ki az, aki az egész hátterében áll. Ehhez szükségük lesz könyvekre, sok-sok könyvre….

Egyszerűen tudtam én, hogy ez az urban fantasy nekem szól és nem csalódtam, mert valami szenzációs az egész. Először is nem kell magyarázni, mi olyan csodás az alapelképzelésben. Isaac ráadásul sci-fi és fantasy szakértő, szóval főleg olyan könyvekkel dolgozik, amiket én is ismerek, Jim C. Hines pedig nagyon okosan válogatja ki, hogy melyik kötetből, mit ad főhőse kezébe, ami segítheti őt a harcában. Aztán meg ott van maga a karakter is: könyvtáros, méghozzá az a fajta modern könyvtáros, akinek én is szeretem képzelni magamat, azaz odavan a nyomtatott könyvekért, a történetekért, ráadásul a szórakoztató irodalomért, de ugyanakkor igazi mestere annak is, hogy hogyan állítsa a modern technikát is a szolgálatába. Sőt ráadásul igazi geek is (Firefly maratont néz és Tardis-es kulcstartója, James Bondot megszégyenítő felszerelésű autója van),de alapjában eléggé béta hős, teli kétségekkel, szóval nagyon emberi. Nem az erejének, hanem az eszének meg a szívének köszönheti, hogy megállja a helyét.

A könyv felénél azt mondtam, hogy én is Libriomancer akarok lenni he felnövök, még akkor is, ha nem fizetnek veszélyességi pótlékot. Márpedig a könyvvarázslat nem csak móka és kacagás. Mert ennél menőbb már nem is lehetne egy könyvtáros. Aztán meg ott van a társául szegődött Lena, aki igazi harcos amazon, erejét a fákból nyeri és még a leírás szerint is erős testalkatú. Kemény egy csaj, határozott és egyenes, végletekig hűséges és élettel teli. A szerelmi háromszög pedig váratlanul érkezik és elég pikánssá teszi a dolgokat.

A kiváló világfelépítés mellett a sztori végig pörög, szinte nincs idő levegőt venni. Hines még az akciójeleneteket is úgy tudta megírni, hogy nem feleslegesen hosszúak, hanem lényegre törőek és ahol lehet, kihasználja a témából és a helyzetből adódó lehetőségeket s ráadásnak mindenféle EasterEggekkel pakolja tele a könyvet, hogy az olvasó a legváratlanabb pillanatokban csodálkozzon rá egy-egy pop kulturális utalásra. Lubickolhat az író, megcsillogtatja geek mivoltát és ennek örül aztán igazán a magamfajta olvasó.

A Libriomancer olyan, mint egy jó kis popcorn mozi, ahol tökéletes arányban van a világ felépítése, a humor, az akció, az elképesztő látvány, a kidolgozott karakterek és a magával ragadó izgalmas történet. Egyszerűen fenomenális az alaptörténet, profi a kivitelezés és az utolsó oldalakig pörög az egész. Tökéletes urban fantasy geekeknek és nyitott könyvtárosoknak. Jim C. Hines egy zseni, s hamarosan jön a trilógia második része. Azt kell mondanom, alig várom.

Sorozat: Magic Ex Libris #1
Megjelenés: 2012
Kiadó: DAW Books
Terjedelem: 400 p.
ISBN: 9781101597552
Honnan: Vásárlás, saját példány, e-könyv

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

5 Stars

5 Comments

    • Lobo

      Vannak határok amit tényleg nem szabad átlépni, ez kiderül a könyvből is.
      Remélem valaki csak lecsap rá, mert tényleg nagyon klassz könyv. De egyelőre nem tudok róla 🙁

  1. Pingback:Visszatekintés: 2013 | Olvasónapló

  2. Pingback:Megjelenésre várva

  3. Pingback:Jim C. Hines: The Stepsister Scheme

Leave a Reply to Lobo Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *