kotelezokMár lassan olyan régóta írok blogot, hogy rengeteg témában tudok arra hivatkozni, erről már itt és itt szó volt az Olvasónaplóban. Mint ahogy a kötelező olvasmányokról is értekeztem egyszer, ha röviden is, mert ugye én is korai könyvmolyként nem igazán tiltakoztam a rendszer ellen, hanem mindent elolvastam, volt amit többször is. Viszont az átlagember nem így van ezzel, nem is beszélve a gyerekekről manapság, akiket inkább elrettent az olvasástól a félelmetes kötelező szó, hát még ha olvasónaplót is kell írni róla.
Mindenesetre két hónapja néhány könyvesblogger ötletelt azon, hogyan kéne megreformálni a kötelező olvasmányok rendszerét. Akkoriban nem tudtam csatlakozni az írókhoz, viszont amikor Niki meghirdette, hogy aki akar, ajánljon olvasmányokat, amelyek talán jobban meghoznák a diákok kedvét az olvasáshoz. Persze tudom, hogy eleve, aminek benne van a nevében, hogy kötelező, az máris viszolygást vált ki az emberekből, de azért van pár jó ötlet szerintem azok közt, amiket eddig a bloggerek bedobtak a közösbe és még pár hétig folytatódik ez a kampány.
Pár hete a 12 éves unokahúgom is azzal keresett meg, hogy nincs-e olvasónaplóm az Egri csillagokról, esetleg a Pál utcai fiúkról, de ha mind a kettőről lenne, az volna az igazi. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte mi lenne az ideális kötelező olvasmány a számára, s persze kapásból a Szent Johanna Gimit mondta (amit én ugyan nem olvastam, de talán a 8-ból 5 kötetet tőlem kapott meg mindenféle jeles napokra).
Amúgy nyár elején az egyik közeli iskolánál ki volt téve, hogy a tanárnő melyik osztályoknál miről kér az őszre olvasónaplót. Minden évfolyamnál 1 kötelező volt kiemelve és volt még egy 10 címből álló ajánlott lista, ahonnan szintén lehetett egyet választani a kiemelt mellé. Az első számú mindenütt a klasszikus volt (Pál utcai fiúk, Egri csillagok stb.), viszont az ajánlottak között szerepelt a Végtelen történet, Harry Potter, A kétbalkezes varázsló, Idődetektívek is (sajnos mire pár nap múlva visszamentem, hogy leírjak néhány címet, már bevették a papírt, s csak ezek ragadtak meg az eszemben). Én nem azt mondom, hogy feltétlenül ki kell hajítani a klasszikusokat, s persze sokan arra hivatkoznak, hogy de hát van, aki soha többet nem fog olvasni, csak amivel az iskolában találkozik, s később nem fog könyv kerülni a kezébe. Viszont ha mindenkinek lenyomjuk a torkán Nyilas Misit, akkor kábé ne is csodálkozzunk, hogy nem is lesz kedve többet könyvet venni a kezébe. Persze én se azt mondom, hogy akkor cseréljük le az egészet a Szent Johanna Gimire, de például a Harry Pottert már be lehetne venni, sőt én ismerek olyan tanárt, aki ezt meg is tette és még azt is elérte, hogy a végén az osztályból jó páran elolvassák Tamási Áron Ábelét, mert azzal hozta itt-ott párhuzamba a történéseket. Az én ideális elképzelésem a kötelezőkről az lenne, hogy mondjuk tényleg volna egy ajánlott lista, s ezen szerepelnének a klasszikusok mellett modernek, könnyebb olvasmányok is, amelyekben azért van kakaó, s mondjuk mindenki választhatna róla és 2 könyvet kéne elolvasnia. Ha nincs, amit mindenki bevállalna, akkor csoportokban kéne feldolgozniuk és olvasónapló helyett előadni a többieknek, hogy mégis milyen volt a könyv, amit olvastak, miért ajánlanák az osztálytársaknak, vagy éppen miért nem. De én nem vagyok gyakorló tanár, nem tudom ezt hogy lehetne összehozni, de tény, hogy egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek, a kötelezők csak elveszik a kedvüket a könyvektől és iskola után még kevésbé fognak kezükbe bármit is.
Bálint Ágnes. Szeleburdi családNa de visszatérve arra, hogy Niki felhívására én mit is választottam. Elsőre Fehér Klára: Bezzeg az én időmben című regényét mondtam, de rájöttem, hogy arról már írtam itt a blogban, s valami újat akartam. Ennek ellenére persze a regény simán lehet kötelező vagy ajánlott olvasmány iskolában, mert egy 14 éves lányról szól a második világháborúban, s milyen jól össze lehet hasonlítani az ő életét és gondjait a mai gyermekek problémáival, például. Ugyanezen a vonalon mozogva választottam aztán az igazi könyvet, amit el is olvastam ez alkalomból. Bálint Ágnes: Szeleburdi család című regényét, ami azt hiszem pár iskolában már bekerült a tananyagba, s méghozzá megérdemelten. Rájöttem, hogy én ezt annak idején nem olvastam, csak a filmet láttam, nem is egyszer (igen, a fikusz sétáltatás volt az, ami nagyon emlékezetes maradt).
A Szeleburdi család tipikusan az a könyv, amit hatalmas vigyorral a képén olvas az ember még ma is. Egyrészt nosztalgiából, másrészt mert annyira univerzálisan viselkednek benne a gyerekek, minden gondolatuk még ma is érvényes lehet. Aztán meg még előnye neki, hogy a regény nagyon rövid. Felnőtt ember pár óra alatt el tudja olvasni, szóval nem megerőltető gyereknek sem. Másrészt meg napló formában íródott, méghozzá egy általános iskolás fiú tollából, akinek látásmódja és hangja igazán közel állhat a gyerekekhez, s ráadásul még vicces rajzok is vannak benne és lehet nevetgélni a regényen. Szóval nem halálosan komoly és pátosszal teli. Ugyanakkor meg akiknek a szülei az 1970-es 80-as években voltak gyerekek, azok a legtöbb itt szereplő dologra emlékezhetnek és ki lehet adni házi feladatnak, hogy beszélgessenek anyuval meg apuval, hogy náluk is történtek-e a hasonló esetek (na jó azért a feljelentgetősdi talán már nem, meg a társbérletek), de azért sok minden tűnhet ismerősnek. Mint ahogy én itt-ott bólogattam, hogy hát ha nem is teljesen így, de hasonló dolgok történtek velünk, mi is voltunk szeleburdik (mondjuk mi Mézgáéknak hívtuk magunkat a szerencsétlenkedéseink miatt). Bálint Ágnes hangneme nagyon hasonlít Janikovszky Éváéhoz, itt is a legjobb az örök gyerek szemszög, ahonnan jól látni a felnőttek hibáit és nagyon szívesen venném, ha még mindig tudnék ennyire őszinte, rácsodálkozó és lelkes lenni, mint amilyenek ők. Ráadásul kicsit olyan, mintha magyar Durell lenne, amennyi állatka és növény megfordul abban a kis pesti bérházban, vagy éppen a nagymamáéknál a holtág mellett.
Mit is mondhatnék még? A Szeleburdi család klasszikusnak számít ma már, van aki még emlékszik egy csomó dologra, ami hasonló volt a gyerekkorában (mint én :), s van, akit meg az állatos kalandok, a testvérek közötti kapcsolat, a legjobb barát, az undok szomszéd és egyáltalán a hétköznapi csodák azok, amik elvarázsolhatnak, megmosolyogtathatnak és elgondolkodtathatnak. Ja és a fent említett unokahúgoméknál ez annak idején ajánlott olvasmány volt, kérte, hogy szerezzem meg neki, ami meg is történt, majd elolvasta és nagyon szerette a könyvet. Én is tőle kértem kölcsön.

Kiadó: Móra
Megjelenés: 2010 (1968)
Terjedelem: 152 p.
ISBN: 9789631187120
Honnan: Kölcsön kaptam

5 Stars
Oszd meg!