Már megint egy könyv, ahol az angol cím hangsúlyosabb, mint a magyar. Még a borítón is, s ez engem egyre inkább zavar, sőt szerintem azért van olyan ember is, akit ez esetleg elbizonytalaníthat a könyvesboltban, hogy akkor most angol regény ez vagy nem. Igen, ez mostanában vesszőparipám, sajnálom de úgy látom muszáj minden egyes alkalommal felhozni, hogy teljesen feleslegesnek találom ezt a típusú kiemelést. Mert amúgy meg kb. ez volt az egyetlen dolog, amibe bele tudtam kötni a könyvvel kapcsolatban.
Sarah Addison Allen mágikus realizmusa ugyanis megint csak elvarázsoló: bájos, könnyed mese ez, teli érzéki örömökkel és ember legyen a talpán, aki ezt olvasgatva nem akar mindenáron beszabadulni valami édességboltba és cukorkákat válogatni, kóstolgatni. A főszereplőnő, Josey Cirrini visszavonult életet él, Bald Slope városában, amelynek felvirágoztatásában az apjának nagy szerepe volt. De ő már rég nem él és a lány félreértelmezett bűntudatból csupán csak egy dolgot tekint életcéljának: hogy kiszolgálja idős anyját, aki zsarnokoskodik felette. Közben meg titokban édességekkel tömi magát, utazni vágyik, romantikus regényeket olvas és szerelmes a postásba. Amikor egy nap megjelenik gardróbjában a különös Della Lee Baker és menedéket kér, Josey titka lelepleződnek, s a lány megpróbálja minél előbb elérni, hogy hívatlan vendége eltűnjön az életéből s ezért aztán cselekednie kell. S hamarosan kilép saját elszigetelt életéből, más emberekkel és problémáikkal találkozik, s ha kényelmetlen is, de szembenéz a nehézségekkel.
Sarah Addison Allen olyan könnyedén vezeti a történetet, hogy az ember nekiáll olvasni, s észre se veszi, de már a regény felénél jár. Még egyszer lepillant aztán már az utolsó oldal következik. Igazi magába szippantós könyv ez, téli délutánokra talán a legmegfelelőbb mese. Mert tényleg többnyire olyan érzésem volt, mintha valami klasszikus feldolgozást olvastam volna, leginkább talán Aranyhaj történetéhez tudnám hasonlítani, mert Josey ott él a szobájában egy nagy házban, csak az anyjával jár el ha kötelező program van, de aztán jön Adam, a postásfiú, aki bekopog és szinte lecsalogatja a lányt a tornyából. De mindez persze nem történhetne meg, ha maga Josey is nem így akarná. Aztán meg ott van Chloe, a büféslány, akivel azt hiszem, minden könyvmoly szívesen cserélne. Őt ugyanis követik a könyvek (ha már addig nem fogott volna meg a regény, azt hiszem ennél a pontnál mindenképp elestem volna), gyerekkora óta mindig megjelenne élete válságos pillanataiban és mindig pont az a kötet, amire szüksége van. Úgyhogy anélkül lett neki tekintélyes könyvtára, hogy a kisujját kellett volna mozdítania érte. De ezeknek a könyveknek azért rendeltetésük meg lelkük van és néha még erősítést is kérnek, amikor pl. Chloe nem hajlandó tudomást venni róluk és elfogadni a tanácsaikat. S mindez persze egy olyan kisvárosban játszódik, ahol régóta vannak különleges emberek, hagyományok, pletykák és igazi egyéniségek, meg titkok.
Nagyon bájos, kedves, lélekmelengető regény volt ez, anélkül, hogy túlságosan szirupossá vált volna, mert a finom humor, a mágikus realizmus és az érzékletes leírások, amelyeknek Sarah Addison Allen mestere, legyen szó édességről, szendvicsről, piros kardigánról vagy egy otthonos kis házról, egyensúlyban tartotta a mérleget. Azt hiszem Sarah Addison Allen is azok közé hangulatteremtő mágikus realista női regényírók közé került, akiknek a könyveiért ezentúl biztos, határozott kézzel nyúlok. Mert bár már A csodálatos Waverley kert is valami ilyesmire utalt, de Az édes élet határozottan meggyőzött erről.
Eredeti cím: The Sugar Queen
Fordító: Szakál Gertrúd
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2012 (2008)
Terjedelem: 292 p.
ISBN: 9789632455495
Honnan: Könyvtárból
