Egyike azon fantasyknak, amiket a megjelenésekor megvettem, aztán mégse olvastam el, mindig csak kerülgettem. Úgyhogy a folytatásokra még nem is adtam ki pénzt. De tavaly ezt is felvettem a várólista csökkentésbe, s most az év végi hajrában (mert én ebben vagyok jó, mindent az utolsó pillanatra hagyok) sorra került.

A regény két szálon fut, két főszereplővel, akiknek a történetét összeköti, majd elválaszthatatlanná teszi, hogy mind a ketten a Folyamistennel kívánnak szembeszállni. Perkar a fiatal harcos és népe sok istent tisztel, hisz ott vannak körülöttük a fűben, fában, állatokban. A fiú még szerelmes is lesz az egyikükbe, a forrás úrnőjébe, aki azonban a nagy folyam hatása alatt áll. Elhatározza hát, hogy megöli a Folyamistent, hogy felszabadítsa szerelmét. Hezsi hercegnő Nhól városában él, ahol az uralkodói család hozzá van kötve a folyamhoz. De hogy miképpen, a lány nem tudja, mert titkolják előle, hisz még kisgyerek. Csakhogy ő elhatározza, kifürkészi, mi az, amit a jövője rejteget, mitől függ, hogy az udvarba kerül ahelyett, hogy a neve mellé biggyesszék az elmúlást jelentő szótagot.

Nem szokványos fantasy háttér előtt működő történet ez. Anélkül, hogy elolvastam volna az író életrajzát a regény végén, tudtam, hogy a világépítésben az amerikai indiánok hitvilágának komoly szerepe van, s valóban Keyes antropológusként ezekkel foglalkozott is. Perkar és a népe eléggé természetközeliek ahhoz, hogy több istenben higgyenek, akik mindenfelé ott vannak, abban ami él. Ennek ellenpólusaként létezik Nhól városa ahol meg az egyisten hit tartja össze a népet, s a két különböző kultúra, hitvilág nagyon jól van ábrázolva. Ráadásul mennyire klassz már, hogy Hezsi amint elhatározza magát, hogy megszerzi a tudást, amire szüksége van, beküzdi magát a palota könyvtárába. Valamint tetszett az is, hogy nem csak üres frázis, hogy a hősök fejlődnek, de igazából ugyanolyan jellemmel indulnak mint ahova érkeznek a kalandok során. Perkar például igazi magabiztos fiatalember, aki nem hallgat a tapasztaltabbakra, nem fogadja meg a tanácsaikat, megy a saját és könnyen befolyásolható hozzá hasonlóan önhitt és figyelmetlen társai feje után. S persze pont így kerül a legnagyobb bajba és magával rántja a többieket is, viszont ezekből aztán tényleg tanul és végül bármennyire is nem akarja, hős lesz belőle. Hezsi pedig még nagyon fiatal lány, ő is korának megfelelően viselkedik és átlátszó csapdákba esik bele, legszívesebben rákiabáltam volna, hogy ne tegyen így vagy úgy, ne higgyen a látszatnak. Az ő jellemfejlődése és hogy megtanulja kezelni saját erejét, még alig kezdődött itt el.

Valamiért azt hittem, hogy a regény igazából egy kerek egész történet, de inkább bevezetés s a két harmadánál éreztem, hogy nem lesz itt olyan megoldás ami lezárná kerek egésszé a regényt, s valóban a főszereplők kalandjai folytatódnak később a Hollóisten két kötetében.

A Folyamszülött tehát nem a szokványos epikus fantasy elemekkel építkezik, talán csak a hősök és segítőik származnak onnan de maga a világ és a fordulatok egészen újak. Azért azt is be kell vallanom, hogy kicsit nehezen indult be a történet, s igazán szerettem volna már Perkart meg a társait nógatni, hogy haladjanak és ne viselkedjenek olyan nagyképűn,  hogy bár alig ismernek valamit belőle úgy csinálnak, mintha övék lenne a világ. Sokkal érdekesebb volt Hezsi nyomozása, de aztán a végén, amikor a szálak közeledtek egymáshoz, meg az utolsó menekülés meg izgalmas volt és szinte akciófilmbe illő jelenetek váltogatták egymást.

Eredeti cím: The Waterborn
Kiadó: Delta Vision
Fordító: Járdán Csaba, Tamás Gábor
Megjelenés: 2009 (1996)
Terjedelem: 585 p.
ISBN: 9789639890541
Honnan: Vásárlás, saját példány


3.5 Stars
Oszd meg!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *