Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Valahogy engem teljesen elkerült A Tündérkrónikák és a körülötte zajló rajongás. Akkor kezdtem kicsit odafigyelni rá, amikor Nima, aki amúgy mostanában teljesen leszámolt a paranormális romantikus meg urban fantasy regényekkel, a második meg a harmadik részről elismerően nyilatkozott. Úgyhogy amikor legutóbb szembejött velem a kötet a könyvtárban, hazahoztam és valóban roppant gyorsan ki is olvastam.

A történet főszereplője MacKayla Lane, akinek egyszerű nyugodt élete egy telefonhívás hatására fenekestül felfordul. Ilyen úton értesítik ugyanis, hogy Dublinban tanuló nővére meghalt. A nyomozás azonban zsákutcába fut, az ügyet lezárják, de Mac úgy érzi, valamit tennie kell, s ezért Írországba utazik, hogy a helyszínről próbálja meg rávenni az illetékeseket, hogy hatékonyabban dolgozzanak. Dublinban azonban mindenféle meglepetés éri: a nővére egészen másképp élt, mint arról hazafelé hírt adott, fura dolgokba keveredett, megfejthetetlen üzeneteket hagyva húga hangpostáján. Mac kérdezősködése és ügyetlen nyomozása hamarosan bajba sodorja őt, s akkor még nem is szóltunk arról, hogy kiderül, a lány különleges képességekkel rendelkezik: képes látni a köztünk élő tündéreket. Akik között bizony vannak csúnyák, nagyon csúnyák. S ha nem lenne a titokzatos könyvbolt tulajdonos, Jericho Barrons, a lány elég hamar a nővére sorsára juthatna…

A főszereplő és az elbeszélés módja sokak számára lehet idegesítő. Igen, itt is egyes szám első személyben van elmesélve a történet – csak szólok, mert tudom, vannak akik ezt nagyon nem bírják. Mert az írónő nagyon rájátszik arra, hogy Mac a tipikus szőke, úgy néz ki, mint egy Barbie baba, mindenki azt feltételezi róla, hogy buta (s a könyv végéig nem is nagyon bizonyítja ennek ellenkezőjét), állandóan el van foglalva a külsejével, hogy milyen ruhát hord, rengeteg márkanévvel dobálózik stb. Leginkább Sookiera hasonlít (szőke, csinos, déli lány, bárban dolgozik, senki se veszi komolyan stb.), s mivel az egész regény teli van utalásokkal a következő részekre, Mac további életére, majdnem biztos, hogy akárcsak az egyszerű pincércsaj a Merlotte’sból ez a másik déli butuska szépség is fejlődni fog, méghozzá igazi harcossá. Az előszó legalábbis ezt ígérte. Amiért azonban a kezdeti idegesítő volta ellenére is lehet elismerően nyilatkozni a főszereplőről, még ha néha bődületes marhaságokat csinál, meg mond is Mac és a Túl hülye, hogy éljen kategória határán mozog, hogy elszánt egy csaj. Az a célja, hogy kiderítse és megbosszulja a nővére halálát és ettől semmi, de semmi nem tántorítja el. Ezért hajlandó bármire, még akár a rózsaszín körömlakkjáról is lemond.
A másik főszereplő, Barrons, a titokzatos könyvbolt tulajdonos, aki segít valamennyire Macnek, de igazából megvan a saját elképzelése, hogy miért és a saját céljai is. Hogy ezek mik, arról fogalmunk sincs, lévén, hogy a férfi soha nem válaszol a lány egyetlen kérdésére se. Annyira titokzatos pasi, hogy szerintem még az írónő se tudja, kicsoda meg micsoda… legalábbis ebből a könyvből ez tűnik fel.

Nima kiemelte, hogy milyen üdítő, végre egy paranormális regény, amiben nincs szex. Vagyis inkább konkrét aktus nincs, de azért a szexre elég sok utalás van. Már a bevezetőben is arról van szó, hogy a köztünk élő tündérek egyik legnagyobb fegyvere a szex az emberekkel szemben és bizony Mac találkozik is olyan tündérrel, aki orgazmussal öl. Hehhe: nem hiába nevezik az orgazmus kis halálnak, mi?

Szóval kicsit felemásként érzek én ezzel a regénnyel kapcsolatban. A történet, a világ, a tündérek, származásuk, helyzetük és a kibontakozóban lévő háború egymás és az emberek közt izgalmas. Moning szórakoztatóan ír, nagyon gyorsan olvastam a regényt. Csak hát a főszereplőkkel vannak problémáim. De talán ez megoldódik később, szóval még nem írtam le az egészet, mert a világ, amit fest izgalmasnak ígérkezik. Úgyhogy ha bent lesz a könyvtárban a következő rész is, kölcsönzöm majd.

Eredeti cím: Darkfever
Megjelenés: 2010 (2006)
Kiadó: Kelly Kiadó
Fordító: Laskay Ildikó
Terjedelem: 300 p.
ISBN: 9789639943858
Honnan: Könyvtárból