Brent Weeks: Az árnyékvilág pereménAz idei évet fantasy szempontjából jól indítottam, mert Brent Weeks Éjangyal trilógiájának első része nagyon kedvemre való volt. Nem kétséges, hogy vártam a folytatást. S miután most már a második részt is elolvastam, már csak azt remélem, hogy a Könyvmolyképző még idén kiadja a harmadikat és pont kerül az izgalmas történet végére.

A történet pont onnan folytatódik, ahol befejeződött az előző, ahol elbúcsúztunk a főhősöktől. Kylar megpróbál szakítani a múltjával, lemondani a bérgyilkosságról és hétköznapi életet élni. Ehhez még arra is hajlandó, hogy új családot alapítson egy új városban. Pedig most igazán lenne munkája és kihasználhatná csodás képességeit, de ő inkább lemond minderről a szerelem és nyugalom kedvéért. Amiből azonban nem nagyon jut ki neki. Mert Cenariának bizony szüksége lenne rá. Meg maga is érzi, hogy hiába igyekszik, nem tudja megtagadni teljesen az életét. Holott meghozna minden áldozatot azért, de a múltja utoléri, méghozzá olyan kegyetlenül, hogy muszáj kilépnie a névtelenségből és visszatérni ahhoz, ami a vérében van: a gyilkoláshoz. Ennél többet a történetről spoiler veszély miatt nem is mondanék, szerencsére még a fülszöveg se leleplezőbb ennél.

De ez a második könyv már nem csak Kylar regénye. Míg az előző rész főleg a főszereplő fejlődéséről szólt és csak a vége felé kezdett valami egész mássá alakulni, addig itt Weeks már az elejétől kezdve sok szereplőt, cselekményszálat mozgat. Méghozzá nem is akárhogyan. Vannak olyan emberek, akik az előző kötetben alig tűntek fel, most meg egyre fontosabb dolgokat visznek véghez. Például Kylar mellett a másik bérgyilkos, akiről sokat megtudhatunk, az Vi Sovari. Szinte főszereplő lesz belőle, s nagyon úgy tűnik, az író kedvenc női alakjává lép elő, legalábbis azok után amiket tesz, amibe belekeveredik és ahogy a belső kínlódásait követhetjük nyomon, sőt utolsó tettei azt mutatják, hogy vagy nagyon fel lesz oldozva, vagy nagyon komolyan tragikus véget fog ő is érni, de úgy, hogy megsiratjuk mert megkedveltük. De igazán nem lehet még megmondani, hova fog kilyukadni a történet. Mert az már látszik, hogy bátor és elszánt emberek harca nem lesz hiába való, de az is biztos, hogy a viszonylagosan pozitív események ellenére ami a kötet végén történik, még semmi sincs eldőlve és rengeteg felé fordulhat a történet. Szóval van itt ostrom, gyilkosság, menekülés, hatalmas iszonyú istenség, a hívei, Frankeinsteint megszégyenítő szörnykreálás, titokzatos Rendek és újabb ismeretlen varázslók, harcosok, akik a végén hirtelen belovagolnak a képbe. S persze jó pár nyitott kérdés a kötet végén, meg egy jó kis meglepetés. Csak hogy várjuk a következő részt.

Brent Weeks nem szívbajos, az biztos. Ez már az előző könyvben is kiderült, hogy hajlandó levenni a kesztyűt és keményen megdolgozni a szereplőit, akik aztán jól megjárhatják a poklot. S itt most szó szerint is értendő mindez. Elég csak a Lyukra meg a Bendőre gondolni, vagy az Istenkirály tetteire. Úgyhogy míg azt mondtam, hogy az előző rész az Orgyilkos trilógiára emlékeztetett, itt már inkább George R.R. Martin hatását látom, hiszen ő még az az író, aki hírhedten nem foglalkozik azzal, hogy főszereplőknek feltétlenül a Happy End jusson. Ugyanakkor finom humora is megcsillan az írónak, mert mindenféle kegyetlenkedés között nem átall olyan passzusokat beletenni, ahol Kylar a férfi-nő kapcsolaton elmélkedik, azon, hogy mennyire nehéz kiismerni mit is akarnak a nők, s ezt hogyan juttatják kifejezésre. De ennek ellenére a könyv nem szűkölködik kegyetlenségben és brutális helyzetekben, azok meglehetősen naturalisztikus leírásában, s gyomorforgató eseményekben. Szóval nem éppen a gyenge idegzetűeknek való.

Az árnyékvilág peremén megfelelően hatásos és erős folytatása egy jól induló sorozatnak és nem igazán szenved a “középső rész vagyok” betegségben, amikor csak tessék-lássék történik valami és csak az oldalakat tölti ki az író a nagy fináléig. A cselekmény feszes tempóban halad tovább, a látókörünk és a kedvelhető, fontos szereplők köre kitágul, a velük történő események egyszerre meglepően izgalmasak és láthatóan haladunk előre. Na jó, azért a Bendőben történtek feleslegesen hosszúak, a ferali kicsit idétlenül veszi ki magát (bár meg kell hagyni elég durva dolog) és van egy szereplő, aki sokáig ott lohol az egyik főszereplő mellett mint segítő, hogy a végén egyszerűen eltűnjön (ott maradt alva a váróteremben?:). A harmadik rész, a befejezés nagyon várós. Weeks következő könyvsorozata ugyanebben a világban játszódik, de szerencsére más szereplőkkel, szóval úgy tűnik, ő tudja, hogy kell befejezni egy történetet (hallod George R.R. Martin?).

Eredeti cím: Shadow’s Edge
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2011 (2008)
Terjedelem: 638 p.
ISBN: 9789632453002
Honnan: Kiadótól, recenziós példány

 

4 Stars
Oszd meg!

4 thoughts on “Brent Weeks: Az árnyékvilág peremén”

  1. Ez a nyugdíjra és családi életre vágyó bérgyilkos karakter nagyon ismerős B. Eisler, John Rain sorozatából. Csak az nem fantasy, hanem való világ.

  2. @AnTalk Sőt, igazából Keller is így járt, bár nem ez volt a célja (ld. Bérgyilkos sorozat Blocktól:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *