Mindig azt hiszem, hogy én tulajdonképpen már az összes Austent olvastam, de igazából csak a felét, igaz abból van amit többször is. A Meggyőző érvek sokáig azért maradt ki, mert mindenhol azt írták, hogy a legérettebb műve és én ettől azt képzeltem, hogy biztos komolyabb és hiányzik belőle az a vidámság, könnyedség ami a többi regényt jellemzi. Pedig dehogy. Sőt.
A történet ugye elég egyszerű, Anne Elliot életébe, környezetébe visszatér a férfi, akibe hét évvel korábban szerelmes volt, s aki eljegyezte, ám a lány felbontotta az eljegyzést, ugyanis sikerült őt családjának és barátainak meggyőzni arról, hogy Wentworth kapitány bizonytalan egzisztenciájára nem lehet egy biztos életet alapozni. Most, hogy újra találkoznak kérdés, mennyire változtak meg, mi történt a régi érzelmekkel és lehet-e még mindent újrakezdeni. Amit persze, Austent ismerve lehet. De nem is kétséges, hogy ez történik, függetlenül attól, hogy a vége felé határozottan izgultam, a sok információ, meg annak mindenféle elhallgatása, a késleltetett találkozások, a félreértelmezett jelenetek a kínossá váló kötelező udvariasság talán pont a szerelmesek ellen játszanak és sose sikerül tisztázniuk a dolgokat. Még szerencse, hogy a kapitánynak vannak jó ötletei, például a levélírás. De lám, Austen tud igazi feszültséget is teremteni.
Na de ami igazán nagyszerű ebben a regényben még, az a kor és társadalomrajz. Legalábbis a világnak azon részét illetően, amit Jane Austen ismert: a vidéki arisztokrácia élete. Ellioték ugye elszegényedett nemesek, s az apa és legidősebb gyermeke erről nem hajlandó tudomást venni. Végtelenül hiúak és szemellenzősök, az orruknál tovább kb. nem is látnak, s az úrhatnám polgár hozzájuk képest labdába se rúghat. Csak felfelé tekingetnek, a látszatnak és a címnek hódolnak be és igazán. S nem sokban különbözik tőlük a legkisebb lány, Mary se, aki úgy képzeli, hogy mindig hátrány éri, pedig sokkal több illetné meg, s nem csak azért, mert az egyetlen férjezett, hanem mert a kisnemesi környezetben, ahol ő forog, mégiscsak a legmagasabb ranggal ő rendelkezik. Szinte hihetetlen, hogy tudott közöttük felnőni Anne, aki nem csak tisztán lát, de ugyanakkor birkatürelemmel is rendelkezik. Mondjuk én elképzeltem, hogy közben forgatja rendesen a szemét, legalábbis remélem azt csinálta, miközben családja újabbnál újabb hóbortjaival és húzásaival szembesül. Aztán meg ott van ellenpólusként két másik család is, ahol sokkal melegebb, bensőségesebb a kapcsolat és ahol a szülők jóval elnézőbbek a gyermekeikkel szemben és hagyják őket a maguk feje szerint menni és választani. A férfiak is elég széles körben vannak reprezentálva, az állhatatos, kitartó Wentworth kapitányon kívül van még romantikus lelkületű fellegekben járó fiatalember, érdekből nyálas csábító, boldog házasságban élő és feleségét vadászattal és saját magába vetett hittel elviselő is.
Szóval jómagam nem csalódtam Austen-ban. Sőt elhatároztam, hogy csinálok magamnak egy Austen-évet. Azaz minden hónapban olvasok valami Austennal, regényeivel, életével kapcsolatos dolgot. A Meggyőző érvek rajta volt a várólistámon, ahogy a Jane Austen élete is, azaz máris 2 legyet ütök egy csapásra. Továbbá kölcsönkaptam még a Confessions of a Jane Austen Addict-ot, jön a Jane Bites Back folytatása és egyébként is van még annyi Austenhez kötődő dolog, meg lehet újraolvasni a regényeit is, hogy azt hiszem lesz mivel kitölteni 12 hónapot.
Eredeti cím: Persuasions
Kiadó: Európa
Fordító: Róna Judit
Megjelenés: 1980 (1818)
Terjedelem: 258 p.
ISBN: 9630718995
Honnan: Vásárlás, saját példány
Nekem egyetlen egy momentum nem tetszett a regényben: Mr. Eliot számomra végig pozitív szereplő, csak mintha Austen-nak kellett volna valami, amivel Wentworth kapitány érdemeit az égig magasztalhassa, és ezért kitalált neki valami becstelenséget. Én jobban örültem volna, ha csak úgy egyszerűen a szerelem győz (tudom, ez inkább vall Austenra: Büszkeség és balitélet Wickham, Értelem és érzelem Willoughby). Ettől függetlenül ezt is többször olvastam már, annyira szeretem.