Menu Close

Ajándék

Úgy döntöttem, hogy a tavalyi ajándékozásból hagyományt csinálok és idén is adok valamit az olvasóimnak. Ismét csak könyvjelzőket, most egy háromdarabos készletet, az Őrségből*.

Csak annyit kell tenni, hogy írjátok meg nekem, mi volt számotokra az év könyve 2010-ben. Nem feltétlen új megjelenés, hanem a legjobb kötet, amit az idén olvastatok. Esetleg azt is, hogy miért:) A kommentezők között pedig kisorsolom a könyvjelzőkészletet, amit ugyan valószínűleg Karácsonyra már nem fog megkapni, de a két ünnep között postára teszem.

A könyvélményeket 23-án csütörtök éjfélig várom.

 Ha a kommentet benyeli a kommentszörny, nyugi, megpróbálom visszaszerezni tőle. Ha mégse látod majd pár órán belül, akkor dobj mélt:)

*A könyvjelzőket idén is Vicától szereztem be. 

23 Comments

  1. miestas

    Köszönjük a lehetőséget erre a szépséges szettre.

    Az én választottam: Corman McCarthy Az út, és, hoyg miért pont ez, mert megmutatta, bármilyen körülmények között élünk is, jónak lenni, hinni a jóságban nem kerül semmibe, de éltető erőt ad.

  2. ficka

    Szerb Antal: Utas és holdvilág
    Tudom, hogy ez a legtöbb “felnőttnek” ismert és remélhetőleg szeretett, de nekem ez az év volt az, amikor megismerkedtem az íróval és a többi könyvével is, és beleszerettem úgy, ahogy van.
    Egyrészt azért, mert bebizonyította számomra, hogy attól mert valami ötven évnél régebbi, még nem gáz és nem avult el és ebből következik a másrészt dolog, hogy mennyire értékes gondolatai voltak, amik még ma is érvényesek és adaptálhatóak a számomra is. Fantasztikus az egész ember. 🙂

  3. f_andi

    Nekem kettő. Magyar: Máté Angi: Mamó
    Külföldi: C.McCarthy: AZ út

    nem tudok különbséget tenni. egyébként van egy harmadik is, azt meg sem merem említeni 🙂

  4. Ildy

    Ez könnyű kérdés, Chaim Potok: A nevem Asher Lev.
    Többek között azért, mert arra mutat rá, hogy semmilyen körülmények ne hagyjuk magunkat eltántorítani az álmaink megvalósításától. Tele van életbölcsességekkel ez a zseniális regény.

    Köszi a játékot, Lobo!:)

  5. meseanyu

    Nem is tudom, annyi jó könyvet olvastam idén… De talán a legjobban annak örülök, hogy nekiálltam az Anne sorozatnak, úgyhogy az Anne otthonra talál című kötetet választom.

  6. Nixyke

    Szia Lobo!

    Több könyv is van, ami nagyon tetszett az idei olvasottjaimból.

    Ilyen pl. Cecelia Ahern: Ajándék. A mondanivalója megfogott. Hiába dolgozunk a családunkért, ha nem tudunk velük lenni. A mai rohanó világban érdemes több időt tölteni a steretteinkkel, de nemcsak karácsony idején.

    Egy másik példa: Fejős Éva: Csajok. Ezt a könyvet tavaly karácsonyra kaptam, de idén januárba olvastam ki. Ennek a könyvnek a lényege az volt a számomra, hogy a barátság nagyon fontos az életünkben és jó tudni, hogy a barátaink segítenek.

    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

    Nixy

  7. Nita

    Nálam a csúcs Carlos Ruiz Zafóntól A szél árnyéka lett. Nagyon magával ragadott a könyv, és ha tudom, az összes Zafón könyvet szeretném majd beszerezni. 🙂

  8. BridgeOlvas

    Köszi a játékot, Lobo! 🙂 Nekem szokás szerint nem elég egy választás:

    1. Stephen Fry: Moab Is my Washpot – mert lehet, hogy hiába akar nagyon jó lenni az ember, mégse mindig sikerül.

    2. David Sedaris: Me Talk Pretty One Day – „hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor?”

    3. Erland Loe: Naiv. Szuper. – pont jól jön olyanoknak, akik hetente 3x új életet kezdenek. 🙂

  9. Dorabella

    Sajnos nem sok könyvet olvastam az idén, de Joanne Harris Csokoládéját írnám ide, ezzel kezdtem ezt az évet, és úgy tervezem, majd a 2011-est is. Utána pedig a Csokoládécipőt is elolvasom, ezt nem rég szereztem be. Nagyon szeretem a különleges hangulatát 🙂

  10. FruzsinaRacz

    Kedves Lobo!

    Nekem két választottam is van. Az első legyen a Bridget Jones könyvek 2. része 🙂 A moly.hu-n valaki eszembe juttatta, hogy milyen kis vicces képeslap-szövegeket fabrikált alkohol hatása alatt…készülök az idén én is ilyenre, na meg a lehetetlen interjú Colin Firth-tel…
    A második és egyben utolsó, legyen: A hosszú út a sírkertbe, Lawrence Blocktól. Ő adta eddig a legimádottabb férfi főhőst nekem.

  11. zsu

    Szia Lobo!
    Az én idei kedvenceim (írok egy magyart és egy külföldit is):
    1. Szabó Magda: Az ajtó
    2. Yann Martel: Pi élete

    Huh, nem volt könnyű választani, mert szerencsére sok jó könyvet olvastam idén (is).

  12. krlany

    David Mitchell: Szellemírók
    Zseniális, ahogy a különböző történetrészek a végén összeállnak egy kerek egészé, és a stílusa, a háttéranyaga könyvnek, ahogy átível az egész világon,úgy komplett, az egész írásmű igen magasra helyezi a lécet.

  13. Könyvmoly

    Szia Lobo!
    Az idei év könyve nálam Jay Asher: Tizenhárom okom volt… azért mert arra tanít,hogy jobban figyeljünk a körülöttünk élőkre. Gondoljunk bele, és mérlegeljünk milyen hatással vagyunk mások életére.

  14. seabird

    Az idei kedvenc könyvem Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene volt.
    Azért, mert teljesen magába szippantott a hangulata, a zsigereimben éreztem az történet minden apró rezdülését.

  15. Zazálea

    A két legmeghatározóbb, mert nem tudok dönteni közöttük, szóval, a két releváns:
    – Saramago: A kolostor regénye
    – David Gutarson: Hó hull a cédrusra

    Finom, érzékeny, tartalmas, mit várjunk még el egy könyvtől? :o)

  16. Bea

    Szia Lobo,

    Zafón: A szél árnyéka ; izgalmas volt, érdekes volt, számomra letehetetlen
    Millenium Trilógia: bár voltak benne hullámvölgyek, amelyeken elég nehezen jutottam túl, de összességében nagyon jó volt.

  17. janó

    Sziasztok!
    Eduardo Galeano: Latin-Amerika nyitott ereit mondom a 2010-es könyvemnek. Elgondolkodtatott és ösztönzött, hogy keressek még olvasnivalót Latin-Amerikáról, latin-amerikai íróktól.
    Mindenkinek nyugodt és szép ünnepeket!

Leave a Reply to Ildy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *