Oct 052010

Itt van már lassan a karácsonyi hajrá, mert nagyjából november végéig meg fog jelenni az idei könyvtermés nagyja (tavaly valami olyasmit mondtak, hogy úgy az egész éves 60%-a október-novemberben kerül a boltokba). Vannak ugye már olyan kiadók és könyvek, amelyek nyár óta húzogatják előttünk a mézes madzagot és azóta tisztában vagyunk azzal, mit szeretnénk legalább a karácsonyfánk alá. De van, akik utolsó pillanatokban állnak elő a farbával. Sőt akad, aki meg se szó se beszéd hirtelen a polcra tesz valami csodát, amiről úgy érzi az ember lánya, aki könyvmániás, hogy belehal ha nem teheti rá valamilyenúton-módon a kezét. Persze ilyenkor jön a magyar könyvkiadás idegesítő része, hogy nem lehet bízni a kiadói előrejelzésekben sem, mert az őszre ígért regény még sehol sincs, vagy semmi konkrétumot nem lehet tudni a kötetről, esetleg a címe változik, a borítója mi meg csak kapkodhatjuk a fejünket. Azért mindig vannak friss dolgok, amikre oda lehet figyelni és várni őket. Az alábbi könyvek abszolút szubjektívek és igyekszem újat mutatni, ezért mellőzöm a máshol már hetek óta látottakat.

Georgette Heyer: FredericaMivel Georgette Heyer Francia négyesében nem csalódtam, örömmel láttam az előjegyzési listákon, hogy a Gabo Kiadó folytatni kívánja az írónő életművét. A következő regény a Frederica lesz, amelynek már a leírása is nagyon bájos műnek tűnik, a szokásos körítéssel: szegény, de talpraesett pajkos lány meghódítja Londont és elrendezi mindenki, köztük a saját életét is.

Gabo Kiadó, 2010

Anne Fortier: JúliaTélen az embernek amúgy is nagy kedve van olyan kandalló elé kucorgós, forró teát iszogatós szívmelengető történeteket olvasgatnia, nálam is most kicsit a romantikusabb regények felé tolódik a hangsúly. Pár napja találtam Anne Fortier Juliet című regényére és a borítója meg a történet leírása (időutazás, párhuzamos életeke, Romeó és Júlia története) nagyon megtetszett. Mintha a felnőtteknek szóló Mentsük meg Júliát! Lenne. Aztán kiderült, hogy bizony ez is már nyomdakész állapotban van, de legalábbis lehet már előjegyezni különböző boltokban.

Gabo Kiadó, 2010, 528 oldal, ISBN: 9789636894078

Cristopher Moore: Csak egy harapásAztán itt van egy szerelmes, vámpíros trilógia, ami kilóg a sorból. Lehetne menő is, hisz van benne, szerelem, meg vámpírok, na meg jó adag fekete humor, hisz az író Christopher Moore. Aki ebben a részben (előzmények: Vérszívó démonok, Totál szívás), úgy tűnik, lerendezi Jody és Tommy a két San Franciscói tragi(komi)kus életét. Biztos lesznek benne meghökkentő jelenetek, bizarr mellékszereplők, a Császár és én remélem, hogy ismét lesz Abby Normal is, napló formában.

Agave Könyvek, 2010, 240 oldal, ISBN: 9786155049002

Jamie OlvierS mivel jön a karácsony, jönnek azok a könyvek, amiket csak nagyon szeretnék, de sose fogok írni róla blogban, mert nem olvasom ki őket, az elsőtől az utolsó betűig. Ilyenek a szakácskönyvek. S tavaly Jamie Oliver vidéki konyhás könyve után most itt van egy tanuljon meg mindenki főzni kötet is. S ez csak az első a karácsonyi sorban. Már ott a sarkon Ramsay is (sajnos őt nem sikerült megkedvelnem, tehát nem annyira érdekel) s vajon lesz új Nigella? Stahl Judit? stb.

Park Könyvkiadó, 2010,  360 oldal, ISBN: 9789635309047

Szóval karácsonyig bőven gyarapodhat a kívánságlista, mert ez csak a jéghegy csúcsa. Hol vannak még a gyerekkönyvek például?

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *