Menu Close

Olvasni jó!

Valószínű, hogy nem azért csinálom ezt a blogot, mert nem szeretek olvasni. Sőt, sokaktól eltérően még a könyvtárba járás is szívem csücske, nem csak munka miatt, hanem egyébként is. Nagyon örültem, hogy például Isolde mostanában fedezte fel, hogy a FSZEK legalább olyan menő hely, mint a British Library olvasóterme, csak éppen Szerb Antal még nem írhatott róla (amúgy úgyse hiszi el senki, amíg meg nem tapasztalja). De nem csak népszerű bloggerek tudják jól reklámozni a könyveket meg az olvasást, hanem és most mindenki kapjon magához a Könyvtárak is. Akik ahelyett hogy siránkoznának kitalálnak mindenféle játékot, olvasókat, támogatókat gyűjtenek stb.  Egyik legjobb példa az egészre az Orosházi Justh Zsigmond Könyvtár, akik már többször bizonyították, hogy jó ötletekkel sok mindent el lehet érni. Elég ha csak a Veszíts el egy könyvet játékra gondolunk. Amiben már 1x részt vettem.

Most pedig október 9-re terveznek egy nagy blogger és olvasó találkozót, mindenféle programok között lesz egy kerekasztal beszélgetés is, s ehhez előre körkérdés is van. Amit első körben Bridgetől kaptam meg, aztán Miestastól. Lényeg:

  1. Írd le egy bejegyzésben vagy emailben azt az 5-5 szót mind az öt témában, ami szerinted a leginkább jellemzi az adott kérdést.
  2. Ha megírtad a bejegyzést, a végén nevezz meg öt másik bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére.

Az öt témakör pedig, amivel kapcsolatban pedig lehet ötletbörzézni:

  1. olvasás légzés, kikapcsol, felemel, elfelejt, imádom
  2. kortárs magyar irodalom idegen, távoli, belterjes,
  3. e-könyv jövő, érdekes, nem ellenség, kihívás, piacnyitás
  4. könyves blogok olvasók, közösség, fontos, őszinte, vélemény,
  5. könyvtár több mint könyv, adatbázisok, lehetőségek, összefüggések, tudás

Akinek kíváncsi vagyok a véleményére: Pavel, Ficka, PuPilla, Szeee, NatashaK

És ha valaki mindezt csak a nyereményért csinálná, hát az is van:) A Partvonal Kiadó könyvcsomagja.

5 Comments

Leave a Reply to ficka Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *