Menu Close

Az E-reader kérdés

Több mint egy éve érik bennem az elhatározás, hogy veszek magamnak egy e-könyv olvasót, amire a legutóbbi könyvolvasási mizériám még inkább sarkallt.

Próbálkoztam én a monitorról való olvasással, laptoppal, de nem jött be, s igen én is szeretem a könyveket, a szagukat, a tapintásukat a képeket stb. de be kell látnom, hogy van nagyon sok praktikus oldala is az e-readernek. Ráadásul amiket a kezembe fogtam, kipróbáltam azok meggyőztek, hogy nem ellenségem nékem a digitális könyvolvasó. S én főleg az angol nyelvű friss irodalmat szeretném így olvasni, mert egyből megoldódna a postaköltség és szállítás kérdése, ráadásul néha tényleg nagyon jó akciókat lehet kifogni angol/amerikai oldalakon. Sőt most már nem feltétlenül kell elkötelezned magad az amazon vagy a Barnes and Noble mellett, mert pl. a bookdepository is árul e-könyveket, mindenféle formátumban.

Na de most aztán már tényleg, csupán megvárom az októbert, mert külföldi oldalakon azt olvastam, hogy a karácsonyi dömpingre nyugaton akkor fognak megjelenni a legújabb kütyük. Erre az amazon beelőzött és itt van a Kindle 3, amelynek 3G nélküli változata csupán 140 dollár és lássuk be itthon elég a wifi is, mert a 3G drága és nem tudnánk kihasználni. Mindenhol kiváló teszteket olvastam róla (fő forrásom nekem is az e-könyv olvasó blog, ahol Dworkyll és társai részletes tesztekkel és hírekkel áll elő), most éppen azt figyelem, hogy akik rendelték (magánemberek és nem hivatalos célból kapták a kütyüt) azok hogy/mennyiért jutottak hozzá az új Kindle-hez. Ugyanis itthon elég drága egy ilyen e-könyv olvasó, a Kindle meg a Nook (a Barnes and Noble olvasója- nagy hátránya, hogy ők abszolút nincsenek jelen Európában nem úgy, mint az amazon) például nem is kapható, csak rendelve, s a posta és vám költségek meg nagyon bizonytalanná teszik a végösszeget. Mondjuk jelenleg hajlandó vagyok nagyobb összeget is rászánni a dologra, ugyanis hosszú távra szeretnék berendezkedni. S nem lenne rossz, ha helyben tudnám érvényesíteni a garanciámat is. Ráadásul nem hiszem, hogy mondjuk a Kindle 3 alá mennének az árak

Természetesen megvan a kívánságlistám, hogy mit szeretnék: minél több formátumot ismerjen, legalább 6-7” képernyő, eink (nem kell LCD, színes kijelző én olvasni akarok rajta) legyen könnyű, gyors, lehessen rajta jegyzeteket készíteni, minél többféleképpen csatlakozzon más rendszerekhez.

Jelenleg két befutó jelöltem van: Kindle 3 és az új Sony Daily Edition ami ugyan drágább, viszont nagyobb  a képrenyője, ami érintős s bár még nem jött ki (október végén várható a forgalomba kerülése), viszont nem köt le sehova és még az is elképzelhető hogy itthon kapható lesz, szóval garancia miatt se kell hogy fájjon a fejem. Ugyan most azt olvastam, hogy pont azért mert a Sonyn nem lesz kapható amazonos könyv, ez zsákutca (amerikai szempontból), viszont a Kindle-re meg nem lesz magyar tartalom és az előretörő epub formátumot se támogatja.

Új Sonyk és az új Kindle

Az Ipad nem érdekel, az nehéz, a leendő tablet gépek se, mert én csak olvasni szeretnék ezen a kütyün, maximum zenét, hangoskönyvet hallgatni.

Amúgy azt hiszem, ez a jövő, legalábbis regények szempontjából feltétlenül. Műszaki és szakkönyvek, gyerekkönyvek, albumok, szakácskönyvek tuti megmaradnak szép, ízléses nyomtatott formában. Semmiképp nem temetném a nyomtatott világot. A mozit se ölte még meg se a tv se a DVD  s van a sírás a letöltések miatt, de ahogy a zeneipar is megtanult együttélni a youtube-bal és az mp3-mal remélem a filmek és a könyvkiadók is megtalálják a helyes középutat. Engem minden számomra az életet kényelmesebbé tevő megoldás érdekel.

Ti hogy álltok a kérdéshez? Van e-könyv olvasótok? Szeretnétek venni? Vagy utáljátok már a koncepciót is?

34 Comments

  1. árfül/pável

    a nálam ideiglenesen tartózkodó gépezet még elég alap, és máris imádom. én is tervezek egyet karácsonyra, el se, merem képzelni, miket tudnak az újak…

  2. Szilvi_Borostyan

    Nem tudom miért de nekem a Kindle valamiért nagyon tetszik.
    És most lehet hogy nagyon alapot kérdezek, de a 3G és a Wi-fi között mi a különbség? Ha jól tudom akkor mindkettő vezeték nélküli internet…(?) Nem nagyon értek az ilyenekhez.

  3. Lobo

    A 3G a mobil internethez kell, viszont míg Amerikában az árban benne van a korlátlan adatforgalom is, ez itthon nincs támogatva.

  4. cseri

    Én nem ragaszkodnék hozzá, hogy gyorsan kapjak egyet, de a férjem nagyon rámozdult a témára, úgyhogy lehet, hogy lesz hamarosan, mert ha egy pasinak kell egy kütyü… 🙂

  5. Tifar

    Nekem lassan 1 éve van egy JetBookom. Idén tervezem a cserét egy Kindle 3-ra.
    A formátum támogatás miatt nem agyalok, mert szinte minden készülék támogatja az ePUB-ot vagy a PRC-t. Ezeket pedig meg tudom csinálni 🙂

  6. Meta Hari

    Karácsonyi meglepetésként jómagam is ebook-readert tervezek, családba, magamnak vagy bármelyik sorrendben 🙂 Az ePub formátumot lassan már olyan egyszerűen meg lehet csinálni kis free programokkal, mint a pdf-et, ez talán már nem lehet nagy hátrány. A Sony mindig trükközik a másolásvédelmekkel, egy sor kellemetlenségem volt már zenei és filmvonalon a különféle kütyüjeivel, a régiók közötti vándorlásaimmal, ezért itt is számítok hasonló formátum-eltérési kellemetlenségekre. Valamint nem akarok túlságosan nagy összeget ráfordítani a gépezetekre.
    Ezért aztán mostanában elkezdtem figyelni a piacot. Ha érdekel esetleg angliai vásárlás, akkor el tudom intézni a sajátommal együtt és október nagyon végén haza is hozom magammal, for free természetesen 🙂 Itt most a csúcsár 140 font és nagyon várjuk az október végi raktártakarítós kiárusításokat, amikor is mindig van 10-20 % kedvezmény a készletekre. Utána meg már beindul a Jingle Bells… szóval ha tudok segíteni, dobj egy jelet 🙂

  7. Chris

    Én is örülnék egy e-readernek, de nálam egyelőre az is gond, hogy tankönyveket vegyek (kellett az Ulpiusnak akciózni…). 🙂 Amugy én támogatom ezt a fajta olvasását, főleg olyan könyveknél lenne jó, amit nem akarok megvenni és a könyvtárban sem találom. A másik előnye, hogy nem gyűrődik, nem koszolódik a könyv, és kevesebb helyet foglal. 🙂 Bár ha elvesztem, az gáz… 🙂

  8. mademoiselle

    Nekem Cybook Gen3 van, ugyanolyan, amiről a Murci is áradozik, az is nagyon klassz, Franciaországban gyártják és Magyarországra is kapható, és az sem céghez kötött, de ha a képről kellene választanom, akkor az ezüstszínű Sony-t választanám, nagyon szuper gép.

  9. Szilvi_Borostyan

    Oké átolvastam a Kindle 3-ról a bejegyzést az e könyv olvasó blogon.
    Valamit magyarázzatok el légyszi: jól értem azt, hogy a magyar ékezetek nem kezeli és csak Pdf-en tudom megnézni őket?
    És ugye nem csak az Amazonon vásárolt könyveket tudom olvasni rajta, hanem másokat is? Ha például kapok egy szerződést, kivonatot… akármit Word formátumban, akkor azt meg tudom nézni ill. tárolni is tudom rajta?

  10. szigiri

    Két hete vagyok boldog tulajdonosa egy Kindle 3-nak. A gép 35 ropi volt, a tok hozzá 10 ropi (mindenképp kell). Amit érdemes még venni: egy műanyag képernyővédő fóliát (pár dollár). Ez mindennel együtt, nincs áfafizetési kötelezettséged, mert az amazon vállalja. Öt napo alatt megjött amikor elindították.
    Amit nem kell: EUs töltő és én lámpát sem vennék hozzá.
    Eddig jól vizsgázott, a pdfek döcögnek rajta, de A4es pdf amúgy sem olvasható 6 colos kijelzőn.

  11. poggi

    nekem egy első generációs Kindle van (karácsonyra kaptam), és nagyon elégedett vagyok vele. kicsit drágábbak ugyan a könyvek, mint amennyi első ránézésre látszik az Amazonon (más az európai díjszabásuk), de még mindig sokkal olcsóbb, mint a paperback+szállítás, és azzal sem kell kínlódni, hogy hol tároljam a könyveket. (nekem nincs hozzá se tokom, se fóliám, és eddig nem hiányzott.) a project Gutenberggel is kompatibilis, és gond nélkül hasznlja a 3G-t ingyen (nem is tudom, hogy tudna számlázni érte). gyors, ügyes, okos, szép. 🙂

  12. Lobo

    @Metahari Köszi a felajánlást, majd figyelek akkor arrafelé is, eddig igazán UK piacot nem sasoltam, az tény.
    @Chris gondolom jobban vigyáznék rá, mint egy sima könyvre:)
    @Szilvi_Borostyán Igen, Word doksikat, RTFet simán tudsz rajta olvasni-tárolni, azt Kindle 2-n én is láttam. Az ékezetes dolgok azok kérdésesek, úgy látom eddigi tesztekből… de hátha @szigiri tud konkrétabbat mondani
    Egyébként a wifis Kindle3 tokkal és szállítással 45e forintra jött ki a mai nappal, ezt az infót kaptam.
    @poggi számomra ez a 3G nem volt tiszta soha, de igazából ha wifi van az már nekem elég.

  13. zakkant

    Volt szerencsém kipróbálni az iPad-et és tényleg nagyon nagy 🙁 nem merném előszedni mondjuk a buszon hogy olvasgassam a benne lévő könyvet. Bár ebből is jön az újabb változat hamarosan ami könnyebb lesz, de az ára itthon még mindig horrorisztikus. A Kindle-t @verkutya a moly.ról nagyon dicsérte nekem pont ma, amikor erről dumáltunk. Tegnap kipróbáltam a Samsung tablet-et, ami sokkal kisebb mint az iPad, de nem győzött meg annyira, bár szívesen birtokolnék egyet 🙂 Én nem olvasok igazán gépen sem ha tehetem, így nem hiszem hogy használnám nagyon, maximum ilyen 3in1-ben. Olvasás közben neteznék zenét hallgatva 😀 Arra meg az iPad lenne jó meg a 3G de olyanom úgysem lesz úgyhogy lemondok az élményről és szagolgatom a könyveimet tovább 🙂

  14. Lobo

    @zakkant azt azért tudod, hogy a tabletek LCD/amoled stb. kijelzősök, míg az e-readerek eink felülete tényleg jóval kedvesebb a szemnek és a finom papírra emlékeztet. Szerintem azért végy a kezedbe. Gépen én se tudok olvasni, viszont ebben feltétlenül látom a jövőt/jelent 1x talán a magyar könyvkiadás is végre szembenéz vele, addig meg idegennyelvű könyvekhez kiváló lesz.
    Ja és azt még hozzátenném, hogy nem készülök meglopni senkit, fizetett tartalmat, vagy már meglévő könyvet, ingyenesen elérhetőt(public domain és társai) tervezek olvasni rajta

  15. korcs75

    Szeretem a könyv illatát, szeretek úgy elaludni, hogy arra riadok fel, hogy kiesett a könyv a kezemből. Na ez utóbbi fájdalmas és lehet drága mulatság lenne egy e-readerrel.

  16. szigiri

    A Kindle 3 viszi az ékezeteket simán. És a formátumban sincs vele baj, mert át lehet alakíttatni ingyenesen mélen a doc-ot a html-t. A könyvekkel én is hallottam már, hogy pl. kanadai regisztrációval olcsóbbak a könyvek. Nekem eddig egyszer sikerült vennem, véletlenül egy könyvet 🙂

    De pl. Asimov papír formában angolul olcsóbban kaptam a booklineon (1 994 Ft), mint elektronikusan az amazonról (10,2 $, azaz 2 300 ft), ami kicsit botrányos szvsz.

    Még a cirill betűket is. Ha táskában akarod szállítani akkor kell a tok, zsebbe azért nem fér. De valóban tokkal együtt 45 ezer, mindent összevetve. Vámot, áfát az amazon átvállalja.

  17. Lobo

    @korcs75 Jójó, ezzel mindig elő lehet jönni, de az az igazság, hogy praktikusan szembe lehet ezzel állítani, hogy mondjuk mész nyaralni 2 hétre és tényleg döglés/olvasást tervezel, viszont a repcsire nem vihetsz fel 10kg könyvet, viszont 25dkg e-olvasót 100 címmel igen.
    Ezért mondtam, hogy maradni fognak a nyomtatott könyvek is, de határozottan van előnye és létjogosultsága az e-könyvnek is. Plusz az önkiadás is mehetne jobban…

  18. korcs75

    Nem az e-olvaső ellen vagyok, sőt(!!!) wifivel magam is meggondolnám, ha tudnám, hogy este elalvás előtt nem ejteném a földre… gondolom arra még nem tesztelték őket, hogy 1,5m-ről laminált padlóra leejtésre hogyan reagálnak:-D

  19. nennial

    hm. szinten mindenki lelkesedik itt érte (vagy alapból cska azok olvasnak erről, akik szeretnének is e-book olvasót).
    nekem olyan idegen a dolog. a laptpopn olvasást is utáltam világ életemben. persze a kortárs angol nyelvű irodalomhoz történő olcsó és rapid hozzájutás indoka érthető…
    kezdem magam igencsak kínopsan maradinak érezni, és már feldereng előttem a kép, ahogy az unokáim tök hülyének néznek, hogy a nagyi nem tudja magát digitalizálni, de én akor is makacsul garaszkodom a papírhoz, meg a nyomtatáshoz. vajon miért van ez?
    (mondjuk lehet, hogy az az oka,. hogy a külföldi irodalom rapid olvasása mellett más érvet eddig nem tartottam meggyőzőnek az e-book mellett, úgyhogy hajrá! szeretem a kütyüket! győzzetek meg!!)

  20. phzs

    Legalább 2 évig terveztem az e-reader vásárlását. Mivel nekem a műszaki adatok keveset mondanak, próbáltam olyan blog és egyéb bejegyzéseket keresni, amelyek egyértelműen meggyőztek, de akkor még egyáltalán nem lehetett ezeket Magyarországon kapni. Jellemzően,2009 februárjában a Saturn egyik legnagyobb áruházának igazgatójától kérdeztem, társaságban, hogy esetleg terveznek-e árulni ilyet, és azt sem tudta, mi az.
    A nagy lökést nekem végül az adta, hogy tavasszal a Líra és a Bookline bejelentette, hogy e-könyveket fognak kiadni, és elkezdtek olvasókat is árulni. Némi gondolkodás után az onyx boox-ot választottam, mivel azt is igérte, hogy van wifije és mp3 lejátszója. Ez a rész sajnos nem jött be. Néhány alapoldal megnézhető rajta, de hihetetlen lassú (milyen lenne), szóval internetezésre használhatatlan, az mp3 fájlokat pedig nem olvassa.
    Könyvolvasónak viszont remek. az e-ink tényleg nagyon jó a szemnek, és a 6 inches képernyő éppen jó méret, maga a készülék jól kézbe fogható, könnyen lapozható. Van hozzá egy képernyőre író ceruza is, azzal lehetne jegyzeteket készíteni, de az is nehézkes. Én eddig a magyar elektronikus könyvtárból és a digitális irodalmi akadémiáról töltöttem le magyar nyelvű könyveket, a bookdepositoryról és néhány más oldalról pedig angol nyelvűeket. Például remek a girlebooks.com.
    Összefoglalva: az e-reader remek találmány, de tényleg csak könyvolvasásra jó, arra viszont nagyon. Javítom: szövegolvasásra jó, regények, tanulmányok alkalmasak a megjelenítésre. Úgy gondolom, én elleszek ezzel az onyx-szal egy darabig, pár év múlva veszek egy másikat, ami semmi extrát nem tud, csak szöveget megjeleníteni.
    Csak azok fogják értékelni, akik valódi könyvet is olvasnak, de ők fogják szeretni.

  21. szocpeda

    Szia!
    Érdekes a cikk, sok fontos dolgot találtam benne, mivel én is könyvolvasót szeretnék magamtól kapni 😛
    Tablet nekem sem kellene, laptopon könyvet olvasni lehetetlen (ha már megy, akkor inkébb beteszek egy filmet, lindítom a zenét, akkor wifin megnézem a postámat, szembe jut valami, visszadugom a szélessávot, elkezdek letölteni…) szóval jobb a céleszköz, csak ne lennének ennyire drágák!

  22. sulemia

    én a fák iránti aggódás miatt is vonzódom ezirányba, a munkahelyemen is annyi vacakot nyomtatunk ki fölöslegesen, aztán meg megy a kukába. meg egy csomó irományt kapok e-mailben, amit gépen egyszerűen nem tudom rávenni magam hogy elolvassam. emiatt remélem hogy hamar elterjed.

  23. t.bernadette

    Kindle3: imádom, imádom, imádom. Gyönyörű a képe. Már csak ezért sem lehet összehasonlítani egy tablettel. Nekem az volt a cél, hogy papírhű legyen. NAgyon sokat olvasok monitoron, romlott is a szemem.
    A bookline-os e-könyvek szerintem pofátlanul drágák. Ez egyáltalán nem motivált volna egy e-readerre. Ellenben az, hogy egy ekkora izére ráfér a teljes könyvtáram, és a srácoké is, de legalábbis százasával tudom cipelni magammal a könyveket, és nem kell egy hangárt építenem a könyvespolcoknak, szerintem minden pénzt megér. A konvertálásokkal még kínlódok kicsit. Tényleg a mobi csak egyesével tudja? :-O. Pdf-hez nem az igazi, ez tény. De viszonylag kis hibával konvertálható. A képek is benne maradnak szépen. NA jó, ne tőzsdei statisztikát olvassunk rajta 0-ás betűmérettel. De ha már ragaszkodunk a pdf-hez, némi macerával megszerkeszthető, de szerintem többe kerül a leves, mint a hús.
    Nekem az rtf-et nem nyelte be. De majd még tesztelem. A prc és a mobi formátum tökéletesen megfelel.
    Úgy olvass, hogy ne padló felé essen, ha elalszol, hanem az ágy felé. MOndjuk ráfeküdni akkor se az igazi. Képzeld, milyen lenne ha a teljes könyvespolcra akarnál feküdni :-). Nem érzem át a problémát, mert sosem alszom el könyvvel a kezemben. Leteszem, ha ragad a szemem :-).
    Egy kérdés: ugye a klaviatúrán ékezetes betű nincs. HOgy a búbánatban keressek benne ékezetes szavakat? :-). Mondjuk lexikonban, magyar értelmező szótárban, vagy amibe most futottam gyógynövényes könyvben növényeket? :-). Fura módon, egy filenevet elfelejtettem angolosítani, és benne maradt az “angolszász”. Ha az angolra kerestem, nem találta meg. HA az angolszasz-ra, akkor igen. Már a könyvet a listában. De pl. a könyvben nem találta meg mondjuk, hogy gyermeklancfu, hiszen az gyermekláncfű. ,??? Éljen a logika és az egzakt tudományok 🙂

  24. uhuru

    4″-es kijelzős okostelefonon olvasok, ami egy dedikált olvasókészülékkel ellentétben mindig a zsebemben van, buszon, vécén, akárhol. Van háttérvilágítása, kényelmes, jól olvasható. A könyvek (tipikusan angolul, tipikusan a populárisabb vonalon, 1-2 meglepő kivétellel) meg dőlnek torrenten és rapdishare-en, úgyis veszek elég papírkönyvet, hogy ne én halasszam éhen szegény írókat.

  25. Benko Karoly

    10 napja jött meg a kindle3 3G-s verziója, 46e jött le a bankszámláról. vám nincs (az érték miatt) csak vám eljárás, de a ups ezt is intézte és házhoz hozta. A kütyü fantasztikus, a 3G ragyogóan működik (budapesten) és a magasabb áron kívül nem kerül semmibe.
    Gyakorlatilag bármilyen formátumról lehet a Kindle által emészthető (.prc, .azw, mobi, stb.) formátumra konvertálni ingyenes progikkal, van köztük nagyon profi is, amivel bármit-bármire-oda-vissza + borítót keres isbn alapján, vagy teheted a saját borítódat, …
    Sajnos a Kindle-re sikerült 4 nap után a puha tokban rátenyerelni, és egy halk roppanással megadta magát a képernyő, zokogott az egész család.
    A kindle 2-höz már találni kínai lapokon képernyőt a gyártótól 19 – 100 $ között (mennyiségtől függően, és a csere nem nagy munka. remélem mielőbb kapható lesz az új verzióhoz is a screen, addig marad a papírszag 🙂

  26. Lobo

    Látom, sokan rápattantak a Kindle3-ra az ár miatt. Valóban ennyiért azt hiszem teljesen elfogadható a kütyü. Viszont itt van még egy nagy kérdés, ami pl. @Benko Károlynál merült fel: akkor hol és hogy fogod érvényesíteni a garanciát?

  27. Benko Karoly

    Hali,
    amiben screen-t cserélek, arra valószínűleg sehol, bár semmiféle megbontásvédelem nincs a készüléken. egyébként pedig ha esetleg valami garanciában javítandó dolog felmerül, arra van az amazon-nak egy jól működő rendszere. üdv.

  28. P

    De hát az Amazon ingyen, vagy aránylag alacsony díj ellenében cseréli a törött Kindle-t. Ráadásul még postaköltséget sem kell fizetni. Az ekönyvolvasó blogon többen is leírták ilyen irányú tapasztalataikat.

  29. Lobo

    @P ja, azóta tudom, meg gondolom Károly is, de ez az írás még akkor készült, amikor Kindle3-mal még csak tapogatóztak itthon:)

Leave a Reply to szigiri Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *